2011. március 1., kedd

Lekváros, csokikrémes bukta

A nyáron elég sok dzsemet készítettem, sajnos nem vagyunk nagy dzsemfogyasztók, inkább csak palacsintába, joghurtba keverve fogyasztjuk, így még most is több üveg áll a polcon. Gondoltam felhasználom őket. Már elég rég szemezek Gergely Éva: Erdélyi ízek című könyvéből egy buktarecepttel, csak féltem nekifogni, mert még sosem készítettem. De úgy gondolom jó lett.

Hozzávalók:
  • 0,5 kg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 5 - 6 dkg vaj, margarin vagy libazsír
  • reszelt citromhéj
  • 1 vanília
  • 1 kávéskanál só
  • 3 evőkanál cukor
  • kb. 2 dl tej
  • áfonya- és málnadzsem
  • csokikrém


Elkészítés:

Én megvallom őszintén, hogy a hozzávalókat nem mértem meg, csak találomra tettem.
A lisztet egy mélyebb tálba tettem, a közepébe egy kis mélyedésbe belemorzsoltam az élesztőt, erre rászórtam a cukrot, és leöntöttem a langyos tejjel. Hagytam megkelni. Amikor az élesztő megkelt hozzátettem a többi hozzávalót, a zsiradék kivételével, és még egy kevés tejet, amíg megfelelő keménységű lett a tésztája. Ezután hólyagosra gyúrtam, és belevegyítettem a kacsazsírt, mert én azt használtam. Letakarva kétszeresére kelesztettem.
Amikor megkelt kinyújtottam 2 cm vastagságúra, és kisebb négyzetekre vágtam. Minden négyzetre diónyi dzsemet vagy csokikrémet tettem (eredetileg kemény lekvár jár bele, de nekem olyan nincs), és a tésztadarabok sarkait összefogtam, ahol a dzsem próbált kifolyni ott az oldalait is, az összefogott részt olvasztott vajba mártottam. A buktákat erősen kivajazott tepsibe tettem, úgy, hogy a sima részük volt felül. A bukták között kb. 2 cm távolságot hagytam. Letakarva újrakelesztettem, megkentem olvasztott vajjal, előmelegített sütőben 25 perc alatt, közepes lángon sült meg. Kendővel letakarva hagyom kihűlni.

5 megjegyzés:

Juci írta...

Ezért a buktáért nyafog az uram egy pár napja! Imádja! Küldhetnél egy tepsivel!

Életünk és ételeink írta...

Csatlakozom Jucihoz, bár az én uram nem nyafog, de elfogadnám reggelire amit sütöttél!

Benc-E-moke írta...

Én a csokikrémesre pályázom :)

georgina írta...

Kedves Kati!Ez istenien néz ki nagyon tetszik ki is próbálom én sem készítettem még ilyet de meg kell próbálnom!!Köszi!

Kati írta...

Juci szívesen küldenék, az én apum is az ilyen kötteseket szereti.

Életünk és ételeink,én is tízóraira is ezt fogyasztottam a munkahelyemen is.

Benc-E-moke, nekem az áfonyás a kedvencem.

Georgina, nem nehéz az elkészítése, és tényleg finom és kiadós.