2022. október 11., kedd

Káposztalevélen sült fűszeres kenyér (dagasztás nélküli)

Engem most kapott el a kenyérsütési láz, igazából életem első saját sütésű kenyere, isteni finom lett, s a bélzete is tökéletes volt számunkra. Hétvégén jöhet az újabb kenyérke. :)

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 7 g száraz (instant) élesztő, 1 teáskanál só, 1 teáskanál mediterrán fűszerkeverék, 1 teáskanál olasz fűszerkeverék, 3 dl víz, 1 dl tej, 4 káposztalevél.

Elkészítése: A lisztet elkeverjük az élesztővel, a sóval, a fűszerekkel, folyamatosan adagolva hozzáadjuk a vizet és a tejet, kézzel összedolgozzuk, amíg egynemű tésztát kapunk. Egy nagyobb kilisztezett edénybe helyezzük, 1 éjszakát (min.8 órát) meleg, párás helyen kelesztjük. A sütőt 220 fokra előmelegítjük. Reggel a tésztát alaposan meglisztezett felületre borítjuk, kézzel kicsit megnyomogatjuk, majd hármat tűrünk rajta, jobbról balra, balról jobbra, majd vízszintesen kettőbe hajtjuk, kb. 30 percig pihentetjük, majd a háromba tűrést megismételjük. Egy közepes kerek tortaformát sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a káposztaleveleket, ráhelyezzük a tésztát, a tetejét kissé meglisztezzük, késsel ízlés szerint bevagdaljuk, cserépedény, vaslábos vagy egy jénai tetejével lefödjük, az előmelegített sütőbe toljuk, hőálló edényben forró vizet helyezünk mellé, lefödve 30 percig sütjük 220 fokon, majd a fedőt eltávolítva még 20 percig sütjük, majd a formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni. Szeletelés előtt a káposztaleveleket eltávolítjuk.

Megjegyzés: Ha nem száraz élesztővel készítjük, az élesztőt kevés langyos tejben futtassuk fel, úgy adjuk a liszthez.





6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Katalin! A nagymamám is káposztalevélen sütötte a kenyeret annak idején a kemencében.
Egy kérdés: a száraz élesztő instant élesztőt jelent? Itthon egy tasakban 7 g élesztő van, a 7 dkg az 70 gramm lenne, azaz 10 tasak.

Kati írta...

Névtelen, teljesen igazad van, javítottam is, igen, 7 g instant élesztő van benne.
A káposztalevélen sütést és is nagymamámtól tanultam :)

Katalin írta...

Kedves Kati, nagyon szép lett a kenyered, kívül belül egyaránt! Mi is sütöttünk mostanában több kenyeret is, többféle recept szerint, de egyik sem lett az igazi. Amúgy finomak voltak, főleg frissen, de nem lesznek olyan szép magasak mint a tiéd, sütés közben inkább ellepulnak. És a héjuk sem lesz fényes.
Azt szeretném kérdezni, hogy neked milyen sütőd van. A milyénk normál gáztűzhely, mégcsak nem is légkeveréses. Köszi 😊

Kati írta...

Kedves Katalin,
köszi szépen!
Nekünk itt elektromos sütőnk van és légkeverésen sütöttem, de a sütő egyszerű elektromos sütő, semmi extra. Ez a kenyér egy kisebb kerek tortaformában sült, s fedő helyett egy kerámia piteformát borítottam rá, s egy kis edénykében vizet tettem mellé. Biztos sikerülni fog neked is :)

Katalin írta...

Köszönöm Kati, egy kisebbel lehet hogy megpróbálkozok. Egyébként vizet én is mindig teszek a sütőbe.

Unknown írta...

Azt szeretném tudni, ha le van fedve a sütőedény a sütőben, akkor minek a víz? Mire oda jut az idő, hogy kitakarjuk a kenyeret, úgyis elpárolgott már a gőze, rég felszáradt.