2017. január 19., csütörtök

Lencsés töltött káposzta lilakáposztából

Nagyon szeretjük a piros káposztát, már többször olvastam, hogy hús helyett lencsével is lehet tölteni, nálam egy köztes változat készült, mert egy kis szalonnát is tettem bele, hogy ne legyen száraz. Hú, nagyon, de nagyon finom lett, és csodás a színe :)


Hozzávalók (15 töltelékhez): 1 fej jó leveles lilakáposzta, 10 + 10  dkg füstölt szalonna, 15 dkg rizs, 15 dkg zöld lencse, 1 hagyma, 5 dkg finomra aprított lilakáposzta, só, frissen törött színes bors, 0, 5 dl víz, kis csokor friss kapor, szárított csombor és kapor,1 liter házi paradicsomlé, 1 dl eltett csípős paprika leve, 20 dkg füstölt házi kolbász.
Elkészítése: Mivel friss, édes káposztából készítjük, vizet forralunk, néhány percig beledobjuk a káposztát, hogy a levelek megpuhuljanak, ekkor leválasztjuk őket. Ezt addig folytatjuk, amíg kellő mennyiségű levelet kapunk. A levelek vastag ereit kivágjuk. A káposzta megmaradt részét felaprítjuk vágott káposztának.
A töltelékhez a 10 dkg szalonnát apró kockákra vágjuk, a hagymát, a káposztát, a friss kaprot finomra aprítjuk. A szalonnát, a hagymát, a káposztát, a kaprot, a lencsét összekeverjük a rizzsel, sózzuk, borsozzuk, hozzáöntjük a vizet (hogy legyen mitől majd kidagadnia a rizsnek), alaposan összedolgozzuk, a levelekbe töltjük.
Egy fazék alját kibéleljük a szárított csomborral és a kaporral, ezekre ráfektetünk néhány káposztalevelet, megszórjuk vágott káposztával, majd szép sorjában elhelyezzük rajta a töltelékeket., a töltelékek közé helyezzük a megmaradt szalonnát, a kolbászt nagyobb darabokra vágva. A töltelékekre ismét vágott káposztát helyezünk, majd befödjük káposztalevéllel, ráöntjük a paradicsomlét, annyi vizet ami ellepi a töltelékeket ízlés szerint sóval ízesítünk, feltöltjük vele a fazekat. hozzáadjuk a csípős paprika levét is. Magas hőfokon felforraljuk, majd takaréklángon, gyöngyözve puhára főzzük a töltelékeket. Tejföllel tálaljuk.
Megjegyzés: Lehetőleg válasszunk vékony levelű lilakáposztát, hogy könnyebben csomagolható legyen a töltelék. A megmaradt szalonnabőrt is belefőzhetjük a káposztába.

Nincsenek megjegyzések: