2011. március 29., kedd

Ibolyás cukor

A napokban Mézeskalács konyhájában pillantottam meg az ibolyás cukrot. Ő is leírta, hogy Napmátka blogjában olvasott először az ehető virágokból készített lekvárokról, illatos cukrokról, virágecetekről. Ugyanígy én is Napmátkánál olvastam először ezekről a dolgokról, és elcsodálkoztam, hogy milyen bátran használja az ízeket, zamatokat, illatokat.
Most Mézeskalácsnak köszönhetően én is kipróbáltam az ibolyás cukrot, mert annyira megtetszett nála a fotó, hogy nem tudtam ellenállni neki. A hétvégi szép idő pont kapóra jött ehhez, mert egy séta alatt én is gyűjtöttem egy maréknyi illatos ibolyát.
Még én sem tudom, hogy mire fogom felhasználni, de Napmátkánál is találtam ötleteket, és várom az eredményt, hogy Mézeskalács mit készít majd belőle.
Ha vannak ötleteitek, tapasztalatotok ezzel kapcsolatban, egyáltalán az ehető virágokkal kapcsolatban, írjátok le a megjegyzésekbe, szerintem mindannyian tanulhatunk ezekből.
Az elkészítésnél követtem Mézeskalács tanácsait, ezúton is köszönöm neki.

Hozzávalók:
  • egy maréknyi zöldjétől megfosztott illatos kékibolya szirom (vegyszerezéstől és portól mentes helyről)
  • cukor, a szirmok mennyiségének másfél-kétszerese



 Elkészítés:
Egy tiszta, száraz üvegecskébe rétegeztem a cukrot és a szirmokat. Légmentesen lezártam. A kamrában, sötét helyen tárolom, naponta összerázom. Szombaton készítettem, ma megkukucskáltam, nagyon jó illata van már most.
Azt hiszem ugyanezt kipróbálom az orgonával és az akáccal is, sőt szerintem hársfa virágból készítve is finom, illatos lehet.

Rakott krumpli római tálban

A nyáron Parajdon vettem a római tálamat, és azóta már többször is sütöttem benne, mert tényleg különleges íze lesz a benne készült ételeknek. Most rakott krumplit sütöttem benne.

Hozzávalók:
  • 15 krumpli
  • 10 főtt tojás
  • 6 szelet füstölt szalonna
  • vékony szeletekre vágott székely szalámi, ízlés szerint
  • 1 - 2 dl tejföl vagy joghurt, vagy lehet mindkettő vegyesen

Elkészítés:

A tálat fél órára hideg vízbe áztattam. A nyers krumplit meghámoztam, megmostam és karikákra vágtam.
A tojásokat is karikára vágtam. A szalonnával kibéleltem a tál alját, utána belerétegeztem a krumplit, a tojást a szalámit, minden réteget megsóztam. A tálat hideg sütőbe tettem, és fokozatosan melegítettem fel. Amikor a krumpli megpuhult ráöntöttem a tejfölt, és még néhány percre visszatettem a sütőbe pirulni. Kb. 50 perc alatt készült el.

Erdélyi tárkonyos csorba

A családban mindannyian nagyon szeretjük a csorbát, így elég gyakran kerül az asztalra, különféle variációkban.
Hozzávalók:
  • fél kg füstölt sertés sonka
  • 5 közepes sárgarépa
  • 3 petrezselyem
  • 1 zeller (nálam most kimaradt mert nem volt itthon)
  • 3 közepes krumpli
  • egy maréknyi káposzta
  • egy maréknyi zöldpaszuly
  • 2 kávéskanál ecetben - sóban eltett tárkony
  • zellerzöld
  • 1 kisebb leostyán levél
  • 10 szem fekete bors
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl tejföl
  • 2 evőkanál leostyánecet
Elkészítés:
A sonkát két darabba vágtam, és kb. három l hideg vízben főni tettem. Amikor felforrt a tetejét lehaboztam. Amikor a sonka már majdnem megpuhult kivettem a levéből, kockákra vágtam. Ezután a kockákra vágott sárgarépát, petrezselymet, zellert a kockákra vágott hússal és a tárkonnyal együtt a fővő vízbe tettem. Egy teatojásban a leveshez tettem a borsot, a zellerzöldet, a leostyán levelet, és megsóztam. Amikor a zöldségek is nagyjából megpuhultak, csak akkor adtam hozzá a kockára vágott krumplit, a zöldpaszulyt, a csíkokra vágott  káposztát, mert ezek hamar szétfőnek. Amikor már minden zöldség teljesen megpuhul, a lisztet egy tányérban elkevertem a tejföllel, felhígítottam néhány evőkanál levessel, és a levesbe öntöttem. Mivel nem találtam eléggé savanykásnak, megsavanyítottam még leostyánecettel.

