2016. június 30., csütörtök

Meggyes fagylalt

Nagyon, de nagyon finom fagylalt készült a meggyből, amit saját kezemmel szedtem :) Ne hagyjátok ki :)


Hozzávalók: 0, 5 liter házi tej, 1 dl növényi habtejszín, 20 dkg nyírfacukor, 4 tojássárgája, 40 dkg meggy, 3 evőkanál nyírfacukor.
Elkészítése: A meggyet kimagozzuk, megszórjuk a 3 evőkanál nyírfacukorral, kevés vizet töltünk rá, összerotyogtatjuk, míg a leve besűrűsödik, 2 - 3 evőkanállal félreteszünk belőle, a többit botmixer segítségével pürésítjük.
A tejet a nyírfacukorral felforraljuk, levesszük a tűzről. A tojássárgákat egy másik edényben jól elhabarjuk, és vékony sugárban hozzákeverjük a forró tejet. Ekkor visszatesszük a tűzre, s folyamatos kavargatás mellett, alacsony hőfokon tejföl sűrűségűre főzzük. Hideg vízzel teli edénybe állítva kihűtjük. A kihűlt fagyialaphoz hozzáadjuk tejszínt, a kihűlt meggypürét, az egészben hagyott meggyet, alaposan összekavarjuk. Egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként botmixerrel átkavarva megfagyasztjuk. Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

2016. június 29., szerda

Párolt sertéscomb gombás rizzsel

Egyszerű, házias, finom, bármikor megenném :)


Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 1 kg sertéscomb, só, bors, 1 hagyma. A körethez: kb 25 dkg rizs, 2 evőkanál sóban eltett házi ételízesítő, 2 zöldhagyma, 6- 7 gomba, pirospaprika, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése: A sertéscombot felszeleteljük, kissé klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, majd felöntjük kevés vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, csak épp egy picit pirítjuk, hogy ne száradjon ki. A finomra aprított zöldhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, megpirítjuk. A gombához hozzáadjuk a pirospaprikát, felöntjük kevés vízzel, hogy ne égjen meg, hozzádjuk a rizst, a házi ételízesítőt, sót, borsot, felöntjük kb 5 dl vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, végül megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel.

2016. június 28., kedd

Borsóleves pikáns kolbásszal

Szintén egy nagyon finom nyári leves, kis pikáns kolbásszal feldobva a férfiak kedvéért.


Hozzávalók (4 személy részére): Fél liter zöldborsó, 3 közepes sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, kis darab zeller, í hagyma, 15 dkg pikáns kolbász, só, bors, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 2 - 3 evőkanál ecet. A rántáshoz: kevés olaj, 1 evőkanál liszt, 1 dl tej, pirospaprika.
Elkészítése: Kb 2 liter vizet felforralunk, hozzáadjuk a karikára vágott leveszöldséget és a kolbászt, a finomra aprított hagymát, sózzuk, borsozzuk, fedő alatt puhulni hagyjuk. 10 perc múlva hozzáadjuk a zöldborsót is, együtt puhára főzzük. A lisztet rózsaszínre pirítjuk az olajon, megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük a tejjel és ugyanannyi vízzel, a leveshez adjuk, besűrítjük. Végül megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel és ízlés szerint ecettel savanyítjuk.

2016. június 27., hétfő

Toszkán fehérbab saláta

Isteni finom és nyárias, mediterrán ízvilágú ez a finom saláta :) Nekem nagy kedvencem lett :)


Hozzávalók (2 személy részére): kb 15 dkg fehérbab, 1 kisebb hagyma, 3 cikk fokhagyma, 2 közepes paradicsom, néhány bazsalikom levél, kis csokor petrezselyemzöld, néhány karika csípőspaprika, só, bors, kb 1 dl olívaolaj.
Elkészítése: A babot előző este annyi vízben ami ellepi beáztatjuk. Másnap a levét leöntjük, sós vízben puhára pároljuk, a levében hagyjuk kihűlni, majd leszűrjük. A hagymát, fokhagymát, csípős paprikát, zöldfűszereket finomra aprítjuk, a paradicsomot kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a babhoz, sózzuk, borsozzuk, ráöntjük az olívaolajat, óvatosan, de alaposan összeforgatjuk, jól záródó dobozba öntjük, 2 - 3 órát a hűtőben érleljük, de ha egy egész ájszakát áll, még finomabb lesz.

