2022. november 21., hétfő

Sokmagvas, olívabogyós dagasztás nélküli kenyér

 Az egyik legkedvencebb kenyerünk :) 

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 7 g száraz élesztő, 1 teáskanál só, 3 dl víz, 1 dl tej, 8 dkg mag nélküli fekete és kalamata fajta olívabogyó, 3 evőkanál vegyes magkeverék.

Elkészítése: A magkeveréket száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A lisztet elkeverjük az élesztővel, a sóval, a kissé darabosra vágott olívabogyóval, 2 evőkanál pirított maggal, folyamatosan adagolva hozzáadjuk a vizet és a tejet, kézzel összedolgozzuk, amíg egynemű tésztát kapunk. Egy nagyobb kilisztezett edénybe helyezzük, 1 éjszakát (min.8 órát) meleg, párás helyen kelesztjük.

A sütőt 220 fokra előmelegítjük.

Reggel a tésztát alaposan meglisztezett felületre borítjuk, kézzel kicsit megnyomogatjuk, majd hármat tűrünk rajta, jobbról balra, balról jobbra, majd vízszintesen kettőbe hajtjuk, kb. 30 percig pihentetjük, majd a háromba tűrést megismételjük. Egy közepes kerek tortaformát sütőpapírral kibélelünk, ráhelyezzük a tésztát, a tetejét kissé meglisztezzük, késsel ízlés szerint bevagdaljuk, a bevagdalt részre rászórjuk a megmaradt magokat, cserépedény, vaslábos vagy egy jénai tetejével lefödjük, az előmelegített sütőbe toljuk, hőálló edényben forró vizet helyezünk mellé, lefödve 30 percig sütjük 220 fokon, majd a fedőt eltávolítva még 20 percig sütjük, majd a formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés: Ha nem száraz élesztővel készítjük, az élesztőt kevés langyos tejben futtassuk fel, úgy adjuk a liszthez.




2022. november 19., szombat

Francia gombakrémleves

 Isteni finom leveske, igazi kifinomult, letisztult ízekkel, francia módra :)

Hozzávalók ( 4 – 5 személy részére): 50 dkg gomba, 5 dkg vaj, 1 hagyma, só, bors. A besámelhez: 4 dkg vaj, 4 dkg liszt, 8 dl tej, 2 babérlevél, fél hagyma, só, 1 dl tejszín, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát és a felszeletelt gombát sózzuk, borsozzuk, roppanósra dinszteljük a vajon, míg a leve teljesen elpárolog, félretesszük.

Elkészítjük a besámelt: A felolvasztott vajon a lisztet 2 percig pirítjuk, majd félretesszük hűlni. A tejhez hozzáadjuk a fél hagymát, a babérleveleket, forrásig hevítjük, majd 5 percig pihentetjük ,hogy jobban átvegye a fűszerek ízét, majd a hagymát és a babérlevelet eltávolítjuk. A fűszeres tejhez hozzáadjuk a lisztes masszát, folyamatosan kavargatva besűrítjük. A kész besámelhez hozzáadjuk a gombát, botmixer segítségével pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt, újraforraljuk. Tálalskor megszórjuk petrezselyemzölddel.

Megjegyzés: Kenyérkockákkal vagy friss kenyérrel is tálalhatjuk. Ha túlságosan besűrűsödne, kevés vizet hozzáadva higíthatjuk.


2022. november 13., vasárnap

Leveles tésztában sült körte

 Kissé macerás, de annál finomabb és mutatósabb őszi/téli finomság. 

Hozzávalók (2 személy részére) : 4 körte, 30 dkg bolti leveles tészta, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál fahéj, 1 tojás, 5 dkg tejcsokoládé. A sziruphoz: 7 dl víz, 1 narancs leve, 2 teáskanál fahéj, 15 dkg cukor, 15 dkg barna cukor.

Elkészítése: A körtéket meghámozzuk, anélkül, hogy a szárakat eltávolítanánk. A csokoládét apró kockákra vágjuk. A tojást felverjük. A cukrot elkeverjük a fahéjjal. A vízhez hozzáadjuk a narancslevet, a cukrokat, a fahéjat, felforraljuk, beletesszük a körtéket, 15 percig főzzük, ha a víz nem fedné teljesen a körtéket akkor néhányszor forgassuk meg őket. Ezután a körtéket vegyük ki a szirupból, csepegtessük le, az aljukat vágjuk egyenesre, hogy majd megálljanak függőlegesen, egy éles késsel óvatosan távolítsuk el a magházakat. A körtéket hagyjuk langyosra hűlni, majd a magházak helyét töltsük meg a tejcsokoládéval. A téglalap alakú leveles tésztából vágjunk 4 keskeny csíkot hosszában. A megmaradt tésztából szaggassunk ki pogácsaszaggatóval 4 kör alakú szeletet. A megtöltött körték alját csomagoljuk a kör alakú tésztába, állítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd az előkészített tésztacsíkokkal óvatosan burkoljuk be a körtéket. A beburkolt körtéket kenjük le a felvert tojással, majd szórjuk meg körkörösen a fahéjas cukorral. 200 fokra előmelegített sütőben kb.15 perc alatt aranybarnára sütjük.A körték főzőlevét magas lángon addig főzzük, míg a víz teljesen elpárolog és egy sűrű cukorszirupot kapunk. Tálaláskor ezzel is meglocsolhatjuk a körtéket.


2022. október 23., vasárnap

Babos, kenyérmorzsás omlett

 Igen, akár reggelihez is :


Hozzávalók (2 személy részére): 4 tojás, 1 szelet kenyér, 8 dkg főtt bab, 5 dkg sajt, petrezselyemzöld, kevés olaj, só, bors.

Elkészítése: A kenyeret falatnyi darabkákra tépkedjük, pici olajon megpirítjuk, félretesszük. A tojásokat sóval, borssal felverjük, hozzáajuk a babot, a finomra aprított petrezselyemzöldet. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, beleöntjük babos tojásos masszát, jól elterítjük a serpenyőben, lefödve addig sütjük míg a teteje kocsonyás lesz, ekkor az omlett egyik felére rászórjuk a pirított kenyérmorzsát meg a lereszelt sajtot, az omlett másik felével pedig óvatosan befödjük, addig pirítjuk, míg a sajt megolvad. Azonnal tálaljuk.

Megjegyzés: Salátát, savanyúságot adhatunk mellé.


2022. október 20., csütörtök

Babos őszi saláta

A babot bármilyen féle fajta módon szeretjük, salátában is isteni finom :)

Hozzávalók ( 2 személy részére): 10 dkg száraz bab, 1 őszi alma, 1 hagyma, 1 paprika, 5 dkg sajt, petrezselyemzöld, 1 evőkanál vegyes pirított mag,só, 2 evőkanál olívaolaj (vagy más olaj), 3 – 4 csepp citromlé.

Elkészítése: A babot enyhén sós vízben puhára főzzük, hagyjuk kihűlni. Az almát, a hagymát, a paprikát, a sajtot falatnyi kockákra vágjuk. Egy tálban összekeverjük a babot, az almát, a hagymát, a paprikát, a sajtot, a finomra aprított petrezselyemzöldet, hozzáadjuk az olajat, a citromlét, ha szükséges sózzuk, összeforgatjuk, tálaláskor rászórjuk a vegyes magokat.


2022. október 19., szerda

Arancini, az olasz rizsgombóc

Ha már az olasz konyhánál tartunk, ezek a rizsgolyók is nagyon finomak :)


Hozzávalók (4 személy részére) 2
0 dkg, rizottó rizs (vagy más gömbölyű szemű rizs), 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, kb 1 liter zöldség alaplé vagy víz, 5 dkg zöldborsó, 5 dkg reszelt parmezán, 1 kis kocka vaj, só, kevés olaj. Továbbá:1 mozzarella golyó, 1 tojás, só, bors, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.

Először egy rizottót készítünk. Az alaplét felforraljuk, melegen tartjuk. A finomra aprított hagymát és fokhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a rizst, kissé átforgatjuk, felöntjük annyi alaplével ami éppen elfedi, ahogy elfő az alaplé róla, fokozatosan adunk még hozzá, mjg a rizs megpuhul, az utolsó 5 percben hozzáadjuk a zöldborsót, majd a tűzröl levéve belekavarjuk a parmezánt és a vajat. Egy lapos edényben elterítve hagyjuk teljesen kihűlni. A mozzarellát apró kockákra vágjuk. A tojást felverjük a sóval borssal. A hideg rizottóból vizes kézzel golyókat formázunk, a közepükbe nyomunk egy mozzarella kockát, majd a felvert tojásba és a zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük. Azonnal tálaljuk.

Megjegyzés: Általában előételként szolgálják fel, adhatunk mellé paradicsomszószós vagy akár friss paradicsomból készült mártogatót vagy vegyes salátát is.


2022. október 18., kedd

Lasagna

 A lasagna is otthon elkészítve a legfinomabb :) 

Hozzávalók ( 5 – 6 személy részére) : A szószhoz: 50 dkg darált hús (sertés és marha vegyesen), 2 kisebb sárgarépa, 4 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 – 1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó levél, 1 kisebb csokor friss bazsalikom, 50 dkg hámozott szeletelt paradicsom (konzerv), só, bors, 2 evőkanál cukor, kevés olaj.

A besamelhez: 5 evőkanál liszt, 1 teáskanál fokhagymapor, só, fehérbors, kb 6 dl tej, 10 dkg sajt, kevés olaj.

Az összerakáshoz: 25 dkg (kb.12 lapocska) készen vett száraz lasagna tészta, 30 dkg reszelt mozzarella sajt, 5 dkg reszelt parmezán sajt.

Elkészítése: Először megfőzzük a bolognai szószt. A finomra aprított hagymát és fokhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, sóttuk, borsozzuk, megszórjuk a szárított bazsalikommal, oregánóval, hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk, felöntjük kb 2 dl vízzel, hozzáadjuk a szeletelt paradicsomot, felforraljuk, lefödve, közepes hőfokon kb 1, 5 órát főzzük, végül hozzáadjuk a finomra aprított friss bazsalikomot és a cukrot. Ezután elkészítjük a besamel szószt. Az olajon kissé átforgatjuk a lisztet, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymaport, felöntjük a tejjel, folyamatosan kavargatva besűrítjük, majd beleolvasztjuk a lereszelt sajtot.