2011. március 27., vasárnap

Egy jó szó :)


A napokban, több kedves bloggertársamtól kaptam Egy jó szót, aminek nagyon örvendtem. Pannától, Tititől, Angi AngélátólMarianntól, EsztertőlCsaládi tűzhely bloggerinájátólVikitőleSKátólNellitőlBors and Pepper-tőlHobbychef-tőlCakenitol kaptam jó szavakat.


A játék lényege, hogy aki úgy érzi, hogy van olyan blogtársa akinek szívesen mondana "egy jó szót", illetve mondatot, mert valamiért megkedvelte őt, írja meg ezt neki a blogjában kommentként hivatkozva az "Egy jó szó" játékra!


A játékról többet megtudhattok  Eszternél, aki a játék kitalálója és elindítója.

Én a következő bloggertársaimnak küldök Egy jó szót:
Mindannyiotoknak köszönöm a jó szavakat, amiket nálam hagytatok, és fogadjátok szeretettel az én jó szavaimat.

    2011. március 23., szerda

    Kelt tésztás pizza muffin

    Ezt a receptet Maxnál láttam meg, és rögtön beleszerettem. Tudjátok, hogy nagy muffin rajongó vagyok, de ilyen kelt tésztás, angol muffint még nem készítettem. A pizzát is szeretem, ezért tetszett meg ez az ötvözött recept.
    Követtem Max receptjét, egy keveset az alapanyagokon változtattam, azt használtam ami volt itthon. A pizza szószt, a gombát kihagytam, mert nem volt itthon, a sonkát pedig sonkás parizerre(párizsira) cseréltem. Sajtból házi juhsajtot használtam, jó bőven, valószínű ezért is lett a sajt a dominánsabb íz a muffinban, picit hasonlít a sajtos kiflik ízére. Talán tehettem volna bele több párizsit. Viszont amíg sütöttem isteni pizza illat terjengett a lakásban.



    Hozzávalók:

    • 37 dkg liszt
    • 1 dl langyos tej
    • 1 evőkanál langyos víz
    • 4 dkg olvasztott vaj
    • 1 kávéskanál só
    • 1 tojás
    • 2 evőkanál morzsolt oregánóval ízesített paradicsomlé
    • 2 dkg élesztő
    • 1 evőkanál olaj
    • 3 közepes hagyma
    • 5 dkg sonkás párizsi
    • reszelt sajt ízlés szerint
    Elkészítés:

    A hagymát megtisztítottam, apróra vágtam, és az olajon megdinszteltem, pároltam, hozzáadtam a kis kockákra vágott párizsit, és pár percig együtt sütöttem, majd levettem a lángról, hogy kihűljön.
    Az élesztőt a vízzel összekevert langyos tejben pár perc alatt felfuttattam. A lisztből az élesztős tejjel, sóval, a tojással, az olvasztott vajjal tésztát gyúrtam. Fél órát pihentettem. Ezután hozzágyúrtam a paradicsomlét és a hagymát a párizsival, valamint a sajtot. Muffinkapszlikkal együtt a muffin formába helyeztem, előmelegített sütőben 25 perc alatt, közepes lángon megsütöttem.

    Max, ezer köszönet a receptért, ennek még lesz változata nálam.



    2011. március 22., kedd

    Vöröslencse főzelék füstölt kolbásszal, tükörtojással

    Ez a főzelék egyszerű, bárki el tudja készíteni, számomra azért érdekes, mert édesanyám sose főzőtt lencsét semmilyen formában. Bennem csupán egy kép élt a lencsefőzelékről, amit egy táborban ettem diákéveim alatt, és amelyben a zöld lencseszemek, valami bogarakra emlékeztettek. Ezért nem is nagyon kerestem a lencse társaságát. Nemrég azonban egy bevásárlóközpontban megakadt a szemem valami szép piros színen, ami persze a vöröslencse volt. Vettem is egy kg.-ot.
    Itthon a borsó főzelék mintájára nekiálltam elkészíteni, azt hittem megmarad a szép piros színe, sajnos nem így történt, halványbarna színre váltott, ahogy kezdett szétfőni. De az íze az isteni, nagyon finom, azóta már másodikszor készítek lencse főzeléket, nagyon szeretjük.

    Hozzávalók:
    • másfél dl lencse
    • 1 hagyma
    • kevés olaj
    • őrölt piros paprika
    • bors
    • 5 - 6 evőkanál tejföl, ízlés szerint
    • petrezselyemzöld
    • 1 evőkanál liszt
    Elkészítés:
    A lencsét hideg vízben megmostam. A hagymát apróra vágtam, és egy kevés olajon üvegesre dinszteltem. A tűzről levéve hozzáadtam egy késhegynyi piros paprikát, beleöntöttem a lencsét, és feltöltöttem hideg vízzel, addig, hogy csak éppen ellepje, majd visszatettem a lángra. Lassú tűzön tíz perc alatt megpuhult. Ekkor megsóztam, hozzákevertem a lisztet, majd a tejfölt, összeforraltam, a végén a tetejét megszórtam petrezselyemzölddel. Megsütött füstölt kolbásszal, tükörtojással tálaltam.
    Nem mutatós étel, de nagyon finom.

    Mézes keksz a VKF! 41. fordulójára

    Mézigörl, a Mézes finomságok gasztroblog írója, és egyben a VKF! 41. fordulójának háziasszonya olyan ételeket vár a résztvevőktől, amelyeknek az összetevői között a méz is szerepel, mert
    "...a méz csupa napsugár és napfény, amire az ember egészségének nagy szüksége van."

    (Ignácz Sándor, 1943) 



    Én egy kicsit megkéstem a "mézes finomság" elkészítésével, de mivel nem szerettem volna kimaradni ebből a fordulóból, és mert két-három hete forgatom a fejemben, hogy kekszet sütök, a kettőt összehangoltam és sütöttem egy mézes kekszet. Tudom, hogy nem nagy újítás ez a keksz, de biztos lesz olyan aki számára újdonság, és aki szívesen elkészíti.
    Én most sütöttem életemben másodikszor kekszet (az első nem sikerült :)) , de meg vagyok elégedve az eredménnyel, szépek és finomak lettek, legalábbis az én szememnek.
    A receptet Gergely Éva:Erdélyi ízek című könyvéből választottam, egy keveset módosítottam rajta.





     Hozzávalók:
    • 40 dkg liszt
    • 1 sütőpor
    • 6 evőkanál híg méz
    • 15 dkg lágy margarin
    • 2 evőkanál tejföl
    • 20 dkg cukor
    • 2 kávéskanál darált fahéj
    • kb. 25 db egész dióbél
    • színes tortadara
    Elkészítés:

    A lisztből a margarinnal, mézzel, cukorral, sütőporral, tejföllel, és a fahéjjal tésztát gyúrtam. Fél cm vastagra nyújtottam, és virág formával kivágtam. A virágok egyrészének közepébe fél dióbelet nyomtam, a többit megszórtam színes tortadarával. Enyhén kivajazott tepsibe raktam, előmelegített sütőben, a legalacsonyabb fokon megsütöttem, vigyázni kell, mert erős tűznél hamar megég. Kb. 15 - 20 perc alatt sült világosbarnára.

    2011. március 20., vasárnap

    Duplacsokis-áfonyás muffin

     Már megint muffint sütöttem, ne haragudjatok, de azt hiszem mániám lett a muffin, persze azért is mert gyorsan és ezerféle változatban készíthető.

    Hozzávalók:
    • 24 dkg liszt
    • másfél kávéskanál sütőpor
    • 10 dkg cukor
    • 1 tojás
    • 2dl tej
    • 5 dkg olvasztott vaj
    • fél tábla pisztáciás csoki
    • 2 evőkanál mogyorós csokikrém
    • 12 kávéskanál áfonyadzsem
    Elkészítés:
    Egy kisebb tálban a lisztet elkevertem a sütőporral és a kockára vágott csokival. A vajat megolvasztottam. Egy másik edényben elkevertem a tojást a többi tejjel, az olvasztott vajjal, a cukorral, a csokikrémmel, ebbe pedig belekevertem a lisztet. Ezt a masszát vigyázva összeforgattam, amíg teljesen átnedvesedett.
    A tésztamasszával félig töltöttem a muffinpapirral bélelt sütőformákat, a közepébe beletettem kávéskanállal az áfonyadzsemet, majd teletöltöttem a formákat. Előmelegített sütőben fél óra alatt megsült.


