2019. február 13., szerda

Cheddar sajtos saláta


A cheddar sajt Anglia leghíresebb sajtja, amely eredeti változatban csak néhány erre jogosult megyében készülhet (Somerset, Devon, Dorset, Cornwall). A cheddar hosszú múltra tekint vissza, a történészek szerint az bizonyos, hogy már a 12. században létezett ez a fajta sajt, mert már II. Henrik könyveiben is szerepel, hogy az udvar számára mennyi cheddar sajtot vásároltak.
A legenda szerint egy somerseti asszony találta fel a cheddart, a tejet egy barlangban felejtette, s amire visszatért utána, már valami mássá változott.
A cheddar készítésében az az érdekes, hogy a már összeállt alvadékot egymásra helyezik, hogy minden felesleges folyadékot kipréseljenek belőle, azután pedig ledarálják, így helyezik a formákba és kezdik el érlelni. Általában 9 – 24 hónapig érlelik, az érlelési idő szerint van közepesen érlelt, és erősen érlelt fajtája is. Sőt napjainkban már füstölt cheddart is vásárolhatunk.
A cheddar szilárd, tömör szerkezetű sajt, mégis lágyan és krémesen olvad a szájban. A színe a halvány sárgától az okkerig terjed, sok esetben a színezésre egy trópusi fa levelével rá is segítenek, mert a fogyasztók kedvelik a sajt okkersárga színét.
Mivel krémesen olvad kiváló sajtleves, sajtszósz készítésére, de gratinírozáshoz, hamburgerekhez is használják.
Napjainkban már a mi üzleteinkben is megvásárolhatjuk, ha egy kis különlegességre vágyunk.




Hozzávalók ( 2 személy részére): fél kigyóuborka, 10 koktélparadicsom, 1 fej római saláta, 2 főtt tojás, 15 dkg reszelt cheddar sajt, só, olívaolaj.
Elkészítése: Az uborkát, a koktélparadicsomot, a tojást felszeleteljük, a salátát csíkokra vágjuk, egy tálba helyezzük, hozzáadjuk a reszelt cheddar sajtot, sózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, összeforgatjuk, azonnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: