2013. augusztus 4., vasárnap

Tandoori csirke

Még mindig vannak kipróbálatlan fűszerek a Párom karácsonyi ajándékából, most került sorra a Tandoori masala, amely egy indiai fűszerkeverék. Tandoorinak hívják az indiai Pandzsáb egyik országrészét, innen származik ez a fűszerkeverék, amelyet szárnyasok és zöldségek fűszerezéséhez használnak.
Vendégeket vártam, és a Paradicsomos karalábéleves után gondoltam egy kis különlegességet is készítek, tetszett is a vendégeimnek, Apum nem volt oda érte, de hát ő csak a hagyományos dolgokat szereti, így nem vettem zokon tőle:)
A Tandoori masala a következő fűszereket tartalmazza a csomagolás szerint: só, koriander, görögszéna, kömény, fahéj, chili, feketebors, gyömbér, hagyma, fokhagyma, mustármag, babérlevél, szerecsendió, szegfűszeg, kardamom.
Itt nálunk, Romániában nem láttam még ilyen tandoori masala fűszerkeveréket,. de helyettesíthető Garam masala fűszerkeverékkel, amelyet már nálunk is találni a nagyobb bevásárlóközpontokban.


Hozzávalók: 1 csirke a csontossa nélkül, 4 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 2 kávéskanál pirospaprika, 2 evőkanál ecet, 2 kávéskanál Tandoori masala fűszerkeverék, 1, 5 dl joghurt, 5 evőkanál tej, 2 evőkanál tejszín, 2 evőkanál házi paradicsomlé, 1 citrom, 1 paradicsom: A körethez: 35 dkg rizs, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés olaj,  só.
Elkészítése: A csirkehúst megmossuk. A hagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, áttörjük. Abban az edényben amelyben az ételt el fogjuk készíteni összekeverjük a joghurtot, a tejet, a tejszínt a hagymával, a fokhagymával, sózzuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, a tandoori masalát, az ecetet. A csirkehúst hústűvel vagy villával kissé megszúrkáljuk, beleforgatjuk az elkészített keverékbe, és egy éjszakára, de legalább egy órára a hűtőbe tesszük pácolódni. Ezután lefedve, magas hőfokon, kb 20 percig főzzük, míg megpuhul, az utolsó öt percben levesszük a fedőt. A húsdarabokat kivesszük, a megmaradt szószhoz hozzáadjuk a paradicsomlét, és simára turmixoljuk. A húsdarabokat egy tűzálló tálba helyezzük, ráöntjük a szószt, elhelyezzük a húsokon a karikára vágott citromot és paradicsomot, előmelegített sütőben , grill fokozaton kissé megpirítjuk.
A körethez a rizset fehéredésig pirítjuk, felöntjük kb. 6 dl vízzel, sózzuk, alacsony lángon, lefödve puhára pároljuk, végül hozzákeverjük a finomra aprított petrezselyemzöldet.
A húst a rizskörettel tálaljuk.

9 megjegyzés:

martinelli írta...

Ez finom lehet :) szívesen megkostólnám :)

Viszont ez a minden alkalommal felugró ablak nagyon idegesítő tud lenni. Remlem neked megéri.

HajniZoli írta...

Jól néz ki, én is szívesen megkóstolnám:-)

Illéskrisz Konyhája írta...

Az Indiai konyha nagyon izgalmas terület. tele finom és különleges fűszerekkel és ízekkel. Ettem már hasonlót, nagyon finom volt. Én Trollanyutól kaptam hasonló fűszereket.

trollanyu írta...

Nekünk nagy kedvencünk:) Kész keveréket már rég nem vettem, mert mindegyiket telenyomják ételfestékkel. Megértem, hogy apukádnak nem jött be, elég más ízvilág, hozzá kell szokni:)

csipike írta...

Nagyon guszta! ;-)
Bár Apukáddal értek egyet, nekem is túl erős fűszerezésű az indiai konyha. Ettől függetlenül kipróbálós vagyok vendégségben, mert mindent meg kell kóstolni, különben sosem tudom meg, hogy szeretem e vagy sem :-)

Katalin írta...

Nagyon finom lehet, nekem biztosan ízlene :)

Kati írta...

martinelli, köszi:) Egyelőre hagyom így a megjegyzés ablakot, aztán meglátom még:)

HajniZoli, köszi:) Tetszene neked:)

Illéskrisz, én a Páromtól többféle indiai fűszert is kaptam,mindenik ízlik, szeretem a fűszeres ételeket:) Köszi:)

trollanyu, én a Páromtól kaptam a fűszert, én még ennek is örvendek, mert nálunk aztán semmi ilyesmit nem kapni, amúgy ahogy néztem jó minőségű fűszer, attól mondjuk lehet színezék benne, bár nem írja, s olyan gyakran nem is fogyasszuk, hogy ártson, reméljük:) Köszi:) Apumat már megszoktam így:)

csipike, természetesen én elfogadom őt is ahogy van, nem erőltetem, azért megkóstólta, dícséretére legyen mondva:) Én szeretem a fűszeres ételeket, de ahogy te mondod, embere vákogatja:) Köszi:)

Katalin, úgy látom te szeretsz kísérletezni az ízekkel, neked biztosan tetszene:) Köszi:)

sedith írta...

Hű, ez finom lehet, nagyon megkóstolnám! :) Miért nem hívtál? :)

Kati írta...

Sedith, következőre hívlak:) Kell talizzunk valamikor, szívesen adok neked a fűszereimből, rengeteg van, sosem fogynak el:)