Amikor mindez készen van, egy téglalap alakú tűzálló edénybe rétegezzük a hozzávalókat: a tál aljába elolszlatjuk a bolognai szósz felét, ezt befödjük egy réteg lasagna tésztával, a tésztát megkenjük a besamel szósz felével, rászórjuk a reszelt mozzarella sajt felét, majd következik a megmaradt bolognai szósz, ráhelyezünk még egy adag lasagna tésztát, megkenjük a megmaradt besamel szósszal, megszórjuk a mozzarellával és a parmezán sajttal.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 – 40 perc alatt készre sütjük.

10 perc pihentetés után szeleteljük.



2022. október 17., hétfő

Cocido Madrileno/Madridi csicseriborsó leves egyszerűen

Nagyon finom spanyol leves egysyerű változatban elkészítve, ízvilága hasonló a mi paszulylevesünkhöz.

Hozzávalók (6 személy részére): 40 dkg száraz csicseriborsó, 30 dkg sertés hasaalja, 15 dkg húsos szalonna, 20 dkg chorizo kolbász, 2 nagyobb sárgarépa, 1 hagyma, 3 cikk fokhagyma, 4 krumpli, só.

Elkészítése: A csicseriborsót egy éjszakára hideg vízbe beáztatjuk. A felszeletelt sertés hasaaljat, a kakastaréj formára vágott szalonnát, a chorizót kb 2 liter vízben főni tesszük, kb 1 óra főzés után hozzáadjuk a csicseriborsót, a hagymát egészben, a falatnyi kockákra vágott sárgarépát, sózzuk, együtt főzzük, amikor a csicseriborsó már puha hozzáadjuk a kockára vágott krumplit is, készre főzzük.


Megjegyzés: Más húsfélét is használhatunk a leveshez, marhalábszárat, sertéscsülköt vagy bokát, sonkát. A chorizo kolbászt paprikás kolbásszal is helyettesíthetjük. Ezt a levest a spanyolok eredetileg 3 fogásként tálalják, először a zöldségeket külön, majd a leszűrt levesbe vékonytésztát főznek, ezt főételként, és végül a húsokat.


2022. október 15., szombat

Almás Sharlotka/Orosz almás sütemény

 Annyit mondhatok, hogy isteni finom :) A ropogós réteg a tetején, s a puha alma az alján , hm.... 

Hozzávalók: (egy kisebb kerek tortaformához): 5 alma, egy fél citrom leve, 3 tojás, 20 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, pici só, 13 dkg liszt.

Elkészítése: Az almákat meghámozzuk, kisebb vékony szeletekre vágjuk, beleforgatjuk a citromlébe.A cukrot és a vaníliás cukrot habosra kavarjuk a sóval, a tojásokkal, míg szépen kifehéredik, majd folyamatosan adagolva hozzádjuk a lisztet, beleforgatjuk, míg egynemű masszát kapunk.A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, az aljába szórjuk a citromos almát, majd rásimítjuk a masszát.180 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig sütjük. Kihűlve szeleteljük.

Megjegyzés: A sütemény tetején egy ropogós réteg fog képződni sütés közben, mely tálaláskor kiemeli a sütemény puhaságát, az alma szaftosságát. Izlés szerint porcukrot is szórhatunk a tetejére.




2022. október 13., csütörtök

Csicseriborsós, édeskrumplis saláta

 Igazi őszi saláta, nagyon ízlett nekünk :)

Hozzávalók (4 személy részére): 10 dkg száraz csicseriborsó, 1 nagyobb édeskrumpli, egy kis darab póréhagyma, két maréknyi jégsaláta vagy római saláta, 5 dkg kéksajt, 2 evőkanál pirított mandulapehely, 2 – 3 evőkanál olívaolaj, pici só.

Elkészítése: A csicseriborsót egy éjszakára hideg vízbe beáztatjuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, hagyjuk kihűlni. Az édeskrumplit meghámozzuk, falatnyi kockákra vágjuk, kevés olívaolajjal megszórva sütőben megsütjük, majd hagyjuk kihűlni.

A salátát feltépkedjük, a póréhagymát vékony karikákra vágjuk, hozzáadjuk a csicseriborsót, az édeskrumplit, ízlés szerint picit megsózzuk, meglocsoljuk az olívaolajjal, összeforgatjuk, tálaláskor a tetejére szórjuk az elmorzsolt kéksajtot és a pirított mandulát.

Megjegyzés: Izlés szerint pici balzsamecettel is meglocsolhatjuk. Készíthetjük csicseriborsó könzervből is, édeskrumpli helyett sütőtököt is használhatunk.


2022. október 12., szerda

Kéksajtos brokkoli krémleves

 Egyik kedvenc krémlevesem :) A kéksajt teszi igazán különlegessé :) Jelen esetben Blue Stiltont használtam hozzá.

Hozzávalók ( 4 – 5 személy részére): 50 dkg brokkoli, 4 krumpli, fél póréhagyma, 5 cikk fokhagyma, só, bors, 10 dkg jó minőségű kéksajt, 5 dkg vaj.

Elkészítése: A karikára vágott póréhagymát és a finomra aprított fokhagymát sózzuk, borsozzuk, megdinszteljük a vajon, felöntjük kb 1, 5 liter forró vízzel, amikor újraforrt hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, a brokkoli torzsáját, puhára főzzük, ekkor hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit, kb 5 percig együtt főzzük, amíg a szép zöld színét megőrzi. Amikor a brokkoli is megpuhult botmixer segítségével pürésítjük, ha szükséges még sózzuk, borsozzuk, végül belemorzsoljuk a kéksajtot, hagyjuk elolvadni.

Tálaláskor még szórhatunk kéksajtot a tetejére.


2022. október 11., kedd

Káposztalevélen sült fűszeres kenyér (dagasztás nélküli)

Engem most kapott el a kenyérsütési láz, igazából életem első saját sütésű kenyere, isteni finom lett, s a bélzete is tökéletes volt számunkra. Hétvégén jöhet az újabb kenyérke. :)

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 7 g száraz (instant) élesztő, 1 teáskanál só, 1 teáskanál mediterrán fűszerkeverék, 1 teáskanál olasz fűszerkeverék, 3 dl víz, 1 dl tej, 4 káposztalevél.

Elkészítése: A lisztet elkeverjük az élesztővel, a sóval, a fűszerekkel, folyamatosan adagolva hozzáadjuk a vizet és a tejet, kézzel összedolgozzuk, amíg egynemű tésztát kapunk. Egy nagyobb kilisztezett edénybe helyezzük, 1 éjszakát (min.8 órát) meleg, párás helyen kelesztjük. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. Reggel a tésztát alaposan meglisztezett felületre borítjuk, kézzel kicsit megnyomogatjuk, majd hármat tűrünk rajta, jobbról balra, balról jobbra, majd vízszintesen kettőbe hajtjuk, kb. 30 percig pihentetjük, majd a háromba tűrést megismételjük. Egy közepes kerek tortaformát sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a káposztaleveleket, ráhelyezzük a tésztát, a tetejét kissé meglisztezzük, késsel ízlés szerint bevagdaljuk, cserépedény, vaslábos vagy egy jénai tetejével lefödjük, az előmelegített sütőbe toljuk, hőálló edényben forró vizet helyezünk mellé, lefödve 30 percig sütjük 220 fokon, majd a fedőt eltávolítva még 20 percig sütjük, majd a formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni. Szeletelés előtt a káposztaleveleket eltávolítjuk.

Megjegyzés: Ha nem száraz élesztővel készítjük, az élesztőt kevés langyos tejben futtassuk fel, úgy adjuk a liszthez.





2022. október 9., vasárnap

Almás kenyérpuding

 Az almás kenyérpuding a velenceik egyik kedvenc édes reggelije, nem is csodálkozom, mert isteni finom. :)

Hozzávalók (egy kisebb kerek piteformához): 25 dkg maradék száraz kenyérbél, 5 dl tej, 5 dkg barna cukor, 7,5 dkg liszt, 1, 5 kávéskanál sütőpor, 1 tojás, 1 teáskanál őrölt fahéj, 2 alma, 10 dkg mazsola. A diszítéshez: 1 alma, 1 evőkanál barna cukor, 3 dkg vaj.

Elkészítése: A tejet pár perc alatt felmelegítjük a cukorral, addig kavargatjuk, míg a cukor elolvad. A darabokra tördelt kenyérbelet egy tálba helyezzük, leöntjük a cukros tejjel, fél órát pihentetjük. A mazsolát leforrázzuk kb fél dl vízzel, szintén állni hagyjuk, míg megpuhul. Az almát héjastól lereszeljük. A lisztet elkavarjuk a sütőporral. A kenyeres tejes masszához hozzáadjuk a felvert tojást, a sütőporos lisztet, a leszűrt mazsolát, a lereszelt almát, egynemű masszává kavarjuk.

A piteformát kibéleljük sütőpapírral, beleöntjük a masszát, elsimítjuk, a megmaradt almából vékony szeleteket vágunk, ezzel tetszőlegesen diszítjük a tetejét, rákockázzuk a vajat, megszórjuk a barna cukorral. 180 fokra előmelegített sütőben kb 50 percig sütjük, míg a teteje aranybarnára pirul.

Langyosan vagy kihűlve szeleteljük.


2022. július 28., csütörtök

Gombával töltött wrap

Egyszerű és nagyszerű amikor húsmentes,gyorsan elkészülő fogásra vágyunk. 

Hozzávalók ( 2 személy részére): 20 dkg gomba, só, bors, 2 teáskanál mediterrán fűszerkeverék, kevés olaj. A tzatzikihez: 1 fél kigyóuborka, 6 cikk fokhagyma, 3 evőkanál tejföl, 1, 5 dl görög joghurt, só. A tálaláshoz 2 nagyobb wrap, maréknyi koktélparadicsom, hagyma szeletek (fél hagyma), maréknyi saláta levél,1- 2 retek.

Elkészítése: Az uborkát meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk 5 percet állni hagyjuk, majd jól kiszorítjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a tejfölt, a joghurtot, pici sót, alaposan összekavarjuk. A koktélparadicsomot, póréhagymát felkarikázzuk.

A wrappokat száraz serpenyőben kissé megpirítjuk.

A gombát hosszúkásabb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a mediterrán fűszerkeverékkel,forró olajon 3 – 4 perc alatt megpirítjuk.

