2014. május 23., péntek

Akácvirágos, áfonyás muffin

Még Valentin - napra kaptam a Páromtól egy szív alakú szilikon muffin formát, amelyet most sikerült kipróbálnom, tökéletes :) Kicsim, köszönöm itt is :) Mi más is készülhetett volna benne, mint akácvirágos muffin :)



Hozzávalók (8 darabhoz): 12 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes kiőrlésű búzaliszt), 1 teáskanál sütőpor, 5 dkg barna cukor, 1 tojás, 3 dkg olvasztott vaj, 1 dl tej, 10 dkg fagyasztott áfonya, pici só, 5 - 6 fürt akácvirág.
Elkészítése: 3 fürt akácvirágot beáztatunk a tejbe, majd felforraljuk a virággal együtt, hagyjuk kihűlni, a virágokat eltávolítjuk a tejből. Egy kisebb tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, a sóval. A vajat megolvasztjuk, hűlni hagyjuk. Egy másik edényben elkeverjük a tojást a cukorral, az akácvirágos tejjel, az olvasztott vajjal. A lisztes és a folyékony részt vigyázva összeforgatjuk, amíg a liszt teljesen átnedvesedik.
A  formák aljába néhány akácvirágot szórunk, majd háromnegyedéig töltjük a masszával, és a tetejükre szórjuk a fagyasztott áfonyát valamint még néhány akácvirágot. Előmelegített sütőben, közepes lángon, 25 perc alatt megsütjük.

3 megjegyzés:

Monika írta...

Fantasztikus vagy!!!! Gyönyörű süti!

teller-cake írta...

Gyermekkorban ettem utoljára akácvirágot és még sosem sütöttem vele. Szépek lettek nagyon! :))

Hankka írta...

Csodálom az akácvirágos receptjeidet, ezek a muffinok is nagyon finomak lehetnek vele! :)