2011. július 7., csütörtök

Málnadzsem

Nagymamáméknál nagyon sok málna termett, terem az idén, az első adagot már el is készítettük anyummal, dzsemnek. Nem bonyolítottuk túl a dolgunkat, Dr.Oetker Gelfix-szel tettük el, már csak azért is, mert nem akartuk túlfőzni a málnát, mert akkor a húsa, levesessége elfő, és túl magos lesz. Így pont olyan lett amilyennek elképzeltük.







Hozzávalók:
  • 3 kg málna
  • 2 kg cukor
  • 2 tasak Dr. Oetker Gelfix
  • pici szalicil
 Elkészítés:
Az elkészítés során a Gelfix tasakján található utasítást követtük, annyi különbséggel, hogy a 3 kg málnához 3 tasak Gelfix járt volna, de nekünk csak kettő volt otthon, így az egyik helyett egy fél kg cukrot tettünk.
A málnát szürőbe rakva, óvatosan megmostuk, hogy a víz le is csepegjen róla. Ezután megmértük, és egy nagyobb lábasba tettük, a Gelfix tartalmát összekavartuk néhány kanál cukorral, ráöntöttük a málnára, és folytonosan  kavargatva felfőztük. Ezután hozzáadtuk a többi cukrot is, és újra felfőztük. A forrástól számított 5 percig folytonosan kavargatva ismét főztük. Ezután tiszta üvegekbe mertük, késhegynyi szalicilt szórtunk a tetejére, lezártuk, és meledunsztba tettük.
A 3 kg málnából 12 üveggel lett.

20 megjegyzés:

Adela Zilahi írta...

Hat ez nagyon fincsi!

Gizi írta...

Csodaszép a színe, és gondolom milyen finom lehet. Én is dzsemfixel szoktam befőzni, mert egyszerű, gyorsan elkészül és nagyon finom.:)

Marti M írta...

Én épp tegnap főztem málnalekvárt, de én leszűrtem, gézen áttörtem és a magja nélkül övegeztem be.

Alíz írta...

A málnamagokat én sem szeretem, emiatt mindig kocsonyát készítek. Keress rá nálam a Befőzéseknél megtalálod a recit.

Anazar írta...

Húú, micsoda finomságotok lesz télre, egy falat nyár!!

Mammy írta...

Elvagyok maradva az idei lekvár főzéssel! De most kedvet kaptam!!! Addig is meglepi, Nálam, Neked! :)

Eszter írta...

Milyen gyönyörű színe van! Én lehet, hogy kivetélként, szeretem benne a magokat.

Petra írta...

Köszönöm a kedves megjegyzést. Én már korábban felfedeztelek, és ezután is gyakran jövök majd.
Ez a lekvár nagyon guszta, egy finom málnalekváros palacsintára asszociáltam rögtön :D

Anikó írta...

Na látod, milyen gyönyörű, imádom a málnát, olyan illatos, finom, engem a mag sem zavar, jót tesz az emésztésnek:-))))
Milyen jó lesz ez majd télen:-))))

egycsipet írta...

Gyönyörűséges, imádom a málnát, de nekünk sajnos nem szokott annyi teremni, hogy befőzhessek belőle. Úgyhogy most irigykedni fogok magamban egy kicsit. :))

Biró Anikó írta...

Jaj de jól néz ki....nagyon megkivántam..:) Nálunk a málnát csak én szeretem és igy ritkán teszünk el de most nagyon rá kivántam! Ügyi vagy :)

Juci írta...

Én is mag nélkül teszem el zseleként a málnát. A lányon allergiás az apró magvas gyümölcsökre.

Panna írta...

Tényleg rengeteg málnátok van :)) Sajnos nekünk csak mindig annyi érett van, amennyit éppen megeszünk...

Roza írta...

Hűű, mennyi finom málnadzsem!:)
Kati, nagyon ügyes vagy!:)

Bianka írta...

Gyönyörű színe van

Kati írta...

Adéla Zilahi, igen nagyon finom lett.

Gizi, igen és a színe is megmarad.

Martinelli, igen mag nélkül is nagyon finom lehet.

Alíz, régebb mi is kocsonyát készítettünk belőle, de egy pár éve valahogy kimaradt.

Mummy, még behozhatod a lemaradást, köszönöm a díjat.

Eszter, engem sem zavarnak a magok.

Petra, igen, palacsintába, meg muffinba, sőt joghurtba is jó lesz a télen.

Anikó, nyersen is imádom a málnát, mostanában, müzlivel, tejjel eszem.

egycsipet, szerencsére nagymamáméknál nagyon sok termett az idén, enni is maradt meg eltenni is, sőt a fagyra is tettem, csak sütemény nem készült még vele, mert folyton uton voltam, de még hátha abba is jut egy pár szem a napokban, mert még érik.

Bíró Anikó, nálunk mindenki szereti, minden formáűban.

Juci, igen, sokan nem tudják megenni, régebb mi is kocsonyát főztünk belőle, most valahogy kimaradt.

Kati írta...

Panna, van hála Istennek nagymamámék kertjében.

Roza,Bianka, köszönöm.

Bors and Pepper írta...

Júj, nagyon szép lett és ezer százalék, hogy mennyei is!

Névtelen írta...

Ha már geléfix van a lekvárban, akkor miért tettél bele még szalicilt is? Teljesen felesleges, mert épp elég tartósító van benne. Pláne, ha szárazdunsztban hagytad kihűlni. Nem kell terhelni a szervezetünket felesleges vegyszerekkel, ha nem muszáj. Én soha nem rakok a lekvárjaimba semmilyen tartósítószert, mert anélkül is eláll, ha körültekintően járunk el a befőzés során és a végén szárazdunsztban hagyom kihűlni.Az üvegeket és a tetőket előtte kifőzöm vízben, vagy sütőben csírátlanítom.

Kati írta...

Névtelen, Isten hozott a blogomon, gyere máskor is:)
Biztos, ami biztos alapon tettem bele szalicilt is, de azóta igyekszem én is minél tartósítószermentesebben eltenni. Köszi a hozzászólást.