    Gulyás

    Az erdélyi gulyás bográcsban, kint a szabadban elkészítve az igazi, de lábosban elkészítve is nagyon finom. Nemrég vettük le a füstről a szalonnát, ezért nagyon megkívántam a füstölt szalonnával, füstölt kolbásszal készített gulyást.


    Hozzávalók:
    • 10 közepes krumpli
    • 10 hagyma
    • 6 - 8 szelet füstölt szalonna
    • előre megsütött füstölt kolbász  ízlés szerint
    • őrölt piros paprika
    • Erős Pista paprikaőrlemény
    Elkészítés:
    A füstölt szalonnát szeletekre vágtam, bevagdaltam, egy lábosban olvadni-sülni tettem. Amikor már ropogósak lettek, kivettem őket a kiolvadt zsírból. A hagymát megtisztítottam, apróra vágtam, és a szalonna kiolvadt zsírjában megdinszteltem. A krumplit szintén meghámoztam, hasábokra vágtam, és az üvegesre dinsztelt hagymához adtam, megszórtam piros paprikával, megsóztam, beletettem egy fél kávéskanál Erős Pista paprikaőrleményt, a szalonnadarabokat, és a kolbászt karikára vágva. Mindezt felöntöttem annyi vízzel, hogy csak éppen ellepje, és puhára főztem az egészet. Jó sűrű, zaftos gulyás lett belőle.


    Zöldpaszuly leves

    Mostanában nagyon elhanyagoltam a blogomat, körülbelül egy hete nem tettem ki semmit, igaz, főzni se nagyon volt időm. Igyekszem pótolni a lemaradást. Megjött a tavasz, egyre többet vagyunk a szabadban, ételeket is egyre könnyebbeket kívánunk, legalábbis én így vagyok vele.
    A hétvégén zöldpaszuly levest főztem, fagyasztott zöldpaszulyból, ami a saját kertünkben termett. Úgy főztem egyszerűen ahogy édesanyám szokta.

    Hozzávalók:
    • 1 kg zöldpaszuly (nálam most fagyasztott)
    • 1 hagyma
    • 1 paprika
    • pici só
    • őrölt piros paprika
    • 2 evőkanál liszt
    • 2 dl tej
    • csorrintásnyi olaj
    • zellerzöld
    • petrezselyemzöld
    • 2 evőkanál ecet
    Elkészítés:
    Körülbelül másfél l vizet forrni tettem, amikor felfőtt beletettem a zöldpaszulyt, megvártam amíg újra forrni kezd, ekkor hozzáadtam a sót, a hagymát, a paprikát. A fagyasztott paszuly körülbelül 20 perc alatt megfőtt, ekkor beledobtam egy kisebb hajtás zellerzöldet, és félrehúztam a tűzről. Közben elkészítettem a rántást: az olajon a 2 evőkanál lisztet rózsaszínre pirítottam, beletettem pici őrölt pirospaprikát, felöntöttem egy kevés vízzel és a 2 dl tejjel, csomómentesre kavartam, hozzáöntöttem a leveshez. Pár percre visszatettem a levest a lángra, amíg újra felforrt, közben folytonosan kavargattam, hogy ne legyen csomós. Ezután levettem ismét a lángról és óvatosan hozzáöntöttem a 2 evőkanál ecetet, a tetejét megszórtam petrezselyemzölddel, zellerzölddel. Többet nem tettem vissza a tűzre, mert az ecet hamar összefuttatja.




    2011. március 19., szombat

    Nyereményjáték bloggereknek: nyerj egy 100 Ron értékű ajándékszelvényt a NaturaShoptól! --- Concurs pentru bloggeri: Castiga un cupon de 100 RON de la NaturaShop!



    <a href="http://www.naturashop.ro"><img src="http://www.naturashop.ro/images/banner-cupon.jpg" alt=”NaturaShop"width="485" height="200" border="0" /></a><br /><span style="font-weight:bold; line-height:30px">Ai un blog? Vrei un cupon de 100 Lei? Afla cum poti castiga pe <a href="http://naturashop.ro/blog/concurs-pentru-bloggeri-castiga-un-cupon-de-100-ron-de-la-naturashop">Blogul NaturaShop</a>.</span><br /><br />

    2011. március 17., csütörtök

    Ismét díjak :)

    Ma egymás után értek a meglepetések, mert egész sereg díjat kaptam Cakenitől és Cecíliától. Mindkettőjüknek köszönöm a díjakat, és azt, hogy olvassák, nézik a blogomat.
     A kapott díjakat meg kell köszönni azoknak akiktől kaptuk, be kell linkelni a nevüket, és továbbadni a díjat tíz bloggertársunknak, akiknek a blogját gyakran látogatjuk.
    Nem volt könnyű dolog kiválogatni a tíz blogot és bloggert, de végül olyanokat választottam, akikhez napi szinten "bejárok" , és akik hozzám is gyakran ellátogatnak.