Ezután megtöltjük a wrappokat a salátával, egy evőkanál tzatzikivel, ráhelyezzük a gombaszeleteket, a hagymát, a koktélparadicsomot, retket,az alsó felét ráhajtjuk a töltelékre, majd jobbról és balról betakarjuk. Azonnal fogyasztjuk.


Megjegyzés: Ha csomagolni szeretnénk, a tzatzikit ne tegyük bele, hanem csomagoljuk mellé egy kis dobozban, tálaláskor hozzáadható, hogy ne áztassa el a wrappot.


2022. július 21., csütörtök

Cukkinis bruschetta

Hú, ez nagyon tetszett nekem, nem kell megijedni attól, hogy zöld :)

Hozzávalók ( 2 személy részére): 1 kisebb fiatal cukkini, fél hagyma, 5 cikk fokhagyma, kevés olívaolaj, 5 dkg parmezán sajt, kis csokor petrezselyemzöld, só, bors, 2 kisebb ciabatta ( vagy bármilyen más kenyér).

Elkészítése:A cukkinit nagylyukú reszelőn héjával együtt lereszeljük, a parmezán sajtot szintén lereszeljük.

A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olívaolajon, hozzáadjuk a fokhagymát, kissé átkavarjuk, majd beletesszük a cukkinit is, sózzuk, borsozzuk, csak épp annyira forgatjuk át az olívaolajon hogy az állaga roppanós maradjon, hagyjuk kihűlni, amikor kihűlt hozzákavarjuk a parmezán sajtot és a finomra aprított petrezselyemzöldet. A ciabattát átlósan újjnyi vastag szeletekre vágjuk, száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, majd ráhalmozzuk a cukkinit. Azonnal tálaljuk.


2022. július 18., hétfő

Málnás sajttorta

 Isteni finom :)

Hozzávalók (egy kicsi kapcsos tortaformához): 10 dkg zabkeksz,5 dkg vaj,15 dkg mascarpone,2 dl tejszín,3 evőkanál cukor,1 dl natúr joghurt,7 g étkezési zselatin, 2 evőkanál + 1 dl málnadzsem,10 dkg áfonya,15 dkg málna,1 evőkanál fehér és piros diszítő csokicsepp.

Elkészítése:A kekszet egy sodrófa segítségével elmorzsoljuk vagy ledaráljuk, hozzáadjuk a darabokra vágott vajat, alaposan összedolgozzuk, míg egynemű masszát kapunk, belesimítjuk egy kerek kapcsos tortaformába, megkenjük a 2 evőkanál málnadzsemmel, a hűtőbe tesszük. A mascarponet simára kavarjuk a natúr joghurttal. Az étkezési zselatint feloldjuk 1 dl langyos tejszínben, 7 - 8 percig állni hagyjuk, majd felmelegítjük, de nem forraljuk, langyosra hűtjük. A megmaradt tejszínt felverjük a cukorral, hozzákavarjuk a mascarpones, joghurtos masszát, a felolvasztott étkezési zselatint, két részre osztjuk felébe belekavarjuk a málnadzsemet. A málnadzsemes masszát rásimítjuk a kekszes alapra, rászórjuk az áfonyát, majd rásimítjuk a massza másik felét, a hűtőbe tesszük dermedni. Amikor a torta megdermedt a tetejét kidiszítjük a málnával és a csokicseppekkel.


2022. július 14., csütörtök

Arancini (mozzarellával töltött rizsgolyó)

Az olasz konyha egyik nagy kedvencünk :)


Hozzávalók (4 személy részére) 20 dkg, rizottó rizs (vagy más gömbölyű szemű rizs), 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, kb 1 liter zöldség alaplé vagy víz, 5 dkg zöldborsó, 5 dkg reszelt parmezán, 1 kis kocka vaj, só, kevés olaj. Továbbá:1 mozzarella golyó, 1 tojás, só, bors, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.

Először egy rizottót készítünk. Az alaplét felforraljuk, melegen tartjuk. A finomra aprított hagymát és fokhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a rizst, kissé átforgatjuk, felöntjük annyi alaplével ami éppen elfedi, ahogy elfő az alaplé róla, fokozatosan adunk még hozzá, mjg a rizs megpuhul, az utolsó 5 percben hozzáadjuk a zöldborsót, majd a tűzröl levéve belekavarjuk a parmezánt és a vajat. Egy lapos edényben elterítve hagyjuk teljesen kihűlni. A mozzarellát apró kockákra vágjuk. A tojást felverjük a sóval borssal. A hideg rizottóból vizes kézzel golyókat formázunk, a közepükbe nyomunk egy mozzarella kockát, majd a felvert tojásba és a zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük. Azonnal tálaljuk.


Megjegyzés: Általában előételként szolgálják fel, adhatunk mellé paradicsomszószós vagy akár friss paradicsomból készült mártogatót vagy vegyes salátát is.



2022. július 13., szerda

Francia bundáskenyér bazsalikomos málnaszósszal

Erről is csak annyit mondhatok, hogy isteni finom :)

Hozzávalók (2 személy részére): 4 szelet maradék száraz kalács vagy kenyér, 1 tojás, 2, 5 dl tej, 1 evőkanál barna cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 evőkanál vaj. A szószhoz: 20 dkg málna, 2 dkg barna cukor, 1 lisebb szál friss bazsalikom, kevés víz.

