2013. október 10., csütörtök

Mini bagett

Elkészült a bagett mini változata is, a kedvenc köménymagos sajtommal és köménymaggal megszórva. Ez lett a kedvencem a háromféle bagett közül, amit megsütöttem:)




Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 15 – 20 dkg reszelt köménymagos sajt, 4 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál cukor, 1 dl langyos víz, 4 – 5 evőkanál natúr joghurt, 1 tojássárgája 2 evőkanál natúr joghurttal, csorrintásnyi olívaolajjal elkeverve, köménymag.
Elkészítése: Egy tálba kimérjük a lisztet, a közepébe mélyedést készítünk, beleszórjuk az elmorzsolt élesztőt, rászórjuk a cukrot, és 2 – 3 evőkanál langyos vizet öntünk rá. 15 percig hagyjuk kelni az élesztőt. Ezután hozzáadjuk az olajat, a sót, a megmaradt langyos vizet, a joghurtot, hólyagos tésztát dagasztunk belőle. Konyharuhával letakarva, meleg helyen 1 óra alatt duplájára kelesztjük. Ekkor átgyúrjuk a tésztát, majd ismét 40 percet pihentetjük. Az újabb pihentetés után ismét átgyúrjuk, majd 6 kis cipócskára osztjuk a tésztát. Mindenik cipócskát téglalap alakúra nyújtjuk, megszórjuk reszelt sajttal, majd szorosan feltekerjük, mint a bejglit, a széleknél jól összecsípjük, majd a tenyerünkkel kissé hosszúkásra sodorjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, megkenjük a felvert tojássárgával, éles késsel bevagdossuk, majd megszórjuk a reszelt sajttal, valamint a köménymaggal. Előmelegített sütőben, közepes lángon 20 perc alatt pirosra sütjük.

17 megjegyzés:

Okki írta...

Nagyon szépek lettek a bagettek, és még milyen finomak lehetnek! :)

Hankka írta...

Gyönyörűek, szinte érzem a finom illatukat is! :)

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon szépek lettek:))

Juci írta...

Tényleg olyan gusztááák!

Unknown írta...

Nagyon finom lehet :) Én is kipróbálom.
Üdv.Rózsa

teller-cake írta...

Szépségesek abban a pillangós csomagolásban, lepkeszárnyon repíthetnéd őket ide hozzám! :)

trollanyu írta...

Gyönyörűek lettek, én amúgy is mini mániás vagyok:) Nálam is most sülnek a bagettek, holnapi túrára szendvics alap. Szép hétvégét:)

Éva írta...

Nagyon szépek és jó puhák lehetnek látszik rajta!

Blogkonyha írta...

Micsoda levegős bagettek. Innen látszik, hogy nagyon könnyedek és finomak!

Névtelen írta...

Hűű, de guszta! Meghozta a kedvemet nekem is a sütéshez. :)

Bokor Boglárka írta...

Nagyon guszták és szépek!

Elisabeth írta...

Kati, gyonyoru mini begettek, nagyon szeretem a komeny magosat, es plane a sajtal...hat ez aztan alomi finom! Puszillak

Kati írta...

Okki, finomak voltak bizony:)Köszi:)

Hankka, köszi:)Tényleg szálltak az illatok:)

Mónika, köszi:)

Juci, kösziiii:)

Rózsa, köszi:) Nem fogsz csalódni benne:)

teller - cake, köszi:) Sajna már elfogytak:)

Trollanyu, akkor nálad is szálltak az illatok:) Jó turázást:) Köszi:)

Éva, azok voltak bizony:) Köszi:)

Illéskrisz, igen, s a köménymagos sajttal még finomabbak:)Köszi:)

Patrícia, igaz? :)Köszi:)

Margaretta, köszi:)

Elisabeth, én is nagyon szeretem a sajttal:) Remélem jól vagy, puszi:)

Gerdi írta...

De ügyes vagy! Csodásan néznek ki, s milyen finomak lehetnek!

Schnappy írta...

Nyami, de guszta!!

HajniZoli írta...

Ügyes vagy! Szépek lettek! Szeretjük:-)

Kati írta...

Gerdi, Schnappy, HajniZoli, köszönöm:)