2012. augusztus 26., vasárnap

Szederdzsem

Szerdán a piacon szedret is árult egy néni, úgy megkívántam, hogy vettem egy kg-ot. Gondoltam egy kis kostolónak ez is elég lesz, mert elég drágán árulták. De megérte, három közepes méretű üveggel lett belőle.
Dzsemfixszel készült, mert a tanulás miatt, nem akartam sok időt eltölteni vele. Nagyon finom lett, különleges alkalmakra tartogatom majd a télen:)
Ugyanakkor Vikvi játékára is jelentkeztem, ezzel a recepttel. Vikvi, köszi a lehetőséget:)



Hozzávalók:
  • 1 kg szeder
  • kb.20 dkg cukor(nem mértem, csak szemre)
  • fél tasak dzsemfix(csak ennyi volt itthon)
  • pici befőzőpor
Elkészítés:
A szedret tésztaszürőben, folyó víz alatt alaposan átmostam. A dzsemfixet összekevertem két evőkanál cukorral, és a szederhez kavartam, majd addig főztem, amíg felforrt. Ekkor hozzáadtam a többi cukrot is lassanként, kóstolgatva. Nem kellett hozzá sok cukor, mert bár voltak benne éretlenebb szemek, de mégis édes volt összességében, legalábbis nekem. A cukkoral még kb. öt percig főztem miután újraforrt. Egy tányérra próbát vettem, meg is kötött, így hozzákevertem egy pici befőzőport, és tiszta üvegekbe öntöttem. Vártam néhány percet, hogy a teteje bebőrözzön, aztán lecsavaroztam, és szárazdunsztba tettem.

8 megjegyzés:

hankka írta...

Gyönyörű a színe, és az íze is nagyon finom lehet! :) Mit tanulsz? :)

Katalin írta...

Szép gusztusos kis üvegek, finom lehet majd télen :)

Éva írta...

Imádom a szedret akár lekvárként is ! Nagyon finom lesz majd télen!

IsaBella írta...

Nagyon fincsi lehet! Nekünk csak másfél üveggel lett. ^^

Noryta írta...

Mi is vettünk többször szedret, nagyon finom, bár mostanra már felment az ára. Kiváló lehet ez a lekvár is. Egyszer beosonok majd a kamrádba... :)

Noryta írta...

Jah, és mint minden fekete gyümölcs, ez is remek a szemnek. :)

Gerdi írta...

Ma éppen szedrészni szerettem volna menni, de olyan viharos szél fúj, hogy ki sem dugtuk az orrunkat. Így nem lesz ilyen fincsi lekvárunk...

Kati írta...

hannka, köszi:)Azóta már átestem a vizsgán szerencsésen. Magyar nyelv és irodalmat, szakmódszertant és pszihopedát tanultam:) Magyar szakos tanár vagyok:)

Katalin, el is dugtam télire:)

Éva, köszi, én is:)

IsaBella, az is több mint semmi:)

Noryta, szívesen beengedlek a kamrámba:)

Gerdi, pedig nagyon finom, de hátha lesz még jó idő:)