2019. március 23., szombat

Rizslisztben sült laskagomba vöröslencsés, kukoricás quichevel

Húsmentes, gluténmentes fogás egyszerűen és finoman :)


Hozzávalók ( 4 személy részére): 60 dkg laskagomba, só, bors, 6 - 8 evőkanál rizsliszt. A quichehez: 15 dkg vöröslencse, 10 dkg kukorica, maréknyi laskagomba, 1 hagyma, 15 dkg sajt, 4 tojás, kis csokor kapor, só, bors.
Elkészítése: A gombát szeleteire szétválasztjuk, a kisebb darabokat félretesszük. Ezután sózzuk, borsozzuk, beleforgatjuk a rizslisztbe, hogy mindenhol fedje, a felesleget lerázzuk róla. Légmentes dobozban 1 - 2 órát a hűtőben pihentetjük. Serpenyőben kevés olajat forrósítunk, a gombát ropogósra sütjük rajta.
A megmaradt apróbb gombát felszeleteljük, és a csjkokra vágott hagymával együtt kevés olajon megpirítjuk. A vöröslencsét sózzuk, annyi vízben ami teljesen ellepi puhára főzzük, míg a leve teljesen elfő. A sajtot lereszeljük. A tojást sózzuk, borsozzuk, villával habosra verjük. Egy tálban összekavarjuk a tojást, a vöröslencsét, a sajtot, a megpirított maradék gombát, a finomra aprított kaport, hőálló edénybe vagy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, 180 fokra előmelegített sütőben, kb 30 - 35 perc alatt készre sütjük. Langyosan szeleteljük.

Megjegyzés: Először készítsük el a quichet, csak utána fogjunk neki sütni a gombát, mert a gomba csak frissen ropogós, ha áll később megereszkedik picit.

Nincsenek megjegyzések: