2018. július 31., kedd

Kecskesajtos, szőlős golyócskák

Borkísérő, ínyenceknek :)


Hozzávalók (12 golyócskához): 12 mag nélküli szőlőszem, 40 dkg friss kecskesajt, 20 dkg vegyes dióféle.
Elkészítése: A szőlőt leszemezzük, a vegyes dióféléket apróra vagdaljuk. A szőlőszemeket enyhén nedves kézzel a kecskesajtba burkoljuk, majd megforgatjuk az apróra vágott diófélékben. Tálalásig hűtőszekrényben tároljuk.

Megjegyzés: Kecskesajt helyett túrót is használhatunk, így egy kissé másabb ízvilágú golyókat kapunk, ínyencek mézzel is megcsurgathatják fogyasztás előtt. Kiváló borkísérő falatok.

2018. július 18., szerda

Káposztás, csirkehúsos tészta

Ez a tészta nagyon finomra sikerült :) Nagyon szerettük :)



Hozzávalók (2személy részére): 30 dkg kicsontozott csirke felsőcomb, 50 dkg káposzta, 5 paradicsom, 5 dkg mozzarella, só, bors, kis csokor kapor, olaj, 20 dkg száraztészta.
Elkészítése: A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, félretesszük. A kicsontozott csirke felsőcombot falatnyi kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, kevés olajon megpirítjuk, ha szükséges kevés vizet öntve rá néhány percet pároljuk, majd zsírjára sütjük, hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott paradicsomot, alacsony hőfokon addig kavargatjuk, míg a paradicsom levet enged, szósszá válik. A káposztát legyaluljuk, borsozzuk, kevés olajon roppanósra pirítjuk, csak épp addig míg kissé összeesik. Egy nagyobb serpenyőbe összekavarjuk a paradicsomos csirkefalatokat, a megpirított káposztát, a tésztát, néhány perc alatt összepirítjuk, tálaláskor rámorzsoljuk a mozzarellát és rászórjuk a finomra aprított kaprot.

2018. július 13., péntek

Lecsó hajdinával

Hagyományosan mégis újszerűen :)


Hozzávalók (4 személy részére): 4 nagyobb hagyma, 4 paprika, 5 - 6 nagyobb paradicsom, 20 dkg hajdina, csorrintásnyi olaj, só, bors, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A hajdinát annyi vízben ami jól ellepi kevés sóval puhára pároljuk. A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a kicsumázott kockára vágott paprikát, együtt dinszteljük pár percig, majd hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 1 dl vízzel, puhára pároljuk míg a levét majdnem elfövi, majd hozzáadjuk a kész hajdinát, összeforraljuk, petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2018. július 12., csütörtök

Fahéjas, áfonyás quinoa puding

Nagyon megszerettük a quinoat, ezt az egészséges álgabonát.
A quinoa igazából egy növény magja, vagyis álgabona, amely Bolíviából és Peruból érkezik hozzánk. Diétázóknak, glutnérzékenyeknek is kiváló alapanyag, mivel magas a fehérjetartalma és nem tartalmaz glutént. Színre három féle quinoat találhatunk, elefántcsont színűt, pirosat és feketét. Az elefántcsont színű a legsemlegesebb ízű, és többnyire ez kapható nálunk. Felhaszálási köre nagyon gazdag, reggelire kásaként, levesbe, köretként, salátákba, pudingokba egyaránt használhatjuk. Elkészítési módja hasonló a rizshez, 1 adag quinoahoz 2 adag folyadék, előtte pedig alaposan mossuk át.


Hozzávalók ( 2 személy részére): 2 dl quinoa, 5 – 6 dl tej, 3 teáskanál fahéj, pici só, 5 evőkanál méz, 15 dkg áfonya.
Elkészítése: A quinoat apró lyukú szitában bő hideg vízzel átmossuk, lecsepegtetjük. A tejet felforraljuk, hozzáadjuk a quinoat, a sót, alacsony lángon, csak épp gyöngyöztetve, folyamatosan kavargatva puhára főzzük. Amikor már majdnem megpuhult hozzáadjuk a fahéjat, a mézet, készre főzzük. A friss áfonyával, fahéjjal megszórva tálaljuk.

Megjegyzés: Melegen, hidegen egyaránt fogyasztható.

2018. július 11., szerda

Fügés fagylalt

Nagyon egyszerű kis fagylaltocska, de nagyon finom :)


Hozzávalók: 6 érett lila füge, 3evőkanál barna cukor, 20 dkg krémsajt, 1 dl tejszín, kis citromlé.
Elkészítése: A fügét héjastól felszeleteljük, pici vizet töltve rá, összefőzzük, míg dzsem állaga lesz, az utolsó 5 percben hozzáadjuk a cukrot, a citromlevet. A tejszínt kemény habbá verjük. A krémsajtot simára kavarjuk a tejszínnel, hozzáadjuk a kihűlt fügedzsemet. Egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk..Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 - 15 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

2018. július 10., kedd

Triplán sajtos sült karfiol

Isteni krémesen finom :)


Hozzávalók( 4 személy részére): 1, 5 kg karfiol, 15 dkg tömlős sajtkrém, 2 dl tejföl, 15 dkg reszelt sajt, 10 dkg lapka sajt (cheddár), só, bors, kis csokor kapor.
Elkészítése: a karfiolt rózsáira szedjük, 5 perc alatt roppanósra főzzük, leszűrjük. A tejfölt egy serpenyőben felmelegítjük, hozzáadjuk a tömlős sajtot, beleolvasztjuk a reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a finomra apított kaprot, összeforraljuk. A párolt karfiolt egy tűzálló tálba terítjük, ráöntjük a sajtos masszát, úgy, hogy teljesen befödje, a tejére helyezzük a lapka sajtot, 200 fokra előmelegített sütőben 15 – 20 percig sütjük, míg a sajt megpirul a tetején.


2018. július 9., hétfő

Almasaláta hajdinával

Finom, egyszerű, egészséges


Hozzávalók ( 2 személy részére): 5 dkg hajdina, 2 alma, 1 cikória, 1 marék mazsola és szárított vörösáfonya vegyesen, 5 dkg vegyes dióféle megpirítva, só, kevés olívaolaj.
Elkészítése: A hajdinát annyi vízben ami jól ellepi kevés sóval puhára pároljuk, a levét teljesen elfőzzük, hagyjuk kihűlni. Az almát héjastól kis kockákra vágjuk, a cikóriát laskára szeleteljük. Egy tálban helyezzük az almát, a cikóriát, hozzáadjuk a mazsolát és vörösáfonyát, a megpirított dióféléket, a kész hajdinát, pici sót, meglocsoljuk olívaolajjal. Azonnal tálaljuk.