2016. június 26., vasárnap

Áfonyás, pirított diós fagylalt

Nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy ez a fagyi valami mennyei :) Van még egy diós fagyim, az is nagyon finom, de a pirított dió és a leheletnyi kardamom még különlegesebbé teszi ezt az újat. A másik diós fagyi receptjét ITT találjátok.


Hozzávalók: (6 – 7 személy részére): 0, 5 liter tej, 4 tojássárgája, 15 dkg dió, 6 evőkanál nyírfacukor, 12 dkg krémsajt, 20 dkg áfonya, fél teáskanál őrölt kardamom.
Elkészítése:
  1. Előkészítjük a fagylalt hozzávalóit: a tejet, a tojássárgákat, a darált diót, a nyírfacukrot, a krémsajtot, az áfonyát.
  2. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, hagyjuk kihűlni.
  3. A pirított diót ledaráljuk.
  4. A tejet 5 evőkanál nyírfacukorral fölforraljuk, hozzáadjuk a darált diót, 6 – 7 percig főzzük.
  5. Amikor a dió íze már nagyon erőteljesen érzik a tejen, akkor átszűrjük.
  6. A tojássárgákat simára kavarjuk, 5 – 6 evőkanál diós tejjel felhígítjuk.
  7. A diós tejet visszatesszük a lángra, hozzáadjuk a felhígított tojássárgákat, folyamatosan kavargatva tejföl sűrűségűre főzzük.
  8. Amikor a fagyialap elkészült hideg vízben gyorsan kihűtjük.
  9. A krémsajtot felhígítjuk és simára kavarjuk 5 – 6 evőkanál kihűtött fagyialappal.
  10. A felhígított krémsajtot a fagyialaphoz kavarjuk.
  11. Az áfonya felét 1 evőkanál nyírfacukorral és a kardamommal, kevés vizet töltve rá összefőzzük.
  12. A fagyit a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk. Amikor már kissé megfagyott hozzákeverjük az összefőzött és a friss, egészben hagyott áfonyát. Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

2016. június 25., szombat

Vargányás vaddisznóhús

Szintén még Ivóból hoztam ezt a kis darab pácolt vaddisznó húst, most sikerült elkészíteni.


Hozzávalók (4 személy részére): 60 dkg pácolt vaddisznócomb, 20 dkg füstölt szalonna, 3 - 4 hagyma, 1 zöld paprika, 5 dkg szárított vargánya, só, bors, 2 babérlevél.
Elkészítése: A csíkokra vágott szalonnát megpirítjuk, hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, üvegesre dinszteljük. Beletesszük a felszeletelt húst, a kockára vágott paprikát, a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kevés vízzel, puhára pároljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult, hozzáadjuk az előre beáztatott, leszűrt vargányát, néhány perc alatt összerotyogtatjuk.

Megjegyzés: Puliszkával tálaljuk.

