2020. június 30., kedd

Cullen Skink vagyis Skót füstölt halleves 2.


A skótok hallevese az év bérmelyik szakában finom és laktató étel, ha hozzájutunk füstölt tőkehalhoz vagy más fehér húsú füstölt halhoz, készítsük el. Tegyünk egy képzeletbeli utazást Skóciába.
Cullen skink, skót füstölt halleves. Ennek a levesnek egy másik változatát már mutattam, ezért jelültem 2. - sel.


Hozzávalók ( 4 – 5 személy részére): 50 dkg füstölt tőkehal filé, kb 8 közepes méretű krumpli, 2 hagyma, 3 nagyobb póréhagyma, 2 evőkanál vaj, só, 5dl zsíros tejszín, friss vagy szárított petrezselyemzöld.
Elkészítése: Először elkészítjük a halleves alapot. A tőkehal filét falatnyi kockákra szeleteljük, kb 1, 5 liter vízben 2 – 3 percig főzzük, majd leszűrjük, félretesszük a halat meg a levest is. A finomra aprított hagymát és póréhagymát üvegesre dinszteljük a vajon, feltöltjük kb 1, 5 liter vízzel, felforraljuk, hozzáadjuk a meghámozott, falatnyi kockákra vágott krumplit, sózzuk, puhára főzzük, a krumpliból kiveszünk néhány merengetőkanállal és botmixxerrel pürésítjük, majd visszatesszük a levesbe. Tálaláskor a leveshez hozzáadjuk az előfözött halat, a tejszínt, összeforraljuk, végül hozzáadjuk a finomra aprított petrezselyemzöldet.

Megjegyzés: Füstölt tőkehal hiányában más fehér húsú füstölt hallal is elkészíthető.

2020. június 17., szerda

Zabpelyhes, banános, erdei gyümölcsös palacsinta

Egészséges, mutatós, finom :)


Hozzávalók (kb 15 palacsintához):  30 dkg  zabpehelyliszt, 3 tojás, 2 dl natúr joghurt, 1 dl tej, 3 banán,  10 dkg vegyes erdei gyümölcs, 2 teáskanál sütőpor, pici só, kevés olívolaj.
Elkészítése:  A banánt felkarikázzuk, hozzáadjuk a zabpehelylisztet, a tojást, a joghurtot, a tejet, az erdei gyümölcsöt, a sütőport, a sót, botmixer segítségével pürésítjük, palacsintatészta állagú kell legyen, ha szükséges még kevés ásványvízzel higítjuk. Egy serpenyőt kikenünk az olajjal, felforrósítjuk, megsütjük a palacsintákat benne.

Megjegyzés: Mézzel, juharsziruppal tálaljuk.

2020. június 16., kedd

Mediterrán zöldséges halloumi sajt

Egyszerű, de annál finomabb fogás :)


Hozzávalók (4 személy részére): 40 dkg hallomi sajt, 1 hagyma, 1 póréhagyma, 2 paprika, 3 cikk fokhagyma, só, bors, olívaolaj, friss kapor.
Elkéstítése: A halloumi sajtot felszeleteljük, alaposan beleforgatjuk olívaolajba. A zöldségeket nagyobb szeletekre vágjuk, a fokhagymát áttörjük. A zöldségeket és az áttört fokhagymát egy hőálló tálba helyezzük, meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, jól összeforgatjuk, a tetejére helyezzük a sajtot, kicsit belenyomkodjuk a zöldségek közé, 180 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük. Tálaláskor megszórjuk a friss kaporral, melegen, friss kenyérrel tunkoljuk.

2020. június 15., hétfő

Füstölt sonkás, zöldséges vöröslencse leves

Igaz, nem annyira nyárias, de nyáron is, főleg egy hűvösebb esős napon nagyon jól esik egy kis tartalmas leves. Ez az alábbi nagyon finom :)


Hozzávalók ( 4 - 5 személy részére): 80 dkg füstölt sonka, 6 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 4 krumpli, 15 dkg vöröslencse, 1 hagyma, só, bors, kevés olaj, petrezselyemzöld.
Elkészítése:  A finomra aprított hagymát, a kockára vágott leveszöldséget megdinszteljük az olajon, félretesszük. A sonkát falatnyi kockára vágjuk, kb 2, 5 liter vízben megfőzzük, hozzáadjuk a dinsztelt leveszöldséget, a kockára vágott krumplit, ha szükséges sózzuk, borsozzuk,  amikor minden megpuhult hozzáadjuk a vöröslencsét, 6 - 7 perc alatt készre főzzük, végül megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel.

