Gyerekorunkban minden karácsonyban habkarika is diszítette a fát, de azóta se készítettünk, most újra terítékre került, elkészítettük édesanyámmal.
Hozzávalók: 2 tojásfehérje, 15 dkg cukor, pár csepp citromlé.
Elkészítése: A tojásfehérjét a cukorral gőz fölött kemény habbá verjük, végül hozzákavarjuk a citromlét, sütőpapírral bélelt tepsibe habzsák segítségével karikákat nyomunk, alacsony hőfokon, nyitott sütőajtónál 2, 3 - 3 órát szárítjuk.
2016. december 20., kedd
2016. december 19., hétfő
Kólás, meggyes szelet
Láttam egy kólás süteményt a neten, az ihletett meg ennek a süteménynek az elkészítéséhez, végül egy teljesen más, saját kreáció lett belőle, egyetlen dolog ami megmaradt a kóla a sütemény tésztájában, sajnos nem nagyon érzik a tésztán, de a sütemény tetején lévő zselés réteggel együtt igen. Nem vagyok egyáltalán kóla rajongó, de ez a süti így nagyon finom lett.
Hozzávalók (22* 32 cm - es tepsihez): a tésztához: 4 tojás, 16 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 1, 8 dl kóla, pici só, 1 befőttes üveg kimagozott megy, 2 evőkanál búzadara. A sziruphoz: fél dl kóla, 1 tasak vaníliás cukor, 2 evőkanál cukor. A krémhez: 1 liter tej, 25 dkg cukor, 6 dkg finomliszt, 20 dkg margarin, 15 dkg kókuszreszelék. A zselés réteghez: 6 dl kóla, 2 tasak vaníliás pudingpor, 2 evőkanál cukor.
Elkészítése: A meggyet leszűrjük, alaposan kinyomkodjuk a levét, összekeverjük a búzadarával. A tojásokat szétválasztjuk. A lisztet elkeverjük a sütőporral. A tojássárgát simára kavarjuk a kólával, majd óvatosan hozzákavarjuk a sütőporos lisztet. A tojásfehérjét a sóval és a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzákavarjuk a kólás masszát. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, beleszórjuk a meggyet, előmelegített sütőben, közepes hőfokon tűpróbáig sütjük, hagyjuk kihűlni. A sziruphoz a kólát felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, 3 percig eggyütt forraljuk, hagyjuk kihűlni.
A krémhez a lisztet 3 dl tejjel simára kavarjuk. A megmaradt tejet felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot és a csomómentesre kevert lisztes pépet, a kókuszreszeléket, gőz fölött, folyamatosan kavargatva sűrű péppé főzzük. Amikor már nem forró, de nem is langyos, hozzákavarjuk a margarint, hagyjuk kihűlni. A krém háromnegyedét külön vesszük.
Amikor a sütemény kihűlt egy tűvel kissé megszúrkáljuk, megöntözzük a sziruppal, vízszintesen kettőbe vágjuk, megtöltjük a krém háromnegyedével, a megmaradt krémet a sütemény tetejére simítjuk, 2 órát a hűtőben pihentetjük.
A zselés réteghez a pudingot simára kavarjuk 1 dl kólával, a megmaradt 5 dl kólát felforraljuk a cukorral, hozzáöntjük a pudingot, besűrítjük, még forrón a sütemény tetejére simítjuk, hagyjuk megdermedni. Kockára szeletelve tálaljuk.

2016. december 17., szombat
Kacsasült párolt savanyú káposztával
Édesanyám készítette ezt a finom fogást, egyszerű mégis nagyszerű, isteni finom házi kacsasülttel.
Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 1 házi kacsa feldarabolva (kivéve a csontos részeit), 1 hagyma, 1 paprika, só, bors, olaj. A körethez: kb 1 kg savanyú káposzta, só, bors, kevés olaj.
Elkészítése: a húst sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, hozzáadjuk a negyedekbe vágott hagymát, a kicsumázott, kettőbe vágott paprikát, felöntjük vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A káposztát sózzuk, borsozzuk, kevés olajat adunk hozzá, vizet töltünk rá, puhára pároljuk. A kacsahúst a párolt káposztával tálaljuk.