2016. június 24., péntek

Rókagombás, bazsalikomos zöldpaszuly leves

Nagyon szeretjük a zöldpaszuly levest, nyáron mindennap szívesen megennénk, melegen, langyosan, hidegen egyaránt. Én különösen szeretem a paradicsomos változatot, s bazsalikommal megbolondítva mennyei, s most még a rókagomba is emelt egy kicsit az ízén :) Igazi, nyári vitaminbomba :)


Hozzávalók (4 személy részére): 50 dkg zöldpaszuly, 15 dkg rókagomba, 1 hagyma, 1 zöld paprika, 5 dl házi paradicsomlé, só, bors, 6- 7 közeps bazsalikom levél, kevés olaj. A rántáshoz: 1 evőkanál liszt, pirospaprika, 3- 4 evőkanál olaj, 1 dl tej.
Elkészítése: A rókagombát megmossuk, felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, kevés olajon megpirítjuk, míg roppanós lesz. 1, 5 liter vizet főni teszünk, amikor felforrt beletesszük a megtisztított, megtördelt zöldbabot, a finomra aprított hagymát, a kicsumázott, kettőbe vágott paprikát, sózzuk, fedő alatt puhára főzzük. Amikor a paszuly már megpuhult hozzádjuk a megpirított gombát, beleöntjük a paradicsomlét, együtt újra felfőzzük. A lisztet rózsaszínre pirítjuk az olajon, megszórjuk a pirospaprikával, felöntjük a tejjel és ugyanannyi vízzel, besűrítjük vele a levest. Végül hozáadjuk a finomra aprított bazsalikomot.

2016. június 23., csütörtök

Sajttal sült keserűgomba

Már sokszor említettem, hogy nagybátyám igen szeret gombászni, de viszont nem annyira szereti megenni, így legtöbbször nálunk köt ki amit gyűjt, nálunk pedig nem megy kárba :) Így ma reggelire sajttal sült keserűgombát ettünk, friss zöldségekből készült salátával.


Hozzávalók (4 személy számára): kb 20 dk keserűgomba, 10 dkg sajt (jelen esetben cheddár), 5 dkg füstölt lazac, só, bors, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A keserűgombát alaposan megmossuk, leszárítjuk, a tönkjét eltávolítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk sajt forgácsokkal, grillen vagy gáztűzhely esetében, a nyílt láng főlé helyezett fémből készült alátéten addig sütjük, míg a gomba teteje megpirul, a sajt megolvad rajta. Amikor elkészült megszórjuk petrezselyemzölddel és kis lazac szeletkéket helyezünk rá. Forrón tálaljuk.
Megjegyzés: Friss zöldségekből készült salátát, aludtejet, natúr joghurtot kínálunk mellé.


2016. június 22., szerda

Nyári csirkepörkölt

Ez a pörkölt  fiatal, zsenge házi csirke húsából finom igazán, tálalhatjuk krumplipürével vagy puliszkával is. Mindkettővel finom.


Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 1 házi csirke java, 10 közepes hagyma, 3 zöld paprika, só, bors, pirospaprika, kevés olaj.
Elkészítése: A csirke mellét, felső combját  kicsontozzuk, nagyobb darabokra vágjuk. A finomra aprított hagymát és a kockára vágott paprikát üvegesre dinszteljük az olajon, megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kevés vízzel, fedő alatt puhára pároljuk.
Megjegyzés: Krumplipürével tálaljuk.

2016. június 21., kedd

Mángold leves

Életemben először készítettem mángold levest, nagyon finom lett szerintem :) A mángold pedig a kertünkben termett :)


Hozzávalók (5 - 6 személy számára): 3 közepes sárgarépa, 2 krumpli, 1 kisebb karalábé, 1 hagyma, 1 marék zöldborsó, 2 nagy csokor mángold, 1 tojássárgája, 5 cikk fokhagyma, 2 dl tejföl, 1 csokor kapor, só, bors, 1- 2 evőkanál ecet.
Elkészítése: Kb 2, 5 liter vizet felforralunk, hozzáadjuk a karikára vágott sárgarépát, a kockára vágott krumplit, karalábét, a finomra aprított hagymát, sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. Amikor a zöldség megpuhult hozzáadjuk a szálkáitól megszabadított, kockára vágott mángold szárait, és a felvágott mángoldot, a fokhagymát, néhány perc alatt puhára főzzük. A tojássárgát simára kavarjuk a tejföllel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk. Végül ízlés szerint ecettel savanyítjuk, megszórjuk a inomra aprított petrezselyemzölddel.

