2019. június 10., hétfő

Juhtúróval töltött sült padlizsán

Egyszerű és nagyszerű :)


Hozzávalók ( 2 személy részére): 2 közepes padlizsán, 1 nagyobb fej hagyma, 20 koktélparadicsom, 40 dkg juhtúró, só, bors, fokhagymás só, kevés olívaolaj, kis csokor petrezselyemzöld.Elkészítése: A padlizsánt hosszában kettőbe vágjuk, hosszában kissé bevagdossuk, megkenjük olívaolajjal, sózzuk, 180 fokra előmelegített sütőben kb 45 perc alatt puhára sütjük. Amikor megsült egy evőkanállal a húsát kissé széthúzzuk, ráhelyezzük a kettőbe vágott koktélparadicsomot, a karikára vágott hagymát, megszórjuk a fokhagymás sóval, borssal, végül ráhalmozzuk a túrót, visszatesszük a sütőbe kb 10 – 12 percig, míg a túró jól megolvad. Finomra aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

2019. június 7., péntek

Banán split


A közép – amerikai eredetű banán split ( banánhajó) alapja a banánon tálalt fagylalt. A klasszikus, hagyományos változat 3 gombóc fagylaltal készült (vanília, csokoládé, eper), nyakon öntötték háromféle szósszal ( csokoládé, eper, karamell), megszórták dióval vagy mogyoróval, esetleg tejszínhabbal diszítették, végül egy koktélmeggyel koronázták meg. Én most egy alternatív, nyárias, kissé egészségesebb változatot osztok itt meg.


Hozzávalók (4 – 5 személy részére): 4 dl növényi tejszín, 2 dl tej, 10 dkg fehér csokoládé. A tálaláshoz: ahány személy annyi banán, nyári gyümölcsök, barack, cseresznye, egres, citromfű.
Elkészítése: A fehércsokit gőz fölött felolvasztjuk, folyamatosan kavargatva hozzáadjuk a tejet, hagyjuk langyosra hűlni, majd hozzáadunk 2 dl növényi tejszínt. A megmaradt 2 dl növényi tejszínt habbá verjük, óvatosan hozzákeverjük a csokis masszához. Műanyag dobozba öntjük, a fagyasztóba tesszük, fél óránként átkavarva kifagyasztjuk.
Tálaláskor a meghámozott banánt hosszában kettőbe vágjuk, tányérra helyezzük, a közepére teszünk két gombóc fehércsokis fagylaltot, megszórjuk apróra vágott gyümölcsökkel ( jelen esetben cseresznye, meggy, egres), citromfűvel diszítjük.

2019. június 6., csütörtök

Fülöp - szigeteki padlizsán omlett

Azt gondolná az ember, hogy bonyolult, idegen recept, közben nagyon egyszerű és finom :)


Hozzávalók ( 2 személy részére): 2 közepes padlizsán, só, bors, fokhagymás só, 2 tojás, 4 cikk fokhagyma, kis csokor kapor, 4 evőkanál liszt, olaj a sütéshez. A körethez: 15 dkg kuszkusz, 40 dkg gomba, 4 cikk fokhagyma, 3 zöldhagyma, só, kis csokor kapor, 2 evőkanál olaj.
Elkészítése: Először elkészítjük a köretet. A kuszkuszt egy tálba öntjük, sózzuk, leforázzuk annyi vizzel ami épp ellepi, hozzákavarjuk az olajat, frissen tartó fóliával befödjük 10 percig pihentetjük, míg megdeged, ekkor kifödjük, átkavarjuk. A felszeletelt gombát a finomra aprított fokhagymával együtt megpirítjuk, sózzuk, amikor majdnem kész hozzáadjuk a karikára vágott zöldhagymát, a finomra aprított kaport, borsozzuk, 3 percig együtt pirítjuk, hozzáadjuk a kuszkuszt, alaposan összeforgatjuk.
A padlizsánt 180 fokra előmelegített sütőben kb 45 perc alatt megsütjük, a sütőből levéve pár percig egy konyharuhával letakarjuk, majd a héját óvaosan eltávolítjuk, a szárát rajta hagyjuk, szűrőbe tesszük, hogy lecsepegjen. A tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a finomra aprított kaport. A lecsepegtetett padlizsánt sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fokhagymás sóval, lisztbe , majd a fűszeres tojásba forgatjuk, forró olajban, mindkét oldalán kisütjük.

Megjegyzés: A padlizsán omlett fülöp -  szigeteki neve Tortang talong, eredetileg reggeliként fogyasztják rizs és paradicsomszósz társaságában.

