2013. november 30., szombat

Rozé kacsamell fügeszósszal

Valahogy sokkal kevesebbet főzök mostanában, a baj az, hogy nincs kinek. De azért néha muszály kipróbálni néhány új és különleges receptet, ez egy ilyen lesz:) Sült kacsamell mellé készítettem, isteni:)



Hozzávalók: 1 kacsa kifilézett mellehúsa, só, bors, kevés vaj. A szószhoz: 20 dkg aszalt füge, 2 dl almalé, 2 - 3 evőkanál mustár.
Elkészítése: A kacsamelleket előző este alaposan sózzuk, borsozzuk, egy éjszakát a hűtőben pihentetjük. Másnap hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni, majd a felforrósított vajon, mindkét oldalát 15 - 20 percig sütjük, míg kívül ropogós, belül picit rózsaszínű marad.
A fügék szárát eltávolítjuk, majd kis kockákra vágjuk. Ráöntjük az almalevet és 10 - 15 percig főzzük, míg a füge teljesen megpuhul, ekkor botmixer segítségével pürésítjük, hozzákeverjük a mustárt, újraforraljuk, majd alacsony lángon még öt percig főzzük, míg a levét teljesen elfövi. Ha nem fogyasztjuk el azonnal pici szalicilt keverjünk hozzá és töltsük befőttesüvegbe.

2013. november 20., szerda

Címlapfotó (Zelleres almakrémleves)

Kedves Olvasóim, ezt muszáj elújságolnom nektek, mert számomra igazi meglepetés és öröm volt, hogy szinte másfél év után, amióta az Erdélyi Konyhának írok, a Finom Falatok címlapjára került az egyik fotóm, a Zelleres almakrémleves fényképe. Úgy örvendek, hogy látom egy kis eredményét a fejlődésnek, és olyan jó érzés, hogy az Erdélyi Konyha csapatához tartozhatom:)
 És tudjátok ki ihlette a fotót? Jamie Oliver, neki profi fotósok készítik a képeket, nagyon sokat lehet tőlük ellesni:)


2013. november 19., kedd

Téli körte saláta

Egy egyszerű, ám annál finomabb saláta, datolyaszilvával és kardamommal feldobva. A körte mindennap jöhet:) Datolyaszilvát most ettem életemben először, érdekes, édeskés ízű.


Hozzávalók (2 személyre): 2 keményebb húsú téli körte, 1 datolyaszilva, 1 dl natúr joghurt, 5 dkg semleges ízű sajt, csipetnyi kardamom, 1 kis fej saláta a tálaláshoz, kevés citromlé.
Elkészítése: a körtéket megmossuk, hosszú csíkokra szeleteljük. A datolyaszilvát meghámozzuk, kettőbe vágjuk, egyik felét szintén csíkokra szeleteljük. A sajtot kis kockákra vágjuk. A datolyaszilva másik felét feldaraboljuk, hozzáadjuk a joghurthoz, rászórjuk a kardamomot, botmixer segítségével pépesítjük.
A salátaleveleket megmossuk, lecsepegtetjük, egy tányérra terítjük, ráhalmozzuk a körtét, a datolyaszilvát, a sajtot, kevés citromlét csepegtetünk rá, majd megöntözzük a fűszeres joghurttal. Lehűtve tálaljuk.

2013. november 14., csütörtök

Earl Grey muffin Kati módra

Egyik kedvenc teám az Earl Grey, már rég foglalkoztatott a gondoltat, hogy muffinban is kipróbáljam, most jött el az ideje. Csakis kiváló minőségű teából készítsük, nagyon különleges süteményt kapunk a keserű csokival párosítva, akár az ünnepi asztal dísze is lehet. Erre a fotóra nagyon készültem, mindent elterveztem, s úgy érzem sikerült is, legalábbis nekem nagyon tetszik:)



Hozzávalók (12 darabhoz): 22 dkg liszt, másfél kávéskanál sütőpor, 10 dkg barna cukor, 2 tojás, 7 dkg olvasztott vaj, 2 dl tej, 10 dkg keserű csokoládé, 4 Earl Grey teafilter. 
Elkészítése: A csokoládét apróra vágjuk, egy teafiltert kibontunk, tartalmát kiborítjuk. Egy kisebb tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, a csokoládéval, a kibontott teafilter tartalmával. A vajat megolvasztjuk, hűlni hagyjuk. A tejet felforrósítjuk, ráöntjük a megmaradt három teafilterre, öt percig lefödjük, majd lehűtjük. Egy másik edényben elkeverjük a tojást a cukorral, a teás tejjel, az olvasztott vajjal. A lisztes és a folyékony részt vigyázva összeforgatjuk, amíg a liszt teljesen átnedvesedik.
A vajjal kikent, muffin sütőpapírral bélelt formákat háromnegyedéig töltjük a masszával. Előmelegített sütőben, közepes lángon, 25 perc alatt megsütjük.