2016. június 20., hétfő

Humusz öntetes sörretek saláta

Túl sok humuszt készítettem, gondoltam öntetbe is felhasználom salátához, nagyon finom :)


Hozzávalók (2 személy részére): 1 marék saláta, 1 marék rukkola, 3 - 4 közepes sörretek, 1 nagyobb uborka, 1 marék frissen bontott zöldborsó, só, bors, pirospaprika, 2 tojás, 5 dkg füstölt sajt. Az öntethez: 3 evőkanál humusz, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál citromlé, pár szál kapor. A disztéshez: rukkola virág.
Elkészítése: A retket és az uborkát meghámozzuk, uborkagyalun legyaluljuk, sózzuk, 5 - 6 percet állni hagyjuk, majd a levét kissé kinyomkodjuk. A tojásokból kis sóval, borssal, pirospaprikával tükörtojást sütünk. Az öntethez a humuszt elkeverjük a tejfölel, a citromlével és a finomra aprított kaporral.
A salátát és a rukkolát kissé megtépkedve egy tányérra helyezzük, rákanalazzuk a kiszorított uborkát és sörretket, rászórjuk a friss zöldborsót, a kis kockákra vágott füstölt sajtot, megöntözzük a humuszos öntettel, majd a tetejére helyezzük a tükörtojást, egy rukkola virággal díszítjük.

2016. június 19., vasárnap

Rókagombás rizottó

Már nagyon rég készülök rókagombás rizottót készíteni, évek óta, csak nagyon rég nem találtam rókagombát hozzá. De most nagybátyám szedett egy szép adaggal, így elkészülhetett a rizottó is. Nagyon finom lett, még édesapám is megette :)


Hozzávalók (4 személy részére): 40 dkg szép gömbölyded szemű rizs (vagy rizottónak való rizs), 1 hagyma, 1 maréknyi friss zöldborsó, fél dl fehérbor, fél liter húsleves (vagy zöldségleves),1 evőkanál citromlé, 10 dkg reszelt parmezán, só, bors, 30 dkg rókagomba, kis csokor petrezselyemzöld, kevés olaj.
Elkészítése: A rókagombát megmossuk, lecsepegtetjük, felszeleteljük, kevés olajon, sóval, borssal saját levében megpároljuk, majd megpirítjuk.
A  finomra aprított hagymát kevés felforrósított olajon üvegesre dinszteljük, vigyázva, hogy ne égjen meg, hozzáadjuk a rizst, picit átforgatjuk az olajon amíg fehéredni kezd, sózzuk, hozzáöntjük a fehérbort, addig kavargatjuk, míg az alkohol elpárolog, a bort felissza a rizs, ezután fokozatosan adjuk hozzá a húslevest, egyszerre csak annyit, amennyit 5 - 6 perc alatt beszív a rizs. Amikor a rizs már puhulni kezd hozzáadjuk a zöldborsót is. Amikor a rizs megpuhult, de nem szétfőtt hozzákavarjuk a rókagombát,  a parmezánt és a finomra aprított petrezselyemzöldet.

2016. június 18., szombat

Almás blancmange

A blancmange egy francia eredetű édesség, amelynek alapja a tej és a tejszín, és zselatinnal sűrítik. Gyakran ízesítik mandulával. Én most egy almás változatot készítettem, nagyon finom lett :) És a sütőt sem kell bemelegíteni hozzá :)


