2011. október 25., kedd

Rozmaringos halfilé

Ehhez a fogáshoz két helyről vettem az ihletet, rozmaringos halat a marosvásárhelyi Laci csárdában ettem(amúgy ezt a helyet csak ajánlani tudom a Vásárhelyre látogatóknak), igaz ott a rozmaring csak meg volt mutatva neki, alig érzett rajta, én sokkal fűszeresebbre készítettem, és most jöttem rá, hogy a hal milyen jól talál a rozmaring ízével. A körethez az ötletet pedig a Kifőztük októberi számában találtam. Na ez a fogás telitalálat volt. Mutatós is, laktató is, finom is. Férfiaknak is ajánlott.:)



Hozzávalók: 2 személyre
  • 4 kisebb vagy 2 nagyobb szelet halfilé
  • 2 tojás
  • bors
  • rozmaringpor
  • 1 ágacska friss rozmaring
  • olaj a sütéshez
  • liszt
a körethez
  • 6 piros(vagy más) krumpli, abból a fajtából, ami nem mállik szét főzés után
  • bors
  • őrölt pirospaprika
  • szezámmag
  • olaj
Elkészítés:
A halfilék mindkét oldalát jól befűszereztem sóval, borssal, rozmaringporral, majd lefóliázva néhány órára a hűtőbe tettem.
A tojásokat felvertem sóval, borssal, rozmaringporral, az apróra vágott friss rozmaringgal, pirospaprikával. A lisztet szintén megfűszereztem ugyanezekkel a fűszerekkel. A halszeleteket belemártottam a fűszeres lisztbe, majd a tojásba, és forró olajban kisütöttem.
A krumplit alaposan megmostam, a fővéstől számított 20 percig főztem, majd azon melegében karikákra vágtam. Egy tepsit kibéleltem sütőpapirral, amit kissé megolajaztam, erre fektettem a krumplikarikákat. A tetejüket megszórtam sóval, borssal, pirospaprikával, szezámmaggal, picit meglocsoltam olajjal, és a sütőben 15 perc alatt, közepes lángon pirosra sütöttem. Így még nem készítettem eddig krumplit, de még fogok, az biztos, mert nagyon finom.

12 megjegyzés:

sedith írta...

Hmm, de jól néz ki! Biztos nagyon finom is!:)

Képzeld, én még dolgoztam is a Laci csárda konyháján! Csak megerősíteni tudom, amit írtál: ott nagyon jókat lehet enni, és a minőség garantált.

Ez a krumpli is nagyon jó ötlet. Amúgy itt a linkje az októberi lapszámnak: http://zala-net.com/receptujsag/2011-10/
Puszi

trollanyu írta...

Nagyon fincsi lehet:) Szerintem is megy a rozmaring a halhoz, én még szeretem a kakukkfüvet is hozzá.

Éva írta...

Nagyon fincsit készítettél! Guszta !

Patrícia írta...

Ez nagyon finom lehet, ki fogom próbálni.Nagyon szeretjük a halat, így örülök a receptnek, bővíthetem vele a repertoárom. :)

Roza írta...

Kati engem az érdekelne, hogy édesvízi, vagy tengeri halfilé - esetleg mindegy - az, amiből készül?

Kati írta...

sedith, köszi. Az igen, te dolgoztál a Laci csárdában? Biztos sokat tanultál ott is. Már letöltöttem az októberi számot.

trollanyu, köszi, azzal is kipróbálom.

Éva, köszi.

Patrícia, köszi, szívesen, örvendek, hogy tetszik.

Roza, szerintem tengeri halfilé volt, bár őszintén nem néztem meg a tasakján, de szerintem mindkettőből finom lesz.

Roza írta...

Köszönöm Kati, mert lehet, hogy holnap elkészítem:)

Szilabi írta...

Hal.... olyan ritkán készítek, pedig szeretem. Biztos azért, mert eddig nem volt jó receptem. De ezt ki fogom próbálni! Biztos vagyok benne, hogy ezentúl több hal kerül majd az asztalra! ;)

Elisabeth írta...

Nagyon guszta és finom lett a halfiléd. A kumpli körités is csábitó!

sedith írta...

Kati, igen, tavaly ott voltam gyakorlaton, amikor a szakácskurzusra jártam. Csak sajnos aztán beszüntették (ingyenes volt, munkanélkülieknek), én pedig kaptam munkát a(z egyik) szakmámban, így aztán véget is ért egyelőre a szakácspályafutásom. :)

sedith írta...

Bocs', még annyit, hogy a linket azért írtam, hogy tudd te is linkelni a bejegyzésedben.:)

Kati írta...

Roza, láttam azóta elkészítetted, örvendek, hogy ízlett:)

Szilabi, próbálok én is többször halat készíteni, bár elég drága itt felénk, de nagyon szeretjük.

Elisabeth, köszi, a krumplit nagyon szeretjük, most már így is:)

sedith, te is jártál szakácskurzusra? Én is elvégeztem a Tabulánál a nyáron. Köszi a linket.:)