Elkészítése: A málnát kissé összetörjük, hozzáadjuk a cukrot, a vizet, az egészben hagyott bazsalikomot, felforraljuk, alacsony lángon, folyamatosan kavargatva addig főzzük, míg dzsem állaga lesz, a bazsalikomot eltávolítjuk.

A tojást felverjük a cukorral, vaníliás cukorral, hozzáadjuk a tejet, elkavarjuk. A kalács mindkét oldalát belemártjuk a tojásos masszába, majf a felforrósított vajon, 2 – 3 perc alatt mindkét oldalát megsütjük, vigyázva, hogy ne égjen meg. A málnaszósszal azonnal tálaljuk.



2022. július 12., kedd

Vaníliás, kajszibarackos fagylalt

Ennek a fagyinak a különlegessége, hogy a benne lévő barackdzsem bazsalikomosan készült. Próbáljátok ki, isteni finom :)

Hozzávalók: 0, 5 liter házi tej, 15 dkg cukor, 1,5 evőkanál vaníliaízű pudingpor, 1 tasak vaníliás cukor, 4 tojássárgája. A dzsemhez: 35 dkg kajszibarack, 8 nagyobb bazsalikom levél, 3 evőkanál cukor.
Elkészítése: A barackot kimagozzuk, négybe vágjuk, hozzáadunk kb 1 dl vizet, a cukrot, a bazsalikom leveleket, folyamatosan kavargatva dzsem állagúra főzzük, hagyjuk kihűlni, a bazsalikom leveleket eltávolítjuk belőle.

A tejet 1 dl híján a cukorral felforraljuk. A megmaradt 1 dl tejben feloldjuk a pudingport, hozzákavarjuk a felforralt tejhez, levesszük a tűzről. A tojássárgákat egy másik edényben jól elhabarjuk, és vékony sugárban hozzákeverjük a forró pudingos tejet. Ekkor visszatesszük a tűzre, s folyamatos kavargatás mellett puding sűrűségűre főzzük. Hideg vízzel teli edénybe állítva kihűtjük, és egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk. 3 óra fagyasztás után márványosan hozzákeverjük a dzsem felét, így fagyasztjuk tovább. Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

A megmaradt bazsalikomos kajszibarack dzsemmel tálaljuk.



2022. július 11., hétfő

Zöld borscht (Ukrán spenótos, cukkinis leves)

Isteni finom nyári leves, akár hidegen is fogyasztható, hasonló a mi spenót levesünkhöz.

Hozzávalók (4 – 5 személy részére): Kb. 35 dkg krumpli, 4 közepes sárgarépa, 1 hagyma, 1 közepes cukkini, 40 dkg spenót, 4 keményre főzött tojás, kevés olaj, só, bors, fél citrom leve, kis csokor kapor vagy petrezselyemzöld. Tejföl a tálaláshoz.

Elkészítése:A krumplit meghámozzuk, falatnyi kockákra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük. A cukkinit szintén felkockázzuk. A spenótot kissé megvagdaljuk.

A finomra aprított hagymát és a reszelt sárgarépát üvegesre dinszteljük az olajon, felöntjük kb 2, 5 liter forró vízzel, amikor újraforrt hozzáadjuk a krumplit, sózzuk, borsozzuk, együtt készre főzzük. Amikor a krumpli megpuhult hozzáadjuk a cukkinit, a spenótot, 4 – 5 percig együtt főzzük, végük hozzáadjuk a kockára vágott főtt tojást, a finomra aprított kaport vagy petrezselyemzöldet, ha szükséges még sózzuk, borsozzuk, a citromlével ízlés szerint savanyítjuk.

Tejföllel tálaljuk.

Megjegyzés: Ez a leves eredetileg sóskával készül, de tökéletesen helyettesíthető spenóttal és citromlével.


2022. július 10., vasárnap

Zöld teás limonádé ( Hidegen áztatott zöld teával)

 A nyár slágere nálunk :)


Hozzávalók (kb 1, 5 liter limonádéhoz): A zöld teához: 1 pupozott evőkanál jó minőségű zöld tea levél, 5 menta levél, 7, 5 dl víz. A limonádéhoz: 3 citrom, 3 evőkanál cukor, 7, 5 dl víz, 4 mentalevél. A tálaláshoz: ízlés szerint gyümölcsszeletek, citromkarikák, menta vagy bazsalikom levelek, jégkocka.

Elkészítése: A zöld teát és a menta leveleket este beáztatjuk a vizbe,a hűtőszekrényben reggelig áztatjuk, majd leszűrjük. A citromok levét kiszorítjuk, hozzáadjuk a cukrot, addig kavargatjuk míg a cukor elolvad, ekkor hozzáadjuk a vizet és a menta leveleket. A leszűrt zöld teát és a limonádét összekeverjük, üvegekbe töltjük, behűtjük.

Megjegyzés: A hidegen áztatott zöld tea sokkal több atioxidánst megőriz, mint forrázott változata, valamint az íze elveszíti a kissé kesernyés jelleget, sokkal édesebb lesz, hiszen a hideg áztatással nem oldódik ki a kesernyés ízért felelős tanin hatóanyag. A hidegen áztatott tea plikkes zöld teából is elkészíthető, de a teljes levelekből készített változat sokkal egészségesebb.



