2012. február 15., szerda

Könyvek cserére és díjak



Először is kezdeném a díjakkal. Az utóbbi hetekben kaptam jónéhány díjat, amire eddig nem sikerült reagálnom. Köszönöm szépen nektek lányok:rózsaműhelye-2010, csipike, Emi, Csilla, Mária, Panna, teller - cake, Márti, Tiffanylda, Katalin, nagyon jólesett, hogy gondoltatok rám, hogy látogatjátok a blogomat. Remélem nem haragusztok meg, de úgy döntöttem, hogy én is csatlakozom a Szavakat díjak helyett csoporthoz, így nem adom tovább a díjakat. Én is úgy gondolom, hogy inkább szavakban fejezzük ki tetszésünket vagy akár nemtetszésünket blogtársainknak. Mégegyszer kérlek ne haragudjatok rám ezért.

Most pedig térjünk rá a könyvekre. Több blogon is láttam, hogy felajánlanak különböző dolgokat cserére, pl. én is cseréltem recepteskönyvet így. Nekem is van néhány könyvem amit szívesen elcserélnék, ha esetleg érdekel valakit. Inkább Románián belül cserélnék, mert sajnos elég borsosak a külföldi postai díjak.
Cserébe szívesen elfogadok recepteskönyveket, szakácskönyveket, Szabó Magda, Polcz Alaine, Méhes György könyveket, vagy meg is egyezhetünk másban is. Egy próbát megér úgy gondoltam. A könyvek használtak, de jó állapotban vannak.







Tehát a következő könyvek:
  • Oliver Lustig:Véráztatta napló
  • Örkény István:Rózsakiállítás(elkelt)
  • Thomas Mann:Tonio Kröger-Halál Velencében-Mario és a varázsló(egy kötetben)(elkelt)
  • Steinbeck:Egy marék arany
  • Honoré de Balzac:Veszélyes örökség
  • Pierre Boulle:Ahol a Kwai folyó ered
  • Jane Austin:Értelem és érzelem(elkelt)
  • Nemes Nagy Ágnes:Szó és szótlanság(Összegyűjtött esszék I.)
  • Albert Camus:Caligula
  • Goethe:Götz von Berlichingen
  • Bulgakov:Képmutatók cselszövése
  • Schiller:Tell Vilmos
  • Lev Tolsztoj:Iván Iljics halála
  • André Gide:A Vatikán titka (elkelt)
  • A Marosvásárhelyi  Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák
  • Orhan Pamuk:Fekete könyv(Irodalmi Nobel-díj, 2006)
  • Németh László:Égető Eszter(elkelt)
  • Balzac:Goriot apó
  • Anatole France:A vörös liliom
Tehát:Cserére fel!!!!!!!:)

    24 megjegyzés:

    Martinelli Martinelli írta...

    Szia

    Engem az André Gide: A Vatikán titka érdekelne. Tudok helyébe adni receptfüzetet. Kérlek írj.

    teller-cake írta...

    Abszolút megértelek a díjakkal kapcsolatosan, ennyi díjjal amit kaptál be is telne a blogod! :-))) De ez a te érdemed! Jó ötlet ez a könyvcsere, kár a magas díjszabásért... Pedig Polcz Alaine-től a főzzünk örömmel nekem kétszer is megvan, ha ez érdekel-elküldhetem azért! Jó csereberét!

    Borga írta...

    Szia Kati!Engem az Értelem és érzelem,valamint az Örkény könyv érdekelne.Recepteskönyvet nem tudok helyette adni,viszont fel tudok ajánlani cserébe általam varrt fehérneműt,neszeszert,edényfogót vagy bármilyen más varrományt.Nézz szét nálam,és ha érdekel valami,írj az email címemre.
    Köszi!
    Gabi

    Éva írta...

    Sajnálom hogy már te is csatlakoztál a díjakat mellőzni kívánok közé!:(

    Kati írta...