2013. november 13., szerda

Narancsos, mákos sütemény

Az ünnepek két jellegzetes hozzávalója szerepel az alábbi egyszerű sütiben, percek alatt elfogyott, mindenkinek ízlett:)



Hozzávalók (26 cm – es kerek formához): 5 tojás, 20 dkg barna cukor, 30 ml olaj, 100 ml tej, 22 dkg liszt, 5 dkg mák, 1 tasak sütőpor, 1 narancs, pici só.
Elkészítése: A cukrot elsodorjuk a tojással. Lassanként kavargatva hozzáadjuk az olajat és a tejet. A sütőport elvegyítjük a liszttel, és a folyékony masszához adjuk, simára kavarjuk. Végül hozzáadjuk a mákot is. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, ráhelyezzük a cikkekre bontott narancsot, előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje pirulni kezd.

2013. november 12., kedd

Narancsos káposztasaláta

És ismét narancs, csak mert szeretem:)



Hozzávalók (2 személyre): 1 kisebb fej lila káposzta, fél fej káposzta, 1 narancs, 1 narancs leve, 2 evőkanál olívaolaj, 3 szelet bacon, pici só.
Elkészítése: A káposztákat legyaluljuk, a narancsot meghámozzuk, cikkekre szedjük, kifilézzük. A bacont kockákra vágjuk, kissé megpirítjuk. A  megmaradt narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk az olívaolajat. A legyalult káposztát összeforgatjuk a naranccsal, picit megsózzuk, ráöntjük a narancslevet, a tetejére szórjuk a megpirított bacont.


2013. november 11., hétfő

Kacsacombok narancsos mártásban

Az idén a szüleim kacsákat is neveltek, amelyeket mostanában kezdett vágni édesanyám, hát meg kell mondanom, nekem sokkal jobban ízlik , mint a csirkehús, pedig azt is szeretem, de ez valahogy sokkal, de sokkal különlegesebb. Narancsmártással pedig egyenesen mennyei.




Hozzávalók(2 személyre): 4 kacsacomb, 2 narancs, 1, 5 dl fehérbor, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só, bors, kevés olaj.
Elkészítése: A combokat megmossuk, alaposan sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon fehéredésig sütjük. Ezután áttesszük egy tűzálló tálba, ráöntjük a forró olajat, hozzáöntjük a fél dl bort, az egyik narancs kifacsart levét, kevés vizet, előmelegített sütőben pirosra sütjük. Ha szükséges közben pótoljuk a vizet alatta. Amíg a hús sül, a megmaradt narancs héját vékonyan lehámozzuk, a megmaradt borban felforraljuk, hűlni hagyjuk. Amikor a hús elkészült, ha túl sok a zsírja leöntünk belőle, a húst kivesszük. A lisztet simára keverjük a tejföllel, hozzáöntjük a narancsos bort, a hús zsírját megforrósítjuk, hozzáadjuk a habarást. Felforraljuk, belekeverjük a narancs kicsavart levét. A kacsacombokat a narancsos mártással tálaljuk.
Megjegyzés: Habos krumplipüré illik hozzá.

2013. november 8., péntek

Csirkesült sütőtök salátával

A különlegességet kedvelők számára, egy egyszerű csirkesültet hoztam különleges, finom sütőtök salátával, nagyon, de nagyon szerettem:) Életemben most ettem először gránátalmát, nagyon ízlett, ezután többször fogok venni:)


Hozzávalók (2 személyre): 4 csirkecomb, 4 szelet bacon, só, bors, kevés olaj. A salátához: 30 - 40 dkg sütőtök, 1 dl natúr joghurt, 5 dkg kecskesajt, 1 gránátalma magjai, kis csokor petrezselyemzöld, bors.
Elkészítése: A combokat megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk, áttekerjük egy vékony szelet baconnel, amelyet fogpiszkálóval megtűzünk, forró olajban fehéredésig pirítjuk. Ekkor feltöltjük kevés vízzel, alacsony lángon puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.
A salátához a sütőtököt megmossuk, héját eltávolítjuk, hosszú csíkokra, majd kis kockákra vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsiben, pirosra sütjük. A joghurtot elkeverjük a finomra aprított petrezselyemzölddel és a borssal. A gránátalma magjait kikaparjuk. A megsült sütőtököt elkeverjük a joghurttal, rámorzsoljuk a kecskesajtot, rászórjuk a gránátalma magjait, petrezselyemzölddel díszítjük.