Málnás karamell blondie

Wow, nagyon rég nem posztoltam :) De azért rendszeresen főzök, csak kevés az időm feltölteni :) De tegnap valami nagyon finom készült, meg kell mutatnom. :)

Hozzávalók (egy kb 20 *20 cm-es tepsihez vagy egy kisebb piteformához): 20 dkg vaj, 25 dkg finomra őrölt barna cukor, 10 dkg fehér csokoládé, 2 tojás, 30 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só, 15 dkg málna.

Elkészítése: A vajat, a cukor és a fehér csokoládé felét folyamatosan kavargatva felolvasztjuk, kb 3 percig bugyogtatjuk kavargatva, amíg szép egynemű karamellt kapunk. Folyamatosan kavargatva 3 – 4 percet hűtjük. Közben a tojást simára kavarjuk a megmaradt cukorral és a csipetnyi sóval, hozzáadjuk a karamellt, elkavarjuk, majd belekavarjuk a sütőporral elkevert lisztet, míg egynemű masszát kapunk, végül hozzáadjuk a megmaradt, kis kockákra vágott fehér csokoládét. A kész masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, kissé belenyomkodjuk a málnát, 180 fokra előmelegített sütőben kb 45 percig sütjük, amíg a teteje aranybarnára pirul, a közepe kissé még kocsonyás. Kihűlve szeleteljük.


Megjegyzés: természetesen bármilyen más gyümölccsel is készíthetjük.

A blondie vagy más nevén Szöszi süti igazából a brownie fehér csokis változata.


2022. február 24., csütörtök

Káposztás pizzácskák

 Ne féljünk kipróbálni :)

Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt, pici só, 1, 5 teáskanál száraz élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, kb 1, 5 – 2 dl langyos víz. A feltéthez: fél fej káposzta, 1 hagyma, kevés olaj, só, bors, 5 dkg paradicsomszósz, 5 dkg füstölt sajt, 5 dkg sajt, 5 dkg szalámi.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a legyalult káposztát, sózzuk, borsozzuk, kissé megpirítjuk, felöntjük annyi vízzel ami ellepi, fedő alatt puhára pároljuk, majd lepirítjuk kissé. A tészta hozzávalóit összekeverjük, fokozatosan adagolva hozzá a vizet ruganyos tésztává dagasztjuk, konyharuhával letakarva meleg helyen duplájára kelesztjük, kinyújtjuk, kerek sütiszaggatóval köröket vágunk, 10 -15 percet pihentetjük. A sajtokat lereszeljük. A szalámit csíkokra vágjuk.

A pizzácskákat megkenjük paradicsomszósszal, 180 fokra előmelegített sütőben 5 percig elősütjük, ezután ráhalmozzuk a sajt felét, 1 – 1 evőkanál káposztát, 1 csík szalámit, majd a tetejére halmozzuk a megmaradt sajtot, visszatesszük a sütőbe, készre sütjük.


2022. február 23., szerda

Káposztás, sonkás papucsok

 Gyors, egyszerű, finom :)

Hozzávalók : fél fej káposzta, 1 hagyma, kevés olaj, só, bors, 10 dkg füstölt sonka, 25 dkg kész leveles tészta, 1 tojás, kevés pirospaprika.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a legyalult káposztát, sózzuk, borsozzuk, kissé megpirítjuk, felöntjük annyi vízzel ami ellepi, fedő alatt puhára pároljuk, majd lepirítjuk kissé. A füstölt sonkát kis kockákra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk. A leveles tésztát négyzetekre vágjuk, megkenjük a felvert tojással, megszórjuk pirospaprikával, minden négyzetre ráhalmozunk egy evőkanál káposztát, pár kocka sonkát, a négyzetek két sarkát papucs szerűen behajtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, 200 fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.


2022. február 22., kedd

Darált húsos káposzta leves

 Egyszerű és nagyszerű leveske :)

Hozzávalók (4 – 5 személy részére) : 1 kisebb fej káposzta, 25 dkg darált marhahús ( vagy darált sertéshús), 1 hagyma, 1 paradicsom konzerv ( vagdalt paradicsom) vagy 0, 5 liter sűrű paradicsomlé, 5 dkg rizs, só, bors, kevés olaj, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, fehéredésig pirítjuk, felöntjük kb 2, 5 liter forró vízzel, felforraljuk, 15 percig bugyogtatjuk, majd hozzáadjuk a káposztát, amikor a káposzta is majdnem kész hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és vagy paradicsomlét és a rizst, készre főzzük, ha szükséges közben még fűszerezzük. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejföllel, kevés vízzel lazítjuk, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük.


2022. február 21., hétfő

Paradicsomos húsgombóc Nagymenők ( Goodfellas) módra

 Gengszterek vacsorája


1990. szeptember 19-én mutatták be az amerikai mozik Martin Scorsese mesterművét, minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású gengszterfilmjét, a Nagymenőket. A Nagymenők alapjául az egykor bűnügyi újságíróként dolgozó, ekkor már 50 fölött járó Nicolas Pileggi 1985-ben megjelent dokumentumregénye, a Nagyokos (Wiseguy) szolgált. A magyarul is megjelent könyvben a maffiának dolgozó Henry Hill történetét mesélte el, aki még gyerekként, 11 évesen nyert bebocsátást a gengszterek közé, majd mintegy 25 évnyi szolgálat után, 1980-ban feladta egykori társait, ő pedig a tanúvédelmi program részeként új nevet és személyazonosságot kapott..