2016. december 16., péntek
Bazsalikomos sárgaborsó főzelék tésztával
Egyik kedvencünk lett a sárgaborsó mostanában, olcsó, gyorsan elkészíthető, finom :)
Hozzávalók (4 személy részére): kb 30 dkg sárgaborsó, 2 hagyma, 5 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, 3 evőkanál liszt, ízlés szerint szárított bazsalikom, 5 dl tej, 5 evőkanál tejföl, kevés olaj, 20 dkg tészta.
Elkészítése: A sárgaborsót 2 órára hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan átmossuk. A finomra aprított hagymát, fokhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a sárgaborsót, sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal fűszerezzük, felöntjük kb annyi vízzel, ami majdnem ellepi, fedő alatt puhára pároljuk, ha szükséges a vizet pótoljuk. Amikor a borsó megfőtt megszórjuk pirospaprikával, a liszttel, összekavarjuk, felöntjük a tejjel, ha szükséges fűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, folyamatosan kavargatva besűrítjük, végül hozzákavarjuk a tejfölt. A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, a mártáshoz kavarva tálaljuk.
Megjegyzés: Sült kolbászt, fasírtot, tükörtojást is tálalhatunk hozzá.

2016. december 15., csütörtök
Tormás tepsis karaj
Egy nagyon egyszerű mégis finom gyors recept télire, ecetes tormával. Nyami :)
Hozzávalók (2 személy részére): 4 szelet csontos karaj, 5 - 6 krumpli, 2 hagyma, só, bors, 2 - 3 evőkanál ecetes torma, kevés olaj.
Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, hasábokra vágjuk, sózzuk, hozzáadunk 2 evőkanál tormát, a ikkekre vágott hagymát, kevés olajat, jól összeforgatjuk, a tepsi aljába terítjük. A húst sózzuk, borsozzuk, kevés olajon mindkét oldalán fehéredésig pirítjuk, a krumplira helyezzük, rákenjük a megmaradt ecetes tormát. Kevés vizet öntünk rá, alufóliával lefödjük, előmelegített sütőben közepes hőfokon megsütjük, közben ellenőrizzük, ha a húsnak szüksége lenne még vízre a puhuláshoz akkor pótoljuk, végül kifödjük, kissé megpirítjuk.

2016. december 14., szerda
Fekete káposzta (Cavolo nero) termesztése
Szintén a KertÉsz téli számában olvasható a cikkem a fekete káposzta termesztéséről. Köszönet a segítségért a szüleimnek is :)
A cavolo nero vagyis a fekete káposzta, tudományos nevén Brassica oleracea 'Lacinato kale' a kelkáposzta családjába tartozik, nagy hagyománnyal bír az olasz, ezen belül is a toszkán konyhában, ezért toszkán káposztának, fodros kelnek is nevezik, a minestrone és a ribollita levesek egyik alap összetevője. Érdekessége, hogy dinoszaurusz káposztának is nevezik, mivel leveleinek mintázata hasonlít a dinoszauruszok bőréhez. A fekete káposzta és a levélkáposzták története, eredete visszanyúlik a mezőgazdaság őskoráig, az első termesztett fajok közé tartozott, amelyet úgy az ember, mint az állat egyaránt fogyasztott és egész Európa térségében ismert volt. Később egy kissé feledésbe merült, újra felfedezése a II. világháború idején valamint később a 80 – as években az egészséges táplálkozás alapelveinek felfedezése, elterjedése idején történt. Napjainkban egyre inkább újra elterjed fogyasztása egész Európában, sőt Amerikában is.

