2016. január 25., hétfő

Karácsonyi torta

Nagyon szép emlékek kötnek ehhez a tortához.


Hozzávalók (20 cm-es kerek formához)a lapokhoz:  40 dkg liszt, 20 dkg méz (6 evőkanál), 25 dkg cukor, 25 dkg margarin, 4 tojás, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál szódabikarbóna, 2 evőkanál őrölt fahéj, 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg, 1 citrom leve. A krémhez: 7, 5 dl tej, 5 halmozott evőkanál liszt, 1 citrom lereszelt héja és leve, 25 dkg cukor, 25 dkg margarin. A diszítéshez: fenyőág, szárított galagonya (vagy valami más piros bogyós gyümölcs), 1 evőkanál cukor.
Elkészítése: A mézet, a cukrot, a margarint egy nagyobb edényben felolvasztjuk, folyamatosan kavargatjuk, míg a cukor elolvad, majd 10 – 15 percet hagyjuk hűlni. A tojásokat felverjük, egy habverővel összedolgozzuk a szódabikarbónával és a tejjel, míg jó habos lesz, hozzáadjuk a mézes, margarinos alaphoz, fokozatosan hozzákavarjuk a kakaóval, fahéjjal és szegfűszeggel elkevert lisztet, végül hozzákavarjuk a citromlét is.  A masszából két kerek lapot sütünk, amikor kihűltek, kettőbe vágjuk. A krémhez 0, 5 liter tejet felforralunk, a megmaradt hideg tejjel simára kavarjuk a lisztet, beleengedjük a forró tejbe, állandóan kavargatva sűrűre főzzük, levesszük a tűzről, belekeverjük a citrom héját és az átszűrt levét, majd hagyjuk kihűlni. A margarint habosra kavarjuk a cukorral, majd kanalanként hozzákavarjuk a citromos pépet. A lapokat megtöltjük a krémmel, végül fenyőágakkal és a vizbe mártott, cukorba forgatott galagonyával diszítjük.

2016. január 24., vasárnap

Jegesmedve

Új süti, nagyon finom :) Mutatós :)


Hozzávalók: a tésztához:22 dkg liszt, 15 dkg margarin, 2 evőkanál cukor, 2 tojássárgája, 1 evőkanál tej. A töltelékhez: 8 tojás, 20 dkg cukor, 28 dkg darált dió, ízlés szerint őrölt szegfűszeg és fahéj, pici só. A mázhoz: 20 dkg porcukor, citromlé.
Elkészítése: A tészta anyagait alaposan összegyúrjuk, vékony lapot nyújtunk belőle, előmelegített sütőben rózsaszínre sütjük. A töltelékhez a tojássárgáját kikavarjuk a cukorral, hozzávegyítjük a diót, szegfűszeget, fahéjat és a sóval kemény habbá vert tojásfehérjét. Ezt a tölteléket rásimítjuk az előre megsütött lapra, alacsony hőfokon megsütjük.  A mázhoz a porcukrot simára kavarjuk annyi citromlével, hogy kenhető legyen, a sütemény tetejét bevonjuk vele.

2016. január 23., szombat

Lila krumplis gnocchi

A tavaly édesanyám egy hatalmas veder lilakrumplit termesztett nekem, így nyugodtan használhatok is fel belőle, még így is marad ültetni.


Hozzávalók( 4 személy részére): 70 dkg lila krumpli, 5 – 6 evőkanál liszt, , 1 tojás, só. A mártáshoz: 30 dkg gépsonka, 1 evőkanál szemes zöld bors, 2 dl tejföl, 1 dl tej, fél evőkanál liszt, só, bors, kevés olaj, perezselyemzöld, kakukkfű.
Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, leszűrjük, hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt meghámozzuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük. A lereszelt krumplit sózzuk, hozzáadjuk a lisztet és a tojást, lazán összegyúrjuk. A tésztát kétfele vesszük, 2 vékony rudat sodrunk belőle, kb 2 cm szélesre felvagdaljuk, villával kissé megnyomkodjuk. Az elkészült tésztát, enyhén sós vízben kifőzzük, míg feljön a víz tetejére.  A zöldborsot kevés olajon megpirítjuk, evőkanál hátával kissé megnyomkodjuk, hozzáadjuk a csíkokra vágott sonkát, megpirítjuk, rászórjuk a lisztet, felöntjük a tejföllel és a tejjel, sózzuk, borsozzuk, a zöldfűszerekkel fűszerezzük, besűrítjük. A gnocchit a mártással tálaljuk.
Megjegyzés: A gnocchi főzés után veszíteni fog élénklila színéből.

