2013. október 9., szerda

Csirkesült krumplipürével, fűszeres almaszósszal

Mondtam már, hogy imádom a habos krumplipürét? Ha nem, most mondom:) Minden más krumplis étellel szemben előnyt élvez, de csak  vajjal, tejjel habosra kikavart változata:) Édesanyám mindig úgy készíti.
Még a múlt vasárnap a Reszeltleves mellé készült ez a csirkesült, a kruplipürével, ami nálunk egy hagyományos fogás, és kiegészítve egy finom fűszeres almaszósszal, ami viszont nem hagyományos nálunk, mert a férfiak nem nagyon vannak oda semmilyen szószért, de én nagyon szeretem.



Hozzávalók: a sülthöz: (5 személyre): 4  csirkecomb (2 alsó, 2 felső), a csirke mellehúsa, szárnyai, zúzája, só, bors, kevés olaj, 1 hagyma, 2 zöldpaprika (el is hagyható); a krumplipüréhez: 50 dkg krumpli, 3 – 4 evőkanál vaj, 1 dl tej, só; az almaszószhoz: kb. 35 dkg őszi, savanykás alma, 1 – 2 kávéskanál cukor, 2 – 3 szegfűszeg, 2 evőkanál darált dió, 1 kávéskanál őrőlt fahéj, pici só, 1 evőkanál liszt,1 dl tejföl, 1 dl tej.
Elkészítése: a csirkehúst átmossuk, letörüljük a víztől, a felforrósított olajba helyezzük, sózzuk, borsozzuk, fehéredésig pirítjuk. Ekkor kevés vizet töltünk alája, hozzáadjuk a félbe vágott hagymát és paprikát, puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük, megpirítjuk.
A krumplipüréhez a krumplit megmossuk, meghámozzuk, hasábokra vágjuk, felöntjük forró vízzel, sózzuk, puhára főzzük. Amikor a krumpli megfőtt a vizet leöntjük róla, hozzáadjuk a vajat, a tejet, a sót, és krumplitőrővel habosra kavarjuk.
Az almaszószhoz az almát megmossuk, meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, kis kockákra vágjuk. Az alma alá kevés vizet töltünk, hozzáadjuk a cukrot, a szegfűszeget, a sót, a fahéjat, a diót, lefödve puhára pároljuk. Amikor megfőtt villával kissé megtörjük, hozzáadjuk a lisztet, majd felöntjük a tejjel és a tejföllel, folyamatosan kavargatva besűrítjük.
A csirkehúst a krumplipürével és a szósszal körítve tálaljuk.

9 megjegyzés:

Katalin írta...

Jaj de finomat főztél, sütöttél!

Okki írta...

Nagyon finom fogás! :)

Vicuska írta...

A darált dió különlegessé teszi a szószt, szerintem is finomat készítettél! :)

HajniZoli írta...

Nekem tetszik ez a szósz, finom lehet a dióval. Csak magamért nem szoktam csinálni, nálam sem szeretik a gyümölcsmártásokat:-)i

Blogkonyha írta...

Különleges lehet ezzel az almaszósszal... Mondjuk csak én szeretem a húst gyümölccsel, de majd egyszer megcsinálom... Nekem tetszik!

Kati írta...

Katalin, anyummal közösen készítettük:) Köszi, az ő nevében is:)

Okki, köszi:)

Vicuska, bizony, talál az almával:) Köszi:)

HajniZoli, néha magunkért is kell:) Köszi:)

Illéskrisz, nálunk is csak én:) De azért készítek, mert anyum is megeszi, ketten elfogyasztjuk:) Köszi:)

Hankka írta...

Nagyon finom ebédetek volt, nekem is jöhetne almaszósszal együtt! :) A habos krumplipüréről jut eszembe: nem tudom, hogy készítitek, én mindig felforralom hozzá a tejet, és úgy keverem el a krumpliban, így még finomabb! :)

Jámborné Budai Mónika írta...

Remek párosítás, nagyon finom lehet:))

Kati írta...

Hankka, köszi, mi is forralt tejjel szoktuk készíteni:)

Mónika, köszi:)