Én Londonban
találkoztam életemben először ezzel a káposztával, rögtön a szívembe zártam,
mert picivel másabb, mint a mi kelkáposztánk vagy a fodros kel, levelei nem
alkotnak tömör és kerek káposztafejet, az íze sokkal lágyabb, nem a
kesernyésség felé hajlik el, hanem édeskés ízvilágú, enyhén földes zamattal.
Érdekes volt számomra már a leveleinek textúrája is, amely kissé hoportyós,
hólyagos felszínű, hamvasan kékes színnel. Leveleit még zsengén szedik le,
levesek, köretek, saláták alapanyagául szolgál. Mivel nagyon megkedveltem a
fekete káposztát Londonban vásároltam egy tasak magot, hazahoztam és a szüleim
veteményesében kipróbáltam a termesztését, amely mondhatom teljes sikerrel járt.
Szétnéztem romániai és magyarországi online magos üzletekben, és igen, már
nálunk is megtalálható a mag, így, ha egészséges, különleges, új zöldségre
vágynak kedves kertészeink, ne
habozzanak belevágni a termesztésébe. Az alábbiakban saját tapasztalataimat
fogom megosztani Önökkel.
A fekete káposzta
igazi téli zöldség, hűvös időben csírázik, a vetésétől számított második
hónapban már szép leveleket hoz. Melegebb éghajlaton egész évben vethető,
nálunk a hidegebb éghajlaton tél
végétől nyár végéig vethető.
Mi március
közepén vetettük el a magokat cserépbe, mi üvegházban tartottuk, de napos
ablakba is tehetjük a cserepeket. A csirázás alatt a csepepet lefödjük újsággal
például, és folyamatosan nedvesen tarjuk, amikor bújni kezd a kis növény az
újságot eltávolítjuk, továbbra is rendszeresen öntözzük. Amikor a palánta már 5
– 6 levelében van és elérte a 10 cm magasságot, az utolsó fagyok után , egymástól 50 – 60 cm távolságra kiültetjük a végleges helyére, lehetőleg félárnyékos helyre, mert a nagy hőséget nem
igazán bírja.
A palánta
átültetéskor is érzékenyebb a hőre, válasszunk lehetőleg borúsabb napot az
ültetésre, öntözzük meg. A növekedés folyamán szintén fontos az öntözés, főleg
ha nyáron száraz időjárás van, de a kifejlődött növény elég jól bírja a
szárazságot is, én úgy tapasztaltam. A korai hajtásokat ne szedjük le, mert ez
a meleggel eggyüttesen korai elvirágzást eredményezhet s a levelek azután
keményebbek, hólyagosabbak lesznek. Amikor már van 4 – 5 felnőtt levele, akkor
már szedhetünk róla, folyamatosan körbe egész nyáron, felül mindig új leveleket
hajt, így egy idő után a pálmafához hasonló lesz, csak kicsiben. Természetesen
a növekedés alatt távolítsuk el a gyomokat a káposzta körül, lazítsuk föl
kapálással a földet. A csigák és a levéltetvek ezt a káposztát is szeretik
növekvő korukban, tehát védekezzünk ellenük.
Az olaszok szerint ez a káposzta télen éri el az igazi zamatát, az első
esti fagyokkal. Toszkánában pl csak akkor takarítják be a növényt, mikor az
első fagy megcsípte a leveleket. Sőt a fekete káposzta állítólag a hó alatt is
áttelel az enyhébb téllel rendelkező vidékeken, mert – 10 fokig bírja a fagyot.
A fekete
káposztát felhasználás előtt általában blansírozzuk, utána felhasználhatjuk más
alapanyagokkal együtt, de a friss, zsenge levelekből salátát is készíthetünk.
Az én konyhámban,
a saját termesztésű fekete káposztából készült szendvics feltét, leves,
főzelék, többféle tésztaszósz, fokhagymával párolva köret, saláta is. Az egész
családom megkedvelte, így csak ajánlani tudom a kipróbálását, nálunk bekerült a
mindennapi, hagyományos zöldségek mellé.
Ízelítőül
főzzenek egy finom toszkán ízvilágú levest belőle, rá fognak csodálkozni az
ízére kedves olvasóink.
2016. december 13., kedd
Gombás tortellini leves
Ismét egy különleges, számunkra új, gyorsan elkészülő levest főztem, mindenkinek ízlett :) Csak ajánlani tudom :)
Hozzávalók (5 - 6 személy részére): 3 hagyma, 1 nagyobb sárgarépa, 1 petrezselyem, 3 krumpli, 60 dkg gomba, 50 dkg fekete káposzta (vagy spenót), 25 dkg sonkával töltött tortellini, 2 dl tejföl, 1, 5 evőkanál liszt, kevés olaj, só, bors.
Elkészítése: A gombát felszeleteljük, kevés olajon kissé megpirítjuk, a fekete káposztát (vagy spenótot) enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A finomra aprított hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a kis kockára vágott leveszöldséget, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 2, 5 dl vízzel, puhára pároljuk, hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, amikor a krumpli megpuhult hozzáadjuk a gombát, a fekete káposztát (vagy spenótot), a tortellinit, ha szükséges sózzuk, borsozzuk, készre főzzük. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejföllel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük.
Megjegyzés: Fekete káposzta helyett használhatunk spenótot vagy kelkáposztát is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)