A gnocchi nyersen.

2016. január 22., péntek

A magyar kultúra napjára - 2016



Rónay György
EPILÓGUS 

Ibolyaszálat leltél az avarban. 
Ne tépd le. 
Hadd mosolyogjon halk tavaszt az őszben 
kékje. 

Katicabogár baktat az országúton. 
Ne lépj rá. Nyúlj le érte. 
Tedd vigyázva az árokpart puha 
gyepére. 

Csillag csillog a harmatos füvön. 
Vigyázz, ne taposs rá. 
Fázik szegény. Melengető tenyérrel 
hajolj le hozzá. 

Bárányokra késeket köszörülnek. 
Ne engedd! 
A világ héja-karmában galamb sír. 
Mentsd meg!


Munkácsy Mihály: Liszt Ferenc arcképe
Ez a festmény azért kedves nekem, mert személyesen, saját szememmel is láttam, nagyon szép emlékek fűződnek hozzá.
 
1886
Olaj, vászon, 130 x 98,5 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

2016. január 21., csütörtök

Fájdalom

Nagynénémtől tanultuk, nem tudom miért ez a neve, de nagyon finom, tömény diós sütemény. Köszi Ibi. Köszönöm Édesanyám, hogy elkészitetted.



Hozzávalók: a lapokhoz: 6 tojásfehérje, 30 dkg cukor, 20 dkg megpörkölt és apróra vágott dió, 1 evőkanál kakaó, 2 evőkanál őrölt kávé, 2 evőkanál liszt. A krémhez: 6 tojássárgája, 15 dkg cukor, 25 dkg margarin. A diszítéshez: néhány kocka csokoládé.
Elkészítése: A lapokhoz a száraz hozzávalókat (a diót, a kakaót, a kávét, a lisztet) össevegyítjük. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük , majd kanalanként hozzáforgatjuk a száraz hozzávalókat, előmelegített sütőben, alacsony hőfokon két lapot sütünk. A krémhez a tojássárgáját elkavarjuk a cukorral, folyamatosan kavargatva gőz fölött megfőzzük, amíg megvastagodik, hagyjuk langyosra hűlni, majd hozzákavarjuk a szobahőmérsékletű margarint. A lapokat megtöltjük a krémmel, egy annyit meghagyunk belőle, hogy a tetejére is tudjunk kenni egy vékony réteget. Végül a tetejét megszórjuk reszelt csokoládéval.

2016. január 20., szerda

Kacsamell tőzegáfonya szósszal

Kedves Olvasóim, köszönöm, hogy még látogattok, akkor is, ha ritkán irok. Kivánok boldog új évet mindenkinek és boldog blogszülinapot a blogomnak, mert sajnos a köszöntés is elmaradt.
Fogadjátok szeretettel az idei első receptemet, amelyhez nagyon szép emlékek fűznek.



Hozzávalók (2 személy részére): 2 bőrös kacsamell, csipetnyi bazsalikomos himalája só. A szószhoz: 30 dkg tőzegáfonya, 3 – 4 narancs kifacsart leve, 2 evőkanál barna cukor. A körethez: 1 borospohár  tarhonya, 1 hagyma, kevés olaj, pici só.
Elkészítése: A kacsamellen a bőrt átlósan kissé bevagdossuk, mindkét oldalát alaposan bekenjük a fűszeres sóval, teflonos serpenyőben, minden zsíradék nélkül a bőrös felével lefele 3 percig sütjük, míg a bőr megpirul, majd megfordítjuk és a másik oldalát 30 másodpercig pirítjuk. A kacsamellet áthelyezzük egy tepsibe, bőrös felével lefele, előmelegített sütőben 45 percig sütjük. A tőzegáfonyát megmossuk, hozzáadjuk a narancslevet, a cukrot, felfőzzük, 8 – 10 perc  alatt besűrítjük. A finomra aprított hagymát megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk a tarhonyát, sózzuk, felöntjük kb. 3 dl langyos vízzel, felforraljuk, közepes lángon puhára pároljuk. A kacsamellet a tahonyával és a szósszal tálaljuk.
Megjegyzés: Tőzegáfonya helyett meggyel vagy más piros bogyós gyümölccsel is készíthetjük.