    1. Zsuzsiga
    2. Panna
    3. Ottis
    4. Georgína
    5. Kata
    6. Benc-E-moke
    7. Mónika
    8. Életünk és ételeink
    9. Viki
    10. Titi
    Fogadjátok szeretettel !






      2011. március 9., szerda

      Gyors játék! PIF


      Én Gizusnál jelentkeztem a játékra, mert ő nagyon-nagyon finom szappanokat készít, és remélem azt küld ajándékba.
      A szabályok nagyon egyszerűek! Az első három bejegyző ezen a helyen, a következő 365 napban ajándékot kap tőlem! Fizetni előre kell! Mégpedig azzal, hogy ő is meghirdeti a blogjában ezt a játékot, és hogy kinél látta! 
      Tehát várom a jelentkezőket, és gondolkodom az ajándékon.

      Úgy látom nem nagy a játékos kedv a házam táján, de még mindig várom a játékosokat !

      Rooibos teás, kókuszos muffin

      Végre! Végre! Megérkeztek a várva várt színes muffin kapszlik! Már nagyon régóta vadászom a színes muffin papírokat, de sehol se lehet nálunk kapni. Romániai online üzletekben is néztem, de sehol semmi.
      Nemrég az IKEA online portálján láttam meg néhány színes kapszlit, majd utána Ottisnál, aki szintén megerősítette, hogy az IKEA bukaresti üzletében vásárolta.
      A tesóm adta az ötletet, hogy kivel is hozassak ilyen muffin papírokat. Az egyik ismerőse hetente kétszer jár árut hordani Bukarestbe, és mindig eljár az IKEA előtt, így megkérte őt, hogy hozzon nekem. Tegnap este meg is érkeztek a papírok, köszönet neki érte. Ennek tiszteletére ma fel is avattam őket, sütöttem egy adag rég tervezett muffint.
      Sokat olvastam a matcha teáról, amellyel muffinokat is készítenek, és amelyik szép zöldre festi a sütemény tésztáját, de mivel nálunk azt sem lehet kapni, elterveztem, hogy kipróbálom más teával.
      Most Rooibos volt itthon, de lehet, hogy egy jellegzetesebb ízű teával még finomabb lett volna. Sőt, ha erősre főzött teával készítem lehet jobban érzett volna az íze mint így.




       Hozzávalók:
      • 24 dkg liszt
      • másfél kiskanál sütőpor
      • 10 dkg cukor
      • 1 tojás
      • 2 dl tej
      • 5 dl olvasztott vaj
      • 2 plikk Rooibos tea
      • 5 evőkanál kókusz 


       Elkészítés:

      Egy kisebb tálban a lisztet elkevertem a sütőporral és a száraz Rooibos teával. A vajat megolvasztottam. A kókuszt beáztattam 10 percre 1 dl tejbe. Egy másik edényben elkevertem a tojást a többi tejjel, az olvasztott vajjal, a cukorral, majd 10 perc múlva a kókusszal, ebbe pedig belekevertem a lisztet. Ezt a masszát vigyázva összeforgattam, amíg teljesen átnedvesedett.
      A tésztamasszát vajjal kikent, muffin sütőpapírral bélelt formákba öntöttem. Előmelegített sütőben fél óra alatt megsült.
      A megsült muffinokban a kókusz íze dominált, és csak enyhén érzett a tea zamata, ezért még fejlesztenem kell a receptet, esetleg ha valakinek van ötlete ezzel kapcsolatosan, szívesen várom a hozzászólásokat, tanácsokat.



      A kapszlik

      2011. március 8., kedd

      Kedves Nők! Mivel a nőnapi süti ma elmaradt az alábbi virágcsokorral kívánok mindannyiotoknak, mindannyiunknak boldog Nőnapot!









      Narancsos csirkecombok hercegnő burgonyával

      Ez a hétvége az első alkalmakról szólt, hiszen szabógallér levest, narancsos csirkét és hercegnő burgonyát is most készítettem életemben először.
      A narancsos csirke elkészítésében a párom is segített, ő találta a receptet amit felhasználtam a Mindmegette oldalán, és a narancslé kiszorítása is az ő dolga volt, na meg a kóstolgatás.
      A hercegnő burgonyát először Mézeskalácsnál láttam, aki az OVCS-ra készítette köretnek, utána pedig Gordon Ramsay: Vasárnapi ebéd című könyvében Duchesse burgonya néven. Olyan jól mutatott Mézeskalácsnál, hogy gondoltam én is elkészítem a vasárnapi ebédhez. Nem csalódtam benne.