2013. november 6., szerda

Almás zellersaláta

Egy egyszerű de finom saláta, önmagában vagy sült húsok mellé ajánlva:)




Hozzávalók (2 személyre): 1 közepes zeller, 2 alma, 1 dl natúr joghurt, só, bors,  1 tojássárgája, 1 kávéskanál mustár, 1 dl olaj, pirított dió a tálaláshoz.
Elkészítése:
Elkészítjük a majonézt: A tojássárgáját elkeverjük a mustárral, majd cseppenként adagolva hozzá az olajat sima majonézt kavarunk. A zellert és az almát meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a majonézt, a joghurtot, sózzuk, borsozzuk, alaposan összekavarjuk. A tetejét pirított dióval díszítjük.
Megjegyzés: Önmagában vagy sült húsokhoz köretként fogyasztjuk azonnal, mert később meglágyul.

2013. november 3., vasárnap

Zelleres almakrémleves

Ismét egy Jamie -ötletet hoztam magyarosítva, nagyon finom, melengető krémleves a hideg téli napokra. És azon a vidéken ahol főznek almalevest szárnyashússal (majorsághússal) nagyon jól tudják, hogy a zellerzöld elengedhetetlen a magyar almalevesből is. Próbáljátok tehát ki, nagyon finom:)


 Hozzávalók (2 személyre): 6 - 7 alma, 10 dkg zeller, 1 liter csirke alaplé (1 csirke csontos részeiből), 1 dl natúr joghurt vagy tejföl, só, kevés zellerzöld, 2 evőkanál olívaolaj, 1 marék pirított dió a tálaláshoz.
Elkészítése: Elkészítjük az alaplét, a csontos csirkehúst 1 liter vízben, picit megsózva puhára főzzük, leszűrjük.
Az almát és a zellert is megmossuk, meghámozzuk, kisebb szeletekre vágjuk. Az olívaolajat felforrósítjuk, hozzáadjuk az almát és a zellert, kissé átforgatjuk, majd felöntjük az alaplével, ízlés szerint sózzuk, ha nem elég sós, hozzáadjuk a zellerzöldet, lassú tüzön puhára pároljuk. Amikor megpuhult kivesszük belőle a zellerzöldet és botmixerrel pépesítjük, hozzákeverjük a joghurtot, pirított dióval a tetején tálaljuk.

2013. november 1., péntek

Halloween muffin

Még a tavaly Londonból kaptam ajándékba ezt a Halloween muffin szettet, ami tartalmazott egy lisztkeveréket, cukormázhoz cukrot, egy folyékony cukor írókát valamint szellem alakú cukordíszeket.
Mi nem tartjuk egyáltalán a Halloweent, csak a Halottak napját, ma is égnek a gyertyák elhunyt szeretteink sírján.
De nem akartam, hogy kárba menjen a muffin, mert nagyon kedves számomra aki hozta és tudom szeretettel hozta, így ma elkészítettem, gyorsan készen volt. Nem lettek olyan szépek, mint a dobozon szereplő társaik, de mind elfogytak.


Hozzávalók: 23 dkg lisztkeverék (tartalmazza a lisztet, cukrot, szódabikarbónát), 2 tojás, 11 dkg vaj, porcukor a cukormázhoz, szellem alakú cukordíszek.
Elkészítése: A vajat megolvasztjuk, lehűtjük, összekeverjük a tojással, hozzáadjuk a lisztkeveréket, simára, habosra kavarjuk. A masszát kis muffinkapszlikba kanalazzuk, előmelegített sütőben, közepes lángon, 10 - 15 perc alatt megsütjük.
A porcukorhoz hozzáadunk 2 kávéskanál hideg vizet, simára kavarjuk, a kihült muffinokra kenjük, a szellem alakú cukordíszekkel díszítjük.

Ezt a díszt pedig a lánytesómmal közösen készítettük a múlt szombaton:)