2011. augusztus 23., kedd

Aszalt alma

Gyerekkoromban minden nyáron aszaltunk almát, sőt anyai nagymamám vackort, szilvát, szőlőt is aszalt.
Télen pedig az aszalt almából füstölt hússal levest főztünk, amely nagyon - nagyon finom. Ezért  aszaltam én is a héten almát, majd télen a levest is megfőzöm belőle, de süteményekbe is el tudom képzelni.

Napon aszalt alma.



A sütőben aszalt alma.

  Hozzávalók:
  • alma
Elkészítés:
Napon és sütőben is aszaltam almát.
Az almákat megmostam, meghámoztam, és vékony szeletekre vágtam. Egy műanyag gyümölcstároló ládát kibéleltem nejlonnal, erre rászórtam az almát, leterítettem egy gézzel, és a tűző napra tettem. Néha megmozgattam, és ha a nap elment róla áttettem oda ahol ismét sütötte. Kb. 2 és fél nap alatt aszalódott meg.
 A sütőben aszalásnál is ugyanígy jártam el, csak ott egy tepsibe tettem az almát, és alacsony lángon, nyitott sütőajtóval aszaltam. Így egy kicsivel gyorsabban kb. fél nap alatt aszalódott meg.
 A kamrában papírtasakban tárolom, hogy szellőzni tudjon.


9 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon finom lesz télen! Nagyon régen, de ettem már én is !

Adryenn írta...

Ez nagyon klassz,hogy megosztottad velünk.Én még csak natúrban ettem,nekem új ez,hogy levesbe is kerül.
Képzeld nálunk a mókusaim is csak szárítva eszik meg az almát:-)

csipike írta...

Nagyon szeretem, bár én készen veszem a bio boltban.

csipike írta...

De mi az a vackor?? :-)

Reka írta...

Ez szuper, en is gyerekkoromban ettem, azota nem. Hatha kiprobalom, csak mar legyen almank :-)))).

Petra írta...

Ez szuper. :)))
Itt a multikban kis zacskóban kapható, 300-400 Ft-ért. Nagyon drága.

Roza írta...

Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szuper jól sikerült az aszalás. Lehet, én is kipróbálom.

Panna írta...

Ez nagyon fincsi. Én aszalóban szoktam készíteni télen, de felhasználni sosem sikerült mert csak úgy elmajszoltuk magába :))

Kati írta...

Éva, gyerekkorom ízei közé tartozik.

Adryenn, majd télen a levest is felteszem, nagyon finom egyébként.

csipike, nálunk is lehet készen venni szárított gyümölcsöket, de nagyon drágák, és így tudom, hogy én készítettem, semmi plusz nincs benne. A vackor pedig igazából körte, csak egészen apró, mint egy nagyobbacska dió, van többféle is, azért lehet könnyen szárítani, mert alig van magháza, egyben is megaszalódik.

Reka, nekünk is nagymamám adta az almát.Érdemes kipróbálni.

Petra, nálunk is nagyon drága a szárított gyümölcs, de ha itthon is el lehet készíteni, akkor miért ne?

Roza, nézd ki mikor van 2 - 3 nap jó idő, azalatt megaszalódik.

Panna, nekünk nincs aszalónk, ezért készítem a napon, magára nem nagyon szoktuk enni.