2022. február 24., csütörtök

Káposztás pizzácskák

 Ne féljünk kipróbálni :)

Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt, pici só, 1, 5 teáskanál száraz élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, kb 1, 5 – 2 dl langyos víz. A feltéthez: fél fej káposzta, 1 hagyma, kevés olaj, só, bors, 5 dkg paradicsomszósz, 5 dkg füstölt sajt, 5 dkg sajt, 5 dkg szalámi.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a legyalult káposztát, sózzuk, borsozzuk, kissé megpirítjuk, felöntjük annyi vízzel ami ellepi, fedő alatt puhára pároljuk, majd lepirítjuk kissé. A tészta hozzávalóit összekeverjük, fokozatosan adagolva hozzá a vizet ruganyos tésztává dagasztjuk, konyharuhával letakarva meleg helyen duplájára kelesztjük, kinyújtjuk, kerek sütiszaggatóval köröket vágunk, 10 -15 percet pihentetjük. A sajtokat lereszeljük. A szalámit csíkokra vágjuk.

A pizzácskákat megkenjük paradicsomszósszal, 180 fokra előmelegített sütőben 5 percig elősütjük, ezután ráhalmozzuk a sajt felét, 1 – 1 evőkanál káposztát, 1 csík szalámit, majd a tetejére halmozzuk a megmaradt sajtot, visszatesszük a sütőbe, készre sütjük.


Nincsenek megjegyzések: