2013. augusztus 6., kedd

Szalonnás töltött káposzta

Szüleim mesélik, hogy, dédszüleim, nagyszüleim, amikor nem volt hús a háznál, füstölt szalonnával készítették a töltött káposztát, s hogy annál finomabbat nem is ettek. Gyorsan meg is kérdeztem nagymamámat, s anyum is emlékezett rá, hogyan készítette ezt a káposztát. Ki is próbáltam, amikor anyum töltött káposztát főzőtt, 12 tölteléket szalonnával készítettem. Nekem őszintén mondom jobban ízlik mint a hússal készült töltött káposzta.



Hozzávalók (12 töltelékhez): 1 fej jó leveles káposzta, 20 dkg füstölt szalonna,15 dkg rizs, 1 hagyma, 5 dkg finomra aprított káposzta, só, bors, 0, 5 dl víz, nagy csokor friss vagy szárított csombor és kapor, citromsó, só.
Elkészítése: Mivel friss, édes káposztából készítjük, vizet forralunk, néhány percig beledobjuk a káposztát, hogy a levelek megpuhuljanak, ekkor leválasztjuk őket. Ezt addig folytatjuk, amíg kellő mennyiségű levelet kapunk. A levelek vastag ereit kivágjuk. A káposzta megmaradt részét felaprítjuk vágott káposztának.
A töltelékhez a szalonnát apró kockákra vágjuk, a hagymát és a káposztát finomra aprítjuk. A szalonnát, a hagymát, a káposztát összekeverjük a rizzsel, sózzuk, borsozzuk, hozzáöntjük a vizet (hogy legyen mitől majd kidagadnia a rizsnek), alaposan összedolgozzuk, a levelekbe töltjük.
Egy fazék alját kibéleljük a csomborral és a kaporral, ezekre ráfektetünk néhány káposztalevelet, megszórjuk vágott káposztával, majd szép sorjában elhelyezzük rajta a töltelékeket. A töltelékekre ismét vágott káposztát helyezünk, majd befödjük káposztalevéllel. Annyi vizet ami ellepi a töltelékeket ízlés szerint sóval és citromsóval ízesítünk, feltöltjük vele a fazekat. Magas hőfokon felforraljuk, majd takaréklángon, gyöngyözve puhára főzzük a töltelékeket. Tejföllel tálaljuk.
Megjegyzés: A töltelékek tetejére pluszban 1 - 2 szelet szalonnát is tehetünk, vagy a megmaradt szalonnabőrt is belefőzhetjük. Télen savanyú ( hordóban érlelt sós) káposztából készítjük.

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon finom lehet, egyszer mindenképp kipróbálom. Még sosem főztem édeskáposztából töltött káposztát

Böbe írta...

Megkóstolnám szívesen, finom lehet !Szeretem az édes káposztából készült töltött káposztát is, paradicsomlével felöntve:))

Katalin írta...

Ez nagyon finom lehet! A szalonnás dolgokat én is nagyon szeretem, szívesen megkóstolnám a tiédet :)

Vicuska írta...

Tegnap töltöttem egy nagy fazék töltött káposztát! Ez a szalonnás töltelék a mi tájainkon is készült ám a 70-es 80-as években, anyósomnál kóstoltam először és semmivel sem volt rosszabb attól, amibe hús került, erősen be volt fűszerezve, arra emlékszem. Amúgy is a zsír jót tesz a rizsnek.

Gerdi írta...

Én is ettem hasonlót, Anyukám is készített így. Zsíron megpirult hagymával, húsos szalonnával... jó is volt!

Márti írta...

Tudtak valamit az őseink!
A töltött káposztát én mindig édesbe töltöm és csak az apró hozzá savanyú vagy nyáron kovászolt.

Unknown írta...

Elkészítettem az aszalt paradicsomot olajban,nagyon jó lett.
Köszi a receptet és az ötletet !

HajniZoli írta...

A töltött káposzta töltelékébe mindig darálok füstölt szalonnát, sokkal finomabb, mint csak simán. Érdekes nekem, hogy káposzta is van a töltelékbe, de finom lehet.

sedith írta...

A kukoricakásás töltött káposztát főzte édesanyám mindig szalonnával. De nem vegyítettük bele a töltelékmasszába, hanem külön tettük bele mindegyik levélbe. Így biztos, hoyg mindegyik töltött káposztában volt szalonna. :)

A káposzta a töltelékbe is ismerős, azt meg anyai mamám szokta úgy csinálni, de ő egy finomra reszelt murkot is tett bele, a színe kedvéért. :)

Kati írta...

Patrícia, mi nyáron mindig édeskáposztából készítjük, én jobban is szeretem, mint a savanyúval:) Nagyon finom:) Köszi:)

Böbe, én is szeretem a paradicsomlével készültet is, következőt úgy főzöm, csak a család nincs úgy oda a paradicsomléért:) Köszi:)

Katalin, olyan jó puha lesz a töltelék a szalonnától, mert felszívja azsírját:) Köszi:)

Vicuska, nálunk is az idősebbek készítették, s tényleg jót tesz a szalonna a rizsnek, puha lesz tőle. Mi nem fűszerezzük agyon, így is finom:) Köszi:)

Gerdi, igen, van aki pirítja a töltelékhez a hagymát, mi nem szoktuk, úgye milyen finom? Köszi:)

Márti, én is jobban szeretem édes káposztából, nálunk a vagdalt s édeskáposztából van hozzá.Köszi:)

Rózsa, annak csak örvendek, ha tetszik:) Akkor már volt értelme megmutatni, írni a blogot:)Köszi:)

HajniZoli, van mikor mi is darálunk bele szalonnát, mikor szárazabb a hús, a káposzta csak azért kell, hogy lazítsa a tölteléket:) Köszi:)

Elisabeth írta...

Szivesen meg kostolnám a finom töltött káposztát szalonnával. Én nagyon szeretem a szalonnát, de vigyázni kell a koleszterol végett. Nagyon guszta, és finom! Puszillak

Kati írta...

Elisabeth, igen, vigyázni kell a szalonnával, az biztos, de hát ezt sem esszük mindennap, főleg én:)
De nagyon finom:) Köszi:)

Kati írta...

sedith, nem tudom, véletlenül kihagytalak a sorból:)
A kukoricakásás töltött káposztát a kolozsvári házinénim mondta, hogy ők is szalonnával készítették, a mi családunkban olyan nem készült.
Murkot még nem hallottam a töltelékesbe, de biztos, hogy szép színt ad neki:) Köszi:)

Az amatőr hagyományörző írta...

Nagyon kíváncsivá tett ez a natúr szalonnás változat. Mindenképpen ki kell próbáljam !

Kati írta...

Az amatőr hagyományőrző, már vártam a hozzászólásodat, mert tudtam, hogy neked ez a recept tetszeni fog:) Kipróbálhatod nyugodtan, garantáltan finom és hagyományos:)Köszi:)

Farci írta...

Biztos finom volt! :)

Kati írta...

Farci, az bizony:)

Roza írta...

Jajj Kati, ne is mondd, egészen elcsábulok tőle:) Pedig biztosan bővelkedik szénhidrátban:))

Kati írta...

Roza, hát van egy kicsi benne, az biztos:) Én egy tölteléket ettem meg, szerintem három - négy hónaponként egy ennyi nem árt:) Köszi:)

yanmaneee írta...

air jordan
supreme hoodie
yeezy
off white shoes
jordan shoes
kyrie 5
yeezy supply
yeezy
yeezy shoes
off white hoodie