      Hozzávalók a narancsos csirkéhez:
      • 5 kicsontozott csirke felső comb
      • 2 dl tejföl
      • 1 kávéskanál mustár
      • 1dl narancslé
      • citrusos fűszerolaj a pácoláshoz
      • bors
      Hozzávalók a hercegnő burgonyához:
      • kb.10 burgonya
      • 15 dkg vaj 
      • bors
      • pici szerecsendió
      • petrezselyemzöld
      • 2 tojás

      Elkészítés:
      A combokat az elkészítés előtti napon jól megmostam, megtörültem, és bepácoltam a néhány hete készített citrusos fűszerolajjal. Fóliával bevontam, a hűtőbe tettem érni.
      Az elkészítés napján kivettem a hűtőből, a combok mindkét oldalát sóztam, borsoztam. 
      Azután elkészítettem a mártást hozzá: a tejfölt jól elkevertem a mustárral, majd lassanként hozzáöntöttem a narancslét.
      Egy kevés citrusos fűszerolajon a combok mindkét oldalát kifehérítettem, majd kivajazott tepsibe raktam, ráöntöttem a mártást. A tepsit befödtem alufóliával, és előmelegített sütőbe tettem kb. 25 percre, majd a fóliát levéve még 10 percet pirítottam.
      A krumplit meghámoztam, négybe vágtam, sós vízben megfőztem, megtörtem úgy mint a krumplipürének szoktam, hozzákavartam a vajat, a fűszereket, és a két tojássárgát. A tojások fehérjét pici sóval habbá felvertem, úgy adtam a püréhez.
      Ebből a masszából habnyomó segítségével kicsi rózsákat nyomtam egy enyhén kivajazott tepsibe. Ezeket 15 perc alatt megsütöttem, addig amíg kívül ropogósak lettek, belül pedig puhák, krémesek maradtak.


      Szabógallér leves

      Nagyon régen, valamikor gyerekkoromban ettem egyetlenben egyszer szabógallér levest egy ismerősünknél. Mindig is készültem, hogy elkészítem, de aztán semmi sem lett belőle. Most a hétvégén eszembe jutott ismét, és végre elkészítettem. Úgy gondolom jó lett, mert ugyanaz az íz élt bennem a levesről, mint amit kaptam a főzés után. Laskát is most készítettem először életemben.
      Szétnéztem a neten, hogy hogyan is készítik ezt a levest, ahogy észrevettem kevesen ismerik, és akik ismerik többféle módon készítik. Ezeknek a recepteknek az alapján állítottam össze a sajátomat.

      Hozzávalók:

           1. Az alapléhez:

      • csontos disznóhús(én orjából készítettem)
      • 2 - 3  sárgarépa
      • 1 petrezselyem
      • 1 hagyma
      • bors
      • petrezselyemzöld
      • leostyán

           2. A laskához (tésztához):
      • 15dkg liszt
      • 1 tojás
      • pici só
           3. A laska (tészta) töltelékéhez:
      • 1 vöröshagyma
      • 10 dkg búzadara (gríz)
      • 1 kávéskanál pirospaprika
      • 3 szelet kockákra vágott füstölt szalonna


      A gallérocskák

      Elkészítés:

      A disznóhúst alaposan megmostam, hideg vízben, pici sóval odatettem főni. Amikor felfőtt lyukas kanállal leszedtem a habját, és lassú tüzön hagytam tovább főni.
      A zöldséget meghámoztam, megmostam, karikákra vágtam, pici olajon, kevés vízzel külön lábosban megdinszteltem. Amikor a hús már nagyjából megpuhult hozzáadtam a zöldséget, egy fej hagymát egészben, és még egy keveset  így együtt főztem.
      Közben a tojásból és a lisztből elkészítettem a laskát (tésztát), letakartam pihenni amíg elkészítettem a tölteléket.
       A szalonnadarabkákat kiolvasztottam, kiszedtem a zsírból, hogy ne égjenek meg. Ebben a zsírban az apróra vágott hagymát megdinszteltem, hozzáadtam a búzadarát, amelyet rózsaszínre pirítottam, majd a tűzről levéve beletettem a pirospaprikát és a kiolvasztott szalonnadarabokat.
      Amikor a töltelék elkészült kinyújtottam a laskát jó vékonyra, a tészta egyik felére a töltelékből kis kupacokat raktam, aztán a tészta másik felét ráhajtottam, hogy fedje egymást. A kupacok között a tenyerem élével összenyomogattam, hosszában és keresztben is, majd derelyevágóval kivágtam a gallérocskákat, amelyek inkább párnácskákra hasonlítottak.
      A gallérocskákat beletettem a fővő levesbe, tettem még bele két leostyán szárat, pár percig még főztem, még utánasóztam, majd a tűzről levéve megszórtam petrezselyemzölddel, és hagymaszárral.