2020. június 12., péntek

Rakott karfiol

Nagyon szeretjük a karfiolt, többféle étel is készült belőle mostanában :)


Hozzávalók ( 4 személy részére): 1 nagy karfiol, 15 dkg rizs, 20 dkg bacon, 3 tojás, 2 dl tejföl, 15 dkg sajt, 2 cikk fokhagyma, 10 dkg zsemlemorzsa, só, bors, pici olaj, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A karfiolt rózsáira szedjük, enyhén sós vízben puhára főzzük. A bacont kockára vágjuk, megpirítjuk. A rizst bő vízben szintén puhára főzzük. A sajtot lereszeljük. A tojást sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a tejfölt, simára kavarjuk. Egy hőálló tálat kikenünk olajjal, belerétegezzük a hozzávalókat: karfiol, rizs, sajt, ismét karfiol, rizs, sajt. Ráöntjük a tojásos, tejfölös masszát, megszórjuk a zsemlemorzsával, 200 fokra előmelegített sütőben kb 25 - 30 perc alatt készre sütjük. 5 percet lefödve pihentetjük, majd petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2020. június 10., szerda

Vegyes karfiol és brokkoli leves

Egy finom kis leveske :) Imádtuk :)


Hozzávalók ( 4 - 5 személy részére): 1 kisebb brokkoli, 1 karfiol, 4 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 3 krumpli, 2 cikk fokhagyma, 1 hagyma, 10 dkg rizs, 10 dkg parmezán, 2 dl tejföl, petrezselyemzöld, kevés olaj, só, bors.
Elkészítése: A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük. A finomra aprított hagymát, fokhagymát, a kockára vágott sárgarépát és petrezselyemgyökeret megdinszteljük az olajon, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 2, 5 liter vízzel, felforraljuk, hozzáadjuk a krumplit, 5 - 6 percig együtt főzzük, majd hozzáadjuk a rizst, a karfiolt, a brokkolit, ha szükséges még fűszerezzük, együtt készre főzzük. A tejfölt hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, majd beleszórjuk a reszelt parmezánt is, újraforraljuk, finomra aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2020. június 8., hétfő

Toszkán csirkemell

Ez egy nagyon, de nagyon finom olasz recept, nagyon szerettük :) Elronthatatlan :)


Hozzávalók ( 2 személy részére): 40 dkg csirkemell filé, 2 evőkanál liszt, só, bors, oregánó, pirospaprika, friss bazsalikom,  4 evőkanál olívaolaj, 1 nagy hagyma, 5 cikk fokhagyma, 15 dkg szárított paradicsom, 1 piros paprika, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 dl jó minőségű fehérbor ( Savignon Blanc pl.), 3 dl tejszín, 2 evőkanál kapribogyó, 10 dkg parmezán, 25 dkg tészta.
Elkészítése: A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. A szárított paradicsomot késes aprítóban pürésítjük.
A csirkemellett csíkokra szeleteljük, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk a liszttel, a felforrósított olívaolajon megpirítjuk, félretesszük. Ugyanabban az edényben a csíkokra vágott hagymát és paprikát megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a pirospaprikát, az oregánót, átforgatjuk, felöntjük a fehérborral, hagyjuk az alkoholt teljesen elpárologni belőle, hozzáadjuk a paradicsompürét, a szárított paradicsom pürét, felöntjük kb 2 dl vízzel, fedő alatt pároljuk, míg szósz - szerű állaga lesz, ha szükséges még sóval, borssal fűszerezzük. Ekkor felöntjük a tejszínnel, felforraljuk, hozzáadjuk a csirkemellet, a kapribogyót, a reszelt parmezánt, összeforraljuk. A szószt a tésztával tálaljuk, a tetejét megszórjuk finomra aprított bazsalikommal.

2020. június 3., szerda

Brokkolis, kukoricás tészta

És ismét tészta  :) Zöld :)


Hozzávalók (2 személy részére): 1 kisebb fej brokkoli, 15 dkg csemegekukorica (konzerv), 5 gomba, fél póréhagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 dl tejszín, 5 dkg reszelt sajt, kis csokor friss kapor, só, bors, kevés olaj, 20 dkg tészta.
Elkészítése: A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. A brokkolit rózsáira szedjük, enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. A finomra aprított hagymát, fokhagymát, a felszeletelt gombát megdinszteljük az olajon, felöntjük a tejszínnel, 4 – 5 percig forraljuk, ekkor hozzáadjuk a kukoricát, a brokkolit, a finomra aprított kaprot, sózzuk, borsozzuk, összeforraljuk, hozzáadjuk a kész tésztát, összeforgatjuk, a reszelt sajttal megszórva tálaljuk.