2013. június 17., hétfő

Csirkesült meggyszósszal

Nagymamám kertjében most érik az a bizonyos korai fajta meggy, amit nálunk folyómeggynek is neveznek. Még nem sikerült leszedni az egészet, de néhány marékkal szedtem pénteken, pontosan abból a megfontolásból, hogy meggyszósz legyen belőle. Ez a fajta meggy nem festi meg szép rózsaszínre a mártást, ezért tettem még hozzá egy kevés később érő meggyet is a fagyasztóból, így csodaszép színe lett. Őszintén mondom, egyre jobban tetszenek nekem a gyümölcs és hús párosítások, lesz még jónéhány ilyen receptem szerintem. Tudom, hogy a meggyszószt általában natúr marhaszelet mellé készítik, de hát az ember lánya a mai világban abból főz ami van, így csirkesült mellé tálaltam, de pont olyan finom azzal is, nagyon, de nagyon ízlett.


Hozzávalók: 4 csirkecomb (2 alsó, 2 felső), 1 csirkemell, 2 csirkeszárny, só, bors, 1 hagyma, 1 paprika, kevés olaj. A meggyszószhoz: 15 - 20 dkg kimagozott meggy, 1 kis szál citromfű, 1 kis szál menta, só, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej.
Elkészítése: A megtisztított, megmosott, leszárított csirkehúst forró olajban mindkét felén fehéredésig sütjük. Ezután tűzálló tálba helyezzük, sózzuk, borsozzuk, mellé tesszük a négybe vágott hagymát, a csíkokra vágott paprikát, ráöntjük az olajat amiben megpirítottuk, és előmelegített sütőben, közepes lángon puhára sütjük, a végén pár perc alatt grill fokozaton megpirítjuk.
A meggyszószhoz a kimagozott meggyet a kifolyt levével együtt felforraljuk, rászórjuk az apróra vágott citromfüvet és mentát, sózzuk, 10 perc alatt puhára pároljuk. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejjel, ráöntjük a meggyre, folyamatosan kavargatva besűrítjük.
A csirkesültet a meggyszósszal tálaljuk.

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Épp tegnap este magoztam ki 7 kiló meggyet, ott áll lecukrozva. Meglesz a mai menü is, köszönöm az ötletet. :)

Juci írta...

Mi is nagyon szeretjük a meggyszószt!!! Gyakran is készítem, Még télen is.

Adél írta...

Nagymamám sokszor készített meggymártást, én már nagyon ritkán, mert a párom nem kedveli:(

Annamari írta...

Ez az a kevés gyümölcsétel egyike, amit szeretek. A falusi háznál nálunk is kéne érjen, tervben is volt, hogy szedünk belőle (4 fa van, telistele), csak jussunk ki. Ez a hét megint erősen futós.

Nea írta...

Istenien néz ki és szerintem a finom csirkesült igazán passzol hozzá.

trollanyu írta...

Nagyon jól megy a csirkéhez is ez klassz meggyszósz:) Kedvelem én is az ilyen párosokat, sajna a párom nem, de ilyenkor ő kap mást:)

teller-cake írta...

A kedvenc menzai ebédem volt a suliban a meggyszósz főtt hússal (sertés) és pirított, főtt darával! Most már én főzöm meg magunknak, mindenki nagyon szereti. :)

Kati írta...

Patrícia, örvendek, hogy ötletet merítettél, olyan jól esik hallani:) Remélem finom lett:)

Juci, én most készítettem életemben először, de még fogok az biztos:)

Adél, hát az enyém se kedveli a gyümölcsöt a hússal, számára csak desszertbe elfogadható a gyümölcs, azért néhanapján megeszi, de tudod most nincs itthon, így magamnak nyugodtan készíthetem:)

Annamari, hátha kijuttok a hétvégén ha nem hamarabb, mert bizony finom ez a meggymártás, mi is még le kell szedjük nagymamámnál.

Nea, köszi, nekem nagyon ízlett a csirkével, főleg, hogy anyum nevelte házi csirke:)

trollanyu, hát a férfiak nincsenek ilyesmiért oda úgy látom:) De ők kapnak mást:)

teller - cake, én nem jártam menzára, de otthon se volt divat nálunk, már felnőtt koromban ettem egyszer vendéglőben marhahússal, akkor nagyon megtetszett, most jött el az ideje, hogy én is kipróbáljam:)



Hankka írta...

Kati, ez annyira guszta lett, nem is kell hozzá krumpli vagy egyéb köret, így jó, ahogy van! :)

Kati írta...

Hankka, én nem is készítettem mást hozzá, csak a csirkehússal ettem:) Úgy szeretem, hogy ilyenkor olyan szép színes ételeket lehet készíteni:)

HajniZoli írta...

Milyen jó ez a meggyszósz! Ezt meg kell kóstoljam:-)

Csilla írta...

Nagyon rég ettem, pedig mennyire szeretem! A csirke mellé biztos nagyon finom volt. Egyébként én simán megeszek bármilyen húsos kaját akár befőttel is. :)

Kati írta...

HajniZoli, kóstóljátok meg, mert nagyon finom:) kÖszi:)

Csilla, igaz milyen finom:) Nálam is gyülnek már a gyümölcs és hús párosítások a blogon:)
Van már ribizlivel, almával, citrommal, naranccsal, barackkal, most meg meggyel:) Össze is kell gyűjtsem őket egy csokorba:)

Katalin írta...

De szép a meggyszószod! Én még gyerekkoromban ettem utoljára, azóta valahogy elmaradt :) Pedig nagyon finom lehet!

Blogkonyha írta...

Mentával, citromfűvel igazi ínyenc lehet a meggy. Nagyon szeretem a gyümölcs-hús párosítást! Igazán ínycsiklandó!!!

Éva írta...

Guszta! Nagyon finom lehetett a csirkesülttel !

rózsa-foltműhelye írta...

Mi is nagyon szeretjük a meggyszószt,én többféle hús mellé szoktam készíteni,a gyerekeim a rántott hús mellé imádják :o)

Elisabeth írta...

Milyen kulonleges fantasztikus csirket keszitettel, meggyszosszal. Nem gyozok betelleni es elkepzelni a finomsagot. Mar jobban vagyok. A hosszu utazas utan legtobbszor le betegettem, es most is. Koszi a jo kivansagot, Kati!

Azok a fotok a rozsakrol, mind a velyem szulei, es a rokonsagok talyan keszitettem. Ilyen egeszsegs gyonyoru rozsakat eletemben nem lattam. A rozsaszin rozsa illata el buvolo. Meg vadon is nyillanak az uton is!

Kati írta...

Katalin, köszi:) Próbáld ki újra, mert tényleg finom, és szemet gyönyörködtető is:)

Illéskrisz, igen, kapott egy kis pikáns ízt a mentától és citromfűtől, én is nagyon szeretem ezt a párost:)

Éva, köszi, tudom te is nagyon szereted:)

Rózsa, rántott hóssal is biztos finom:) Köszi:)

Elisabeth, örvendek, hogy meggyógyultál, remélem azért jól telt a vakáció:) A rózsák amiket bemutattál tényleg csodaszépek, biztos szeretik Itália éghajlatát:)