      2011. március 3., csütörtök

      A levelen sült (A legrégebbi magyar tészta)

      A múlt héten letöltöttem Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakács könyv című receptgyűjteményét, a héten átlapozgattam, átolvasgattam, és mondhatom, hogy érdemes volt, mert rengeteg olyan receptet találtam amit ma is ugyanúgy készítünk el, jó érzés látni, tudni, hogy azért csak megvannak még a hagyományaink itt Erdélyben.
      De most egy olyan süteményen akadt meg a szemem, amiről eddig nem hallottam, de amiről azt írja a szerző, hogy a legrégebbi magyar tészta. Nem másról van itt szó, mint a káposztalevelen sült palacsintáról. Én imádom a nagymamám, nagynéném által káposztalevelen sütött házikenyeret is, így nem volt kérdéses, hogy elkészítem-e.

      Zilahy Ágnes receptje a következő:

      "A levelen-sült (A legrégibb magyar tészta.) 

      Most a mikor az idő és a munka mindenkinél pénz, még a gazdag vidéki földbirtokosok házaiban sem igen teszik, hogy a levelen-sült kedvéért két nő cselédet fél napig e tészta készitésével kizárólag foglalkoztassanak. Pedig a levelen-sült kiváló, sajátságos jó ize miatt, minden magyar uri háznál a legelső sütemény volt. A levelen sültet nem is lehet másképpen, csak nagy tömegben késziteni. Készitési módja különben a következő: használjunk hozzá kissé sürü palacsinta tésztát, szedjünk le frissen a kertből vagy száz nagy zöldkáposzta-levelet. E leveleket mossuk meg jól a portól és az apró kerti bogaraktól; tegyük ruhára, törölgessük meg szárazra, rakjuk széjjel egy nagy asztalra; minden egyes káposzta-levelet kenjünk be vajba mártott tiszta libatollal, azután tegyünk minden káposzta levélre egy nagy fakanál sürü palacsinta tésztát és kenjük el rajta ugy, hogy köröskörül az egész levelet - egy ujnyi hijján - befedje. A tésztára felül is hintsünk egy kis olvasztott vajat. Mig ezekkel készülődünk, azalatt egy nagy sütőkemenczébe jó, száraz fából tüzet kell rakni. Miután a kemenczébe egy kosár fa elégett, kotorjuk az egyik oldalra a lángoló üszköket, illetve a parazsat mind és csak kevés fával tápláljuk a tüzet. A sütő kemencze másik felében pedig hosszu kenyérvető-lapátra téve, valaki folytonosan a láng felé tartva süsse meg a levelen-sülteket mind, egymás után kisütni égő kemencze tüznél. Egy nő-cseléd a lapátot tartsa a tüz felé, a másik vegye el tőle a kész tésztát és késsel váltsa le a zöld levélről; az egyszer már használt leveleket többször nem lehet használni. A kész tésztákat a tálban egymásfelébe kell rakni; a tálat meleg helyen kell tartani, egészen addig, a mig mind kisült a tészta. Tizenkét személyre valót meg lehet késziteni 4 óra alatt, meg lehet enni tiz percz alatt."


      Én persze változtattam néhány dolgot kényszerűségből, pl. nem a kemencénél sütöttem, mert az nincs, és persze a 100 db. helyett csak ötöt készítettem. 

