2015. február 13., péntek

Töltött hagyma

Eddig kicsit tartottam tőle, most meg bánom, hogy most készítettem először. Hú, nagyon finom az édes sült hagyma. :)


Hozzávalók (2 személy részére): 6 közepes vöröshagyma, 1 tojás, 25 dkg csirkemell, 10 dkg kecskesajt, só, bors, szárított petrezselyemzöld, kevés olaj.
Elkészítése:
1.       Előkészítjük a hozzávalókat: a hagymát, a csirkemellet, a tojást, a sajtot.
2.       A csirkemellet apró kockákra vágjuk.
3.       A felkockázott csirkemellet sózzuk, borsozzuk, megszórjuk perezselyemzölddel, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, majd saját levében puhára pároljuk, zsírjára sütjük.
4.       A hagymákat meghámozzuk, enyhén gyöngyöző fővő vízben, kb 15 perc alatt kissé előfőzzük.
5.       Az előfőzött hagymák tetejét levágjuk, egy teáskanál segítségével a belső részét kivájjuk, hogy csak a három külső héj maradjon.
6.       A tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a megsült csirkemellet, a sajt felét elmorzsolva, jól összekavarjuk.

7.       A kivájt hagymákat megtöltjük a masszával, egy kiolajozott tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben, közepes hőfokon pirosra sütjük, mikor már majdnem elkészült kivesszük, mindenik tetejére egy darabka sajtot helyezünk, 5 percre visszatesszük, míg a sajt megpirul.

2015. február 12., csütörtök

Fűszervaj fokhagymásan, petrezselymesen

Egyszerű, de isteni kence, és nem csak... Sült húskhoz, zöldségekhez is kiváló.


Hozzávalók (4 – 5 személyre): 25 dkg 80 százalékos, sózott  vaj, 6 cikk fokhagyma, kis csokor petrzselyemzöld, 1 teáskanál citromlé, bors.
Elkészítése: A vajat szobahőmérsékleten krémesre lágyítjuk, egy tálba helyezzük. A fokhagymát és a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A lágy vajhoz hozzáadjuk a fokhagymát, a petrezselyemzöldet, a citromlét, kevés borsot, alaposan kikavarjuk, majd a hűtőszekrénybe helyezve hagyjuk megszilárdulni.

Megjegyzés: a citromlé azért szükséges hozzá, mert kiemeli az ízeket. Különböző szilikon formákba is belesímíthatjuk, így nagyon mutatós lesz.

2015. február 10., kedd

Bárányhússal töltött padlizsán

Nem, nem hagyományos magyar bárányos étel, inkább keleties, indiai beütésű, ők készítik így, csak még fűszeresebben a töltött padlizsánt. De csak ajánlani tudom a bárányhúst kedvelőknek, finom és különleges ízvilágú étel.


Hozzávalók (4 személy részére): 2 közepes padlizsán, 50 dkg darált bárányhús, 1 hagyma, 5 cikk fokhagyma, kevés olaj, só, bors, 1 teáskanál fahéj, petrzselyemzöld, 1 gránátalma, 2 dl natúr joghurt.

Elkészítése:  A padlizsánt hosszában kettőbe vágjuk, egy teáskanál segítségével a húsát kiszedjük, úgy, hogy kb fél cm maradjon a szélein, majd egy nagyobb serpenyőben, kevés olajon, mindkét oldalát megpirítjuk.  A finomra aprított hagymát és fokhagymát üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a bárányhúst, a padizsáno kockára vágott húsát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fahéjjal, fehéredésig pirítjuk, fél dl vizet töltve alája puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.  Az előpirított padlizsánt megtöltjük az elkészített hússal, kiolajozott tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb 25 perc alatt megsütjük. Az elkészült padlizsánt a joghurttal leöntve, a gránátalma magokkal és a petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2015. február 7., szombat

Mennyei datolyaszilvás fagylalt

Igen, télen is fagyi, maradékfelhasználás okán, valamint mert ez a gyümölcs ilyenkor kapható. Próbáljátok ki, nagyon finom maga a gyümölcs is, és a fagyi is :)


Hozzávalók (7 – 8 személyre):  50 dkg mascarpone, 2 dl natúr joghurt, 2, 5 dl kókuszkrém vagy kókusztej, 2 datolyaszilva, 3 evőkanál cukor.

Elkészítése: A maskarponét krémesre lazítjuk a natúr joghurttal. A kókuszkrémet kissé felmelegítjük, felolvasztjuk benne a cukrot, majd a maskarponés masszához kavarjuk. A datolyaszilvát kettőbe vágjuk, teáskanállal óvatosan kiszedjük a húsát, kis kockákra vágjuk, az elkészített fagyialaphoz kavarjuk. A masszát egy lapos műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk. Ha nincs időnk kavargatni, egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 - 15 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

2015. február 6., péntek

Angol reggeli (English breakfast) és eredményhírdetés

Sajnálattal tapasztaltam, hogy egyedül Katalin jelentkezett csak a játékomra, de hát igazatok van, és sem játszottam sokat az utóbbi évben, ezt hozta az élet. Katalin neked nagyon - nagyon köszönöm, hogy jelentkeztél, természetesen te vagy a Nyertes :) Gratulálok, remélem érdemes volt kipróbálni az angol reggelit.
Én is elkészítettem a saját angol reggelinket, minden, minden házilag készült hozzá. Nagyon finom és kiadós lett. A fotón szereplő zöld mintás terítő is nagyon kedves számomra, hiszen a híres Borough piacról jött velünk emlékként :)
Íme a recept:


Hozzávalók ( 2 személy részére): 20 dkg fehér szárazbab, 1 paradicsom befőtt, 1 nagyobb paradicsom, 20 dkg gomba, 1 szelet citrom, 4 szelet bacon, 2 kisebb kolbász, 2 tojás, 2 szelet kenyér, só, bors, kevés olaj, 1 teáskanál cukor, 2 evőkanál liszt.
Elkészítése: A beáztatott babot hideg vízben főni tesszük, amikor már puhulni kezd megsózzuk, puhára főzzük, leszűrjük. A leszűrt babhoz hozzáadjuk a lisztet majd a paradicsom befőttet apróra vágva a levével együtt, a cukrot, sózzuk, borsozzuk, besűrítjük.  A gombát felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, rászorítjuk a citrom levét, megöntözzük kevés olajjal, saját levében puhára pároljuk, majd megpirítjuk. A bacont és a kolbászt és a paradicsomot kevés olajon pirosra sütjük. Egy kisebb fazékban vizet forralunk, amikor fő beleütjük a tojásokat, vigyázva, hogy ne menjenek szét, 3 percig főzve híg buggyantott tojást készítünk. A kenyeret megpirítjuk. Mindezt két tányéron elosztva tálaljuk.


Megjegyzés: Angliában nagyon sokan ezzel a reggelivel indítják a napot, természetesen nem otthon, hanem éttermekben eszik, de mi otthon is könnyen elkészíthetjük ezt a kiadós reggelit.  Az angol reggeli hagyományosan ami a következőket tartalmazza: 1 - 2 szelet grillezett bacon, 1 - 2 kisebb kolbász, 2 bugyantott tojás vagy tükörtojás. 1-2 grillezett paradicsom, maréknyi sült gomba, egy merítőkanálnyi paradicsomos bab, 2 szelet pirítós (toast), esetleg 1 - 2 karika black puding vagyis véreshurka. Mindez egy csésze teával felszolgálva.

2015. február 5., csütörtök

Indiai csirke

Írtam már, hogy nagyon tetszik az indiai ízvilág :) Ez is olyan, nagyon, de nagyon fini :) S a hozzávalókat sem nehéz beszerezni :)


Hozzávalók (2 személy részére): 50 dkg csirkemell, 2 paradicsom, 1 hagyma, kevés olaj, 1 evőkanál liszt, 2, 5 dl tej, só, bors, fél teáskanál őrölt kardamom, fél kávéskanál őrölt gyömbér, kevés fahéj, 1 egész szegfűszeg. A körethez 15 dkg basmati (vagy más) rizs.

Elkészítése: A csirkemellet felkockázzuk. A finomra aprított hagymát megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk a csirkemellet, fehéredésig pirítjuk, majd hozzáadjuk a meghámozott, kockákra vágott paradicsomot és a fűszereket, saját levében puhára pároljuk. Amikor megpuhult megszórjuk a liszttel, felöntjük a tejjel, besűrítjük.  A rizset kevés olajon megpirítjuk, majd 5 dl vízzel feltöltjük, sózzuk, puhára pároljuk. A ragut a rizzsel tálaljuk.

2015. február 2., hétfő

Mennyei reggeli

Hétvégén szabad voltam, így volt időm főzöcskézni, finom kajákkal kényeztetni magunk :) Ez a szombati reggelink volt, isteni :)


Hozzávalók (2 személy részére): 2 szelet kenyér, 20 dkg spenót, 3 cikk fokhagyma, 20 dkg kecskesajt, 2 tojás, só, bors, 2 – 3 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A megtisztított, apróra szeletelt fokhagymát picit megpirítjuk az olívaolajon, vigyázva, hogy ne égjen meg, hozzáadjuk a megmosott spenótot, sózzuk, borsozzuk, saját levében csak éppen annyira péroljuk, hogy összeessen, de ne főjjön szét. A sajtot két karikára vágjuk, Teflon bevonatú serpenyőben, olaj nélkül mindkét oldalán megpirítjuk. Egy kisebb fazékban vizet forralunk, amikor fő beleütjük a tojásokat, vigyázva, hogy ne menjenek szét, 3 percig főzve híg buggyantott tojást készítünk. A kenyérszeleteket megpirítjuk, ráhalmozzuk a spenótot, erre pedig rátesszük a sült kecskesajtot és a buggyantott tojást, megszórjuk őrölt borssal.