2019. június 5., szerda

Epres, csokoládépudingos kuglóf

Desszertként egy nagyon finom, de mégis egyszerű süti készült, mindenkinek ízlett :)


Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 evőkanál kókuszreszelék, másfél kávéskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 tojás, 1 dl olaj, 2 dl tej, 15 dkg eper. A diszítéshez: 1 csokoládés pudingpor, 4 dl tej, 2 evőkanál cukor, 3 evőkanál kókuszreszelék, néhány eper.
Elkészítése: egy kisebb tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, a kókuszreszelékkel. Egy másik edényben elkeverjük a tojást a cukorral,  a tejjel, az olajjal, a vaníliás cukorral. A lisztes és a folyékony részt vigyázva összeforgatjuk, amíg a liszt teljesen átnedvesedik.
A masszát vajjal kikent kuglófformába öntjük, rászórjuk a kis darabokra vágott epret, 180 fokra előmelegített sütőben kb fél óra alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, csak azután vesszük ki a formából.
A pudingot 4 dl tejjel és a cukorral megfőzzük, a kihűlt kuglófra csurgatjuk, megszórjuk a kókuszreszelékkel, félbe vágott eprekkel diszítjük.

2019. június 4., kedd

Kapros, sajtos sült újkrumpli


A régi öregek tréfásan azt szokták mondani, ha pityóka (krumpli) terem, akkor már nem halunk éhen, ez tényleg így van, mert tudjuk, hogy a magyar ember sokféle múdon eszi a krumplit, az újkrumpli viszont csak így sütve, önmagában is tökéletes étel.


Hozzávalók ( 4 személy részére), 1, 5 kg apró újkrumpli, kevés olaj, só, bors, fokhagymás só, nagy csokor kapor, 30 dkg juhsajt.
Elkészítése: Az újkrumpli héját lesúroljuk, megmossuk, egy nagyobb tepsibe helyezzük, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fokhagymás sóval, megöntözzük az olajjal, alaposan összeforgatjuk, kb 2 dl vizet öntünk rá, 180 fokra előmelegített sütőben, fedő nélkül kb 45 percig sütjük míg a leve teljesen elpárolog, majd pirosra sütjük, az utolsó 5 percben hozzáadjuk a finomra aprított kaprot, a lereszelt sajtot, visszatoljuk a sütőbe míg a sajt ráolvad.

2019. június 3., hétfő

Egresleves gazdagon

A mi családunkban mindig csirkehússal készül az egresleves, így készíti édesanyám és nagymamám is. Én most annyit változtattam rajta, hogy kevés sárgarépával és petrzselyemmel gazdagítottam, s csontos csirkehús helyett kifilézett csirkemellet használtam. Nagyon finom lett :)


Hozzávalók (5 – 6 személy részére): 50 dkg kifilézett csirkemell,  fél liter megtisztított egres, 4 zöldhagyma,5 közepes sárgarépa, 1 kisebb petrezselyem,  kis csokor petrezselyemzöld, kis csokor zellerzöld, só, kevés olaj. Az eresztékhez: 1 tojás, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej.
Elkészítése: A karikára vágott zöldhagymát és az apró lyukú reszelőn lereszelt leveszöldséget megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk a falatnyi kockákra vágott csirkemellet, fehéredésig együtt dinszteljük, sózzuk, felöntjük kb 1, 5 liter vízzel, felforraljuk, puhára főzzük. Amikor a hús megpuhulthozzáadjuk a megtiszított egrest, 5 percig együtt főzzük, közben elkészítjük az eresztéket: a tojást csomómentesre kavarjuk a liszttel, felöntjük a tejjel és 1 dl vízzel. A levest levesszük a tűzről, hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk az eresztéket, újraforraljuk, végül megszórjuk finomra aprított petrezselyemzölddel és zellerzölddel.

2019. június 1., szombat

Banánnyalóka - fagylalt

Egyszerű és nagyszerű, egészségesebb fagyi alternatíva :)


Hozzávalók (4 személy részére): 2 érett banán, 10 dkg 70 százalékos keserű csokoládé, színes szórócukorka, kókuszreszelék, fahéj, ízlés szerint.
Elkészítése: A meghámozott banánt kettőbe vágjuk, beleszúrunk egy fagyipálcikát, egy éjszakára a fagyasztóba tesszük.
A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, rácsurgatjuk a fagyos banánra, azonnal megszórjuk ízlés szerint kókuszreszelékkel, színes szórócukorral vagy fahéjjal. Azért szükséges gyorsan dolgozni a diszítéssel, mert a fagyos banánon pillanatok alatt megköt a csoki, és a diszítés lepereg róla.
Ha kész fogyaszthatjuk is, vagy a fagyasztóban tárolhatjuk későbbre.