Hozzávalók (4 személy részére): 50 dkg nyári alma, 2, 5 dl tej, 2 dl növényi tejszín, 3 evőkanál cukor, 2 – 3 evőkanál citromlé, 25 g étkezési zselatin. A diszítéshez: ehető virágok, citromfű, alma.  Kevés vaj a formák kikenéséhez.
Elkészítése: Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a citromlét, egy kevés vizet, hibátlan zománcú edényben puhára pároljuk, míg a leve teljesen elpárolog. A zselatint 1 dl tejbe beáztatjuk,  10 percig állni hagyjuk.  A tejszínt az 1, 5 dl tejjel és a cukorral felforraljuk, a tűzről levéve hozzákeverjük a párolt almát, majd a beáztatott zselatint. Kivajazott  formákba öntjük, legalább 3 órára a hűtőbe tesszük dermedni.  Ehető virágokkal, alma szeletekkel tálaljuk.
Megjegyzés: Tejszínhabot is tálalhatunk mellé.


2016. június 17., péntek

Salátás paszulyleves II.

A húslevesen kívül a legeslegkedvencebb levesem, nyáron friss zöld salátával nagyon sokszor elkészítjük, egyszerűen nem bírom abbahagyni az evését, hidegen a legfinomabb :) Zöldhagyma dukál hozzá természetesen. Már egyszer szerepel a blogomon, annyi változtatással készült most, hogy hús nincs benne. Próbáljátok ki, isteni finom :) Az első változatot ITT találjátok :)


Hozzávalók (5 - 6 személy részére): kb 30 - 40 dkg vegyes szárazpaszuly (bab), 5 - 6 maréknyi saláta, 1 hagyma, só, 1 nagy csokor kapor, ecet ízlés szerint. A rántáshoz: 2 evőkanál liszt, kevés olaj, pirospaprika, 1 dl tej.
Elkészítése: A paszulyt egy éjszakára beáztatjuk. A beáztatott, leszűrt paszuly a finomra vágott hagymával, kb 3 liter vízben puhára pároljuk. Amikor a paszuly megpuhult hozzáadjuk a megmosott, kissé megtépkedett salátát, a finomra aprított kaprot, sózzuk, együtt puhára pároljuk. A lisztet rózsaszínre pirítjuk az olajon, hozzáadjuk a pirospaprikát, a felöntjük a tejjel és ugyanannyi vízzel. Amikor a saláta is megpuhult a rántást a leveshez adjuk, összeforraljuk, végül ízlés szerint az ecettel savanyítjuk.
Hozzávalók: kb.30 - 40 dkg szárazpaszuly(szárazbab) 4 - 5 maréknyi saláta 10 dkg füstölt szalonna(sertésbőrt is lehet bele tenni) 1 hagyma 2 evőkanál liszt só pirospaprika ecet 1 csokor kapor 2 dl tej csorrintásnyi olaj Elkészítés: A beáztatott paszulyt a csíkokra vágott szalonnával, a bőrrel és az apróra vágott hagymával bő vízben(kb. 3 l) főni tettem. Amikor a paszuly már majdnem teljesen megpuhult megsóztam, és hozzáadtam 4 - 5 jó maréknyi megmosott, és megtépdesett salátát, valamint az apróra vágott kaprot. Amíg a saláta főtt, elkészítettem a rántást: az olajon a lisztet megpirítottam, picit megszórtam pirospaprikával, és felöntöttem fele tejjel, fele vízzel. Amikor a paszuly és a saláta is megpuhult, hozzákavartam a rántást, és hagytam ismét felfőni. A tűzről levéve megsavanyítottam három evőkanál ecettel.

Make Money Online : http://ow.ly/KNICZ
Hozzávalók: kb.30 - 40 dkg szárazpaszuly(szárazbab) 4 - 5 maréknyi saláta 10 dkg füstölt szalonna(sertésbőrt is lehet bele tenni) 1 hagyma 2 evőkanál liszt só pirospaprika ecet 1 csokor kapor 2 dl tej csorrintásnyi olaj Elkészítés: A beáztatott paszulyt a csíkokra vágott szalonnával, a bőrrel és az apróra vágott hagymával bő vízben(kb. 3 l) főni tettem. Amikor a paszuly már majdnem teljesen megpuhult megsóztam, és hozzáadtam 4 - 5 jó maréknyi megmosott, és megtépdesett salátát, valamint az apróra vágott kaprot. Amíg a saláta főtt, elkészítettem a rántást: az olajon a lisztet megpirítottam, picit megszórtam pirospaprikával, és felöntöttem fele tejjel, fele vízzel. Amikor a paszuly és a saláta is megpuhult, hozzákavartam a rántást, és hagytam ismét felfőni. A tűzről levéve megsavanyítottam három evőkanál ecettel.

