2011. április 27., szerda

Reteklevél főzelék

Lehet furcsálni fogjátok, hogy reteklevélből készítettem főzeléket, de az Erdélyi Konyha 2011-es Kalendáriumában olvastam reteklevélből készült levesről, különböző blogokon pedig reteklevélből készült pestot is láttam. Anyuméknál az üvegházban már húzható a piros retek, hoztam is tőlük vagy két kötéssel, olyan szép zöld, zsenge levelei voltak, hogy sajnáltam eldobni, és persze az sem mellékes, hogy ők semmilyen vegyszert nem használnak. Így jött az ötlet, hogy készítek belőle főzeléket. Nem bonyolítottam túl,  mégis az eredmény finom lett. Melléje puliszkát főztem.



Hozzávalók egy személyre:
  • kb. két kötés retek zsenge levelei
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 hagyma
  • fél evőkanál liszt
  • fél dl natúr joghurt
  • bors
  • őrölt pirospaprika
a puliszkához:
  • fél l víz
  • annyi liszt, hogy jó kemény állagú puliszkát kapjunk
Elkészítés:
A hagymát apróra vágtam, és az olajon üvegesre dinszteltem. A leveleket alaposan átmostam, kicsit összetépdestem, és a hagymára tettem, átforgattam, majd egy kevés vizet töltöttem alája, és megpároltam, 6 - 7 perc alatt kész is van. Amikor megpuhult, elpárolgott róla a víz, pici pirospaprikát szórtam rá, majd a lisztet, sót, borsot, és felöntöttem a joghurttal. Csak éppen pár percig hagytam a tüzön, folyton kevergetve, amíg besűrűsödött.
A puliszkához a vizet sóval  felforraltam, amikor forrt habverővel hozzákavartam a puliszkalisztet, és folyamatosan kavargattam ameddig kidegedt, és jó kemény állaga lett. Egy pudingformát kiolajoztam, és még forrón beletömködtem a puliszkát, hagytam egy picit dermedni, utána kiborítottam a formából, és ezzel tálaltam a főzeléket.

18 megjegyzés:

Zsófi írta...

Ez furcsa, ilyenről még nem hallottam. De attól függetlenűl, hogy furcsa még lehet nagyon finom.

Éva írta...

Nagyon találékony vagy és kreatív! Ha még az íze is finom akkor ez a recept egy főnyeremény!

Kati írta...

Zsófi, Éva, nagyon finom volt a főzelék, ha szoktatok készíteni spenót vagy sóska főzeléket, olyasmi az íze, a joghurttól picit savanykás, friss, a sóskához hasonlít talán a leginkább.Én biztos, hogy máskor is készítek.

Bence/Emoke írta...

én sem hallottam! :) de tök jó! :)

Maria írta...

Szimpatikus a főzeléked, szívesen megkóstolnám!

Aleda írta...

Nagyon ötletes és biztos vagyok benne,hogy finom lett .Olvastam én is a levesről,talán,ha lesz lehetőségem olyan zsenge levelet szerezni,kipróbálom.

csipike írta...

Ez a főzelék nekem is meglepetést okozott. Érdekes és különleges. A puliszkába csak só kell? Úgy készül mint a tejbegríz?

Panna írta...

Micsoda ötlet! Már alig várom, hogy nálunk is ehetőek legyenek a retkek. Biztos összegyűjtöm a szárukat és kipróbálom!

Anazar írta...

Zöldfőzelék puliszkával milyen remek ötlet!

Kreatív konyha írta...

Még soha nem hallottam reteklevél főzelékről vagy levesről, de nagyon jó ötlet! A puliszka gyönyörű! Találékony vagy! :)

Juci írta...

Ne haragudj a főzeléket neked hagyom, de a puliszkát azt viszem! Azt nagyon szeretem!

Ottis írta...

Nagyon ötletes!Ügyes vagy!

Titi írta...

Ezt szívesen megkóstolnám, de sajna a piaci retek levele is olyan, hogy inkább megy a kukába...

Eszter írta...

DE érdekes. Még sosem hallottam róla.

Helga írta...

Tavaly hallottam először a retek levél levesről, a 73 éves szomszédnénim készített. Az idém én is kipróbálom, a levest is és a főzeléket is, ha már ilyen jól néz ki Nálad!

zsuzsiga írta...

Fozeleket meg nem ettem, de reteklevelbol keszult paraj mart igen. Valoban kar eldobni a leveleket, foleg ha - ugy ahogy irod - kerti, vegyszermentes, friss es egeszseges:).

Gizus írta...

Mindig van új a nap alatt! Érdekes, de biztos finom! A vegyszermentesség pedig fontos szempont!

Kati írta...

Kedves Mindenki,ritkán kapok ennyi megjegyzést, egy recepthez, köszönöm Nektek.

Bence/Emőke, nagyon finom, én már készítettem egy második adagot is.

Maria, köszönöm.

Aleda, csak ajánlani tudom.

Csipike, igen, pontosan úgy, csak keményebbre kell készíteni, igaz a hagyományos puliszkát nem így készítik, hanem, főni teszik a vizet, amikor fő sót dobnak bele, és a közepébe beleöntik a lisztet(úgy néz ki mint egy kis hegy), és amikor látszik, hogy a puliszkaliszt(kukoricaliszt)kezd degedni akkor leöntik róla a vizet, majd lassanként töltve vissza a levéből, puliszkakeverővel(hasonló a tésztanyújtóhoz)kikavarják, majd egy picit visszateszik a lángra, amíg egyet buzzan, és kiborítják egy lapítóra, utána szeletelik, cérnával.

Panna, majd számolj be, hogy sikerült, de a vastagabb kocsányát ne tedd bele.

Anazar, köszönöm.

kreatív konyha, köszönöm.

Juci, megegyeztünk.:)

Ottis, köszönöm.

Titi, hát a piacit azt én se próbálnám ki, mert lehet, hogy vegyszerrel is kezelik, meg általában nem friss már a levele.

Eszter, én is most készítettem először, de nagyon tetszett.

Helga, igen én is hallottam az idősektől, hogy régebben a retek, karalábé, karfiol leveleit nem dobták el, hanem abból készítették az ún. parajt.

Zsuzsiga, nagyon finom.

Gizus, igen, bár valószínüleg nem én találtam ki, mert a régi öregek se dobták el a retek levelét, felhasználták az ún. parajba.
A szüleim nem használnak semmi vegyszert a zöldségesbe, másként nem készítettem volna.