A forgatókönyvet Scorsese Pileggivel együtt írta. A két főszereplő Ray Liotta és Robert De Niro,előbbi Henry Hillt, utóbbi “ Jimmy” Conwayt alakjtja. Joe Pesci a filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar- díjat.

Scorsese filmje megváltoztatta a maffia és annak tagjainak ábrázolását valamint az erőszak ábrázolását is.

Az ezt megelőző nagy gengszterfilmekhez ( pl. A keresztapa) képest a fókusz nem a családfőkre vagy főnökökre esett, hanem a rangsorban középen vagy legalul álló emberekre. Ábrázolásuk szerint ők is sokkal hétköznapibb emberek, akik ki szeretnének törni az átlagember életéből, hatalomra, gazdagságra, megbecsülésre vágynak, de ugyanolyan problémák gyötrik őket, mint a hétköznapi embereket: családi gondog, házastársi veszekedések, szorongás, frusztráció.

Igy lesz igazi tragikus hős Henry is, minél jobban szeretne kitörni az átlagember életéből, annál keserűbben kell szembesülnie azzal, hogy ez nem sikerülhet, s számára az igazi büntetés nem a halál vagy a börtön, hanem a kertvárosi élet.

Ami számunkra érdekes, hogy a filmet akár gasztrofilmnek is tekinthetjük, mert a sok – sok emlékezetes jelenet között kiemelkedő jelentőségű a börtönben főzőcsézős képsor, amely képet nyújt az igazságszolgáltatás visszásságairól is, mivel a bűnözök úgy közlekednek a börtönben , mintha csak a Little Italy- ban sétálnának, s olyan minőségi alapanyagokból főznek, amiket kinnt is nehéz beszerezni.Többek között prosciutto, szalámi, homár és különféle húsok kerülnek elő a fagyasztóládákból, de whiskey-ben és minőségi borban sincs hiány. A fő fogás, ami a tűzhelyen rotyog, a paradicsomos húsgombóc. Ugyanakkor én úgy érzem, ebben a jelenetben benne van az olasz konyha minden kvinteszenciája is, az egyszerűségbe a tökéletességre való törekedés. Amikor megnéztük ezt a filmet a Párommal együtt, tudtuk, hogy ezt a paradicsomos húsgombócot el kell készítenünk. A végeredmény a film gasztrojelenetét és az olasz konyha kiválóságát igazolta, isteni finom lett, teljesen Olaszországba vagy a new york – i Little Italyba varázsolt minket.

Ajánlom Olvasóinknak a film megtekintését és utána ama híres paradicsomos húsgombóc elkészítését, amely egy igazi nagy családi recept szerintem, s a család férfi tagjai is értékelni fogják.

Hozzávalók ( 6 – 8 személy részére): 8 szál olasz kolbász ( vagy helyettesíthetjük más fehér kolbásszal), 2 – 3 szelet marha velőscsont ( vagy egy nagyobb szelet marhahús), 8 cikk fokhagyma, 2 hagyma, 4 doboz hámozott paradicsomkonzerv, 2 evőkanál paradicsompüré, 2 sárgarépa, 1 nagy csokor friss bazsalikom, kevés olaj. Ahúsgombóchoz: 30 dkg darált marhahús, 1 tojás, 1 zsemle, só, bors, petrezselyemzöld, 4 cikk fokhagyma.

A tálaláshoz: 60 – 70 dkg száraztészta, parmezán sajt. Kevés tej a zsemle beáztatásához.

Elkészítése: A kolbászt és a velőscsontot is megpirítjuk az olajon, majd félretesszük. A megmaradt olajon üvegesre dinszteljük a finomra aprított hagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét, kissé átkavarjuk, majd hozzáadjuk a leheletfinomra szeletelt fokhagymát (amit a filmbéli jelenetben zsilet pengével szeletelnek), felöntjük a paradicsomkonzervvel, ha a paradicsom darabosabb, fakanállal kissé szétnyomogatjuk, hagyjuk felforrni, hozzáadunk kb 1 liter forró vizet, újraforraljuk, hozzáadjuk a megpirított húsféléket, a meghámozott sárgarépát kettőbe vágva, a bazsalikomot egészben, sózzuk, borsozzuk, újraforraljuk, majd alacsony hőfokon hagyjuk rotyogni kb 3 – 4 órát.

Közben elkészítjük a húsgombócot. A darált marhahúshoz hozzáadjuk a tejbe beáztatott és utána jól kiszorított zsemlét, a sót, borsot, petrezselyemzöldet, áttört fokhagymát, a tojást, alaposan összedolgozzuk, majd gombócokká formázzuk. Amikor a hús is megpuhult a szószban ( kb. az utolsó félórában ) hozzáadjuk a húsgombócot, készre főzzük.

A kifőzött tésztával, parmezán sajttal és friss bazsalikommal megszórva tálaljuk.