    Martinelli, könyv postázva:)

    teller - cake, nagyon örvendenék annak a POlcz Alaine könyvnek, írtam emailt és megjegyzést is hozzád:)

    Borga, megegyezünk, írtam emailt:)

    Éva, sajnálom, de úgy gondoltam jobb ha ezt mindenkinek elmondom:)Nem azt jelenti, hogy nem esik jól ha rám is gondolnak, egyszerűen ez szerintem szavakkal sokkal jobban kifejezhető:)

    karolka írta...

    Okos kezdeményezés a könyvcsere. Kár, hogy nem Romániába lakom :) Jane Austenért ölni tudnék :)

    Kati írta...

    karolka, sajnálom, bár ha nagyon akarjuk megoldható lenne, de a Jane Austin könyvet le is foglalta már Borga:)

    Vicuska írta...

    Hasznos ötletnek tartom, sajnos nem vagyok számodra aktuális :) Ez kilőve :( A téged érdeklődőktől vannak könyveim, de nem dupla példányban.

    Martinelli Martinelli írta...

    Kati, köszönöm szépen, szólok, ha megérkezik.

    teller-cake írta...

    Rendben a csere, szeretem Németh Lászlót, így az Égető Esztert választom! Máris írom az e-mailt!

    Turák Kinga írta...

    hahó! Gőzerővel keresünk egy könyvet: Zsidei Barnabás - Méhészeti ismeretek! Ha esetleg vkinek meglenne, akkor biztos tudnék felajánlani vmi jó kis könyvet cserébe! :)

    @havas írta...

    Goriot apó-ra szavaznék magamnak :)Amit ajánlani tudok cserébe, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér könyve.

    Kati írta...

    Kata, szivesen neked adom a könyvet csere nélkül is, a Sütő könyv nekem is megvan:)

    @havas írta...

    Szuper! Akkor majd egyszer hátha valakinek odaadhatom (kettő van belőle). Köszönöm szépen!
    - kérek muffint is melléje :))-

    @havas írta...

    Amúgy áruld el, légy szíves, hogy csináltad, hogy a megjegyzéseknél (mindeniknél) alul megjelenik a "válasz" opció? (mindenfélét megnéztem, hogy állíthatnám be, de nem jöttem rá a nyitjára)

    @havas írta...

    Jajj, és fáj a fogam nagyon Nemes Nagy Szó és szótlanságára is... Nincs valami ötleted, h tudnánk megoldani azt is... ?

    Kati írta...

    Kata,
    először is mondjam el, hogy én nem állitottam semmit, hogy megjelenjen a válasz opció, egyszer csak megjelent, szerintem a blogspot ujitása, mert másnál is akkor jelent meg.
    Másodszor szivesen neked adom a Nemes Nagy ágnes kötetet is, örvendek, hogy valaki hasznát veszi:) Jövő héten meg is próbálom feltenni.

    @havas írta...

    Juhééé! Köszikösziköszi! :)Azért szóljál, ha vmivel viszonozhatom. Márquezed mostmár becsszó hamarosan útra kerül, de felhívlak majd... (Miért adsz túl egyébként Nemes Nagy-on, ha kérdezhetem?)

    "Válasz" opció, igen, ma a könyves blogon nálam is bejött. Eddig nem láttam, de nagyon tetszik!

    Kati írta...

    Kata,
    őszintén megmondva nem is olvastam a könyvet, valahogy nem fog meg igy kivülről, igy haszositsa valaki, ha én nem:)

    @havas írta...

    Értem. Hálás vagyok neked (megint) :)!

    Évi blogja :) írta...

    Szia Kata!
    Él még a könyvcserés lehetőség?
    Engem a Orhan Pamuk:Fekete könyv érdekelne
    Én ezeket tudnám cserére ajánlani:
    http://rukkola.hu/felhasznalok/100000660161071/konyvek/rukkolasok

    Kati írta...

    Évi, a csere még érvényes, csak a Pamuk könyv már nincs meg sajnos, mert elcseréltem már, csak elfelejtettem kihúzni:)De ha még érdekel más is, szívesen cserélek:)Sajnálom.

    Évi blogja :) írta...

    De sajnálom!
    A többi könyv most nem érdekel, de azért köszi.

    Kati írta...

    Évi, én is sajnálom:)