      Hozzávalók:
      • 1 tojás
      • 2 dl tej
      • pici só
      • csorrintásnyi olaj
      • fél dl ásványvíz
      • olvasztott vaj a levelek megkenéséhez
      • liszt amennyit felvesz, hogy jó sűrű tésztája legyen
      • 5 káposztalevél
       Elkészítés:

      A hozzávalókból a megszokottnál sűrűbb palacsintatésztát készítettem. Káposztám csak tavalyi volt a pincéből, a külső nagy levelei már nem voltak meg, így a belsőkből vettem le párat, csak óvatosan lehet, mert hamar szakad. A leveleket megmostam, letöröltem a víztől, egy tollú segítségével bekentem az olvasztott vajjal. Ezután rákanalaztam a tésztát, és amennyire tudtam elterítettem a leveleken, egy kissé összegyűlt a levelek közepén, mivel nem voltak olyan egyenesek, mint a külső levelek. A tészta tetejére is tettem egy kisebb szelet vajat, tepsibe tettem őket, és előmelegített sütőben kis lángon addig sütöttem amíg megpirultak, kb. fél órát.

      Tejföllel ettük, melegen, finom sült káposzta íze lett. Még fogok ilyet készíteni, az biztos. Zöldségekkel is finom lesz nyáron, úgy gondolom.


      Februári Top 3

      Februárban a következő receptjeimet nézték meg a legtöbben:

      •  1. Szpiridon
      •  2. Rántotta füstölt kolbásszal, sajttal
      • 3. Almatorta Kinga módra (Vendégposzt)

      2011. március 1., kedd

      Lekváros, csokikrémes bukta

      A nyáron elég sok dzsemet készítettem, sajnos nem vagyunk nagy dzsemfogyasztók, inkább csak palacsintába, joghurtba keverve fogyasztjuk, így még most is több üveg áll a polcon. Gondoltam felhasználom őket. Már elég rég szemezek Gergely Éva: Erdélyi ízek című könyvéből egy buktarecepttel, csak féltem nekifogni, mert még sosem készítettem. De úgy gondolom jó lett.

      Hozzávalók:
      • 0,5 kg liszt
      • 2 dkg élesztő
      • 5 - 6 dkg vaj, margarin vagy libazsír
      • reszelt citromhéj
      • 1 vanília
      • 1 kávéskanál só
      • 3 evőkanál cukor
      • kb. 2 dl tej
      • áfonya- és málnadzsem
      • csokikrém


      Elkészítés:

      Én megvallom őszintén, hogy a hozzávalókat nem mértem meg, csak találomra tettem.
      A lisztet egy mélyebb tálba tettem, a közepébe egy kis mélyedésbe belemorzsoltam az élesztőt, erre rászórtam a cukrot, és leöntöttem a langyos tejjel. Hagytam megkelni. Amikor az élesztő megkelt hozzátettem a többi hozzávalót, a zsiradék kivételével, és még egy kevés tejet, amíg megfelelő keménységű lett a tésztája. Ezután hólyagosra gyúrtam, és belevegyítettem a kacsazsírt, mert én azt használtam. Letakarva kétszeresére kelesztettem.
      Amikor megkelt kinyújtottam 2 cm vastagságúra, és kisebb négyzetekre vágtam. Minden négyzetre diónyi dzsemet vagy csokikrémet tettem (eredetileg kemény lekvár jár bele, de nekem olyan nincs), és a tésztadarabok sarkait összefogtam, ahol a dzsem próbált kifolyni ott az oldalait is, az összefogott részt olvasztott vajba mártottam. A buktákat erősen kivajazott tepsibe tettem, úgy, hogy a sima részük volt felül. A bukták között kb. 2 cm távolságot hagytam. Letakarva újrakelesztettem, megkentem olvasztott vajjal, előmelegített sütőben 25 perc alatt, közepes lángon sült meg. Kendővel letakarva hagyom kihűlni.

      Vegyes tésztasaláta

      Mivel a fagyasztómban a gyümölcsökön kívül zöldségek is lapulnak a gyümölcsleves mellé ezekből készítettem salátát.

      Hozzávalók:
      • kb. negyed kg mexikói zöldségmix
      • maréknyi zöldpaszuly
      • maréknyi előre megfőzött szemespaszuly
      • kukorica konzerv
      • gomba konzerv
      • két szelet füstölt sonka
      • negyed kg makaróni
      • 2 evőkanál tejföl
      • majonéz

      Elkészítés:

       A hozzávalókat azért adtam meg csak körülbelül, mert ezeket ízlés szerint lehet adagolni.
      A mexikói zöldségmixet, a zöldpaszulyt megfőztem. A makarónit is külön vízben megfőztem. Amíg a zöldségek és a makaróni kihűlt, egy tojásból majonézt készítettem. Majd az összes hozzávalót óvatosan összekevertem, sóztam, a tejfölt csak a legvégén kevertem bele. Hűtőbe tettem, hogy az ízek összeérjenek.