Make Money Online : http://ow.ly/KNICZ

2016. június 16., csütörtök

Vegetáriánus skót tojás vöröslencse főzelékkel

A skót tojással (Scotch egg) Londonban találkoztam először, s nagyon megtetszett, el is készítettem egyszer, most elkészült a húsmentes változata is, ez is nagyon finom :) Az eredeti skót tojás receptjét ITT találjátok :)


Hozzávalók (4 személyre): 6 + 2 tojás, 50 dkg krumpli, só, bors, pirospap3 – 4 cikk fokhagyma, 1 kis csokor kapor, 3 -4 evőkanál liszt, 10 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez. A főzelékhez: 2 dl vöröslencse, 2 zöldhagyma, 1 dl natúr joghurt, só, kis csokor kapor, kevés olaj.
Elkészítése: 6 tojást keményre főzünk, meghámozzuk. A krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni, meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, az áttört fokhagymával, a finomra aprított kaporral, hozzáadunk 1 tojást, alaposan összedolgozzuk.  A megmaradt tojást sóval, borssal kissé felverjük. Az olajat felforrósítjuk, a meghámozott tojásokat lisztbe forgatjuk, majd vizes kézzel beburkoljuk a krumplis masszába, ismét lisztbe forgatjuk, majd a felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába, a forró olajon mindkét oldalát aranybarnára sütjük. 
A finomra aprított zöldhagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a megmosott lencsét, kissé átpirítjuk, sózzuk, felöntjük kb 4 dl vízzel, fedő alatt puhára pároljuk. Amikor megpuhult hozzáadjuk a finomra aprított kaprot, a joghurttal selymesítjük.

2016. június 15., szerda

Tárkonyos mártás sertéshússal, tárkonyos újkrumplival

Imádom a friss tárkonyt :) Mikor van friss, mindent azzal készítenék, a legegyszerűbb ételt is különlegessé teszi, legalábbis számomra :)


Hozzávalók (4 személy részére): 40 dkg csont nélküli sertéscomb, só, bors, pirospaprika, 1 evőkanál liszt, kb. 7 - 8 dl tej, kevés olaj, 1 zöld paprika, kis csokor friss tárkony. A körethez: 1 kg újkrumpli, kevés olaj, só, kis csokor friss tárkony.
Elkészítése: A csíkokra vágott sertéshúst sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, felöntjük kevés vízzel, puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A kész húst megszórjuk a pirospaprikával és a liszttel, pár percig kavargatjuk, majd felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a négybe vágott, kicsumázott zöld paprikát, a finomra aprított tárkonyt, sózzuk, borsozzuk, folyamatosan kavargatva besűrítjük.
Az újkrumpli héját lekaparjuk, megmossuk, kis kockára vágjuk. A felforrósított olajon átforgatjuk a krumplit, sózzuk, felöntjük kevés vízzel, puhára pároljuk, végül hozzákavarjuk a finomra aprított tárkonyt.

2016. június 14., kedd

Padlizsános, fehérbabos krémleves

Hat éve készítettem ezt a levest először, nagy kedvencünk lett, azóta többször is megfőztem, most elkészítettem lépésről lépésre is a Főzőiskola olvasói számára :) Természetesen új fotó is készült róla :) A régi bejegyzést ITT olvashatjátok. Megéri kipróbálni, nagyon, de nagyon finom leves.


Hozzávalók:(kb 