2011. május 27., péntek

Akácvirágos muffin

Ne mosolyogjatok rajtam, hogy ismét egy muffint hoztam, de muszály volt kipróbálnom akácvirággal is. Hát le a kalappal, nagyon finomak lettek, de beszéljenek helyettem a képek. Ja és az öcsém aki azt mondta, hogy ez nagyon jó. Ő a virágos kreálmányaim főkóstolója általában. Eddig mindenik tetszett neki.:)




Hozzávalók:
  • 24 dkg liszt
  • másfél kávéskanál sütőpor
  • 5 dkg cukor
  • 3 evőkanál pitypangméz
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 2 dl tej
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 10 fürt leszemezett akácvirág + néhány virág a díszítéshez



    Elkészítés:
    Egy kisebb tálban a lisztet elkevertem a sütőporral. A vajat megolvasztottam. A virágokat leszemeltem, a tejet felfőztem, és a virágokra öntöttem. Hagytam kihűlni, majd összeturmixoltam. Egy másik edényben elkevertem a tojást az akácvirágos tejjel, az olvasztott vajjal, a mézzel, a cukorral, a  vaníliás cukorral, ebbe pedig belekevertem a  lisztet. Ezt a masszát vigyázva összeforgattam, amíg teljesen átnedvesedett.
    A vajjal kikent, muffin sütőpapírral bélelt formákat háromnegyedig töltöttem tésztamasszával, mindenik tetejére szórtam három akácvirágot. Előmelegített sütőben fél óra alatt megsült.

    16 megjegyzés:

    Aleda írta...

    Szuperek ezek a virágos dolgaid.Te aztán kihasználsz mindent,aminek szezonja van.Csak így tovább!

    Márti írta...

    Nagyon ötletes! :)

    Panna írta...

    Tényleg nagyon jó!! Ennyi különleges muffint...jók ezek a virágos receptek!

    Bors and Pepper írta...

    Ó, hogy ez nekem nem jutott eszembe!!! Itt sajnos már lement az akácvirág szezon, pedig volt is a közelünkben és csak úgy illatoztak! Na nem baj, majd jövöre... Addig is "izlelgetem" a fotóid :)

    Éva írta...

    Nagyon mutatósak, és gondolom milyen finom az ízük!Kellemes lehet az illata is!Pitypangméz, akác virág ez csak jó lehet!Ügyes vagy!

    Kati írta...

    Aleda, köszönöm, igen tényleg igyekszem kihasználni a lehetőséget.

    Márti, köszönöm.

    Panna, köszönöm,nagyon belevetettem magam a virágokba, dehát miért ne használjuk ki azt amit a természet ad ingyen , ráadásul finom is.

    Bors and pepper, köszönöm, jövő héten remélem sikerül bodzás recepteket is hozni, aztán pedig nyílik a hársfavirág.

    Kati írta...

    Éva, úgy érzem talán ez a muffin lett a kedvencem a virágosak közül. Visszaadja az akác eredeti ízét.

    eSKa írta...

    Nagyon szépek, mutatósak, és ha az íze is visszaadja az akácillatot, akkor nagyon finom süti. Ügyes vagy és ötletes. Én is imádom a virágokat, de sütéshez-főzéshez még nem próbáltam.

    Ottis írta...

    Mindig nagyon ötletes vagy!Gratulálok!

    Juci írta...

    Ezer éve jártam erre!
    Hogy neked milyen jó ötleteid vannak.
    Ötletes kis recept! De én emlékszem amikor gyermek voltam és még minden bio volt , nagyon szerettük szopogatni az akácvirágot! De jó volt!!!
    Közben megjegyzem , hogy a tegnap ballagott a lányom, 26 án. Ha akarod látni és hallani nézz be a Tirnaveni. ro oldalra. Évfolyamelső volt.

    Marika írta...

    Tegnap is írtam egy megjegyzést, de úgy látszik eltűnt a ködben!:)
    Nagyon jól néz ki ez a muffin! :) Lassan muszály beszereznem egy muffin forma készletet, mert annyi finom muffin receptet láttam, hogy már nem sokáig bírom kipróbálás nélkül!
    Nézz be hozzám, mert vár rád egy meglepetés a 05.27.-i postomban! :)

    Roza írta...

    Nahát, Kati, ez igazán ötletes!:)
    Felénk már nincs akácvirág, bodza viszont még sok-sok, én azt hiszem megpróbálkozom azzal...

    Bianka írta...

    Izgalmas még nem ettem ilyet

    foodandthriftfinds írta...

    Kati-Igazán mondhatom hogy nagyon finom, és szépen sikerült a muffin. El tudom képzelni mennyire kínnyü és finom ize lehet.
    Koszi a kedves commentedet a blogomon:DDD
    xoxo-(hugs and kisses)

    elisabeth@foodandthriftfinds

    Kreatív konyha írta...

    Ez nagyon jó ötlet! Milyen találékony vagy!

    Kati írta...

    eSKa, nekem is ezek az első próbálkozásaim a virágok terén, de még lesznek virágos receptek az biztos.

    Ottis, köszönöm.

    Juci, köszönöm, igen mi is megettük az édes akácvirágot. A lányodat is megkukkintottam, gratulálok neki.

    Marika, hát én makihasználom a muffinsütő tepsimet, mert szinte nincs olyan hét, hogy ne sütnék benne.Köszönöm a díjat.

    Roza, köszönöm, már nálam is elkészült a bodzaital.

    Bianka, érdemes kipróbálni.

    Elisabeth, én is köszönöm, hogy benézel hozzám.

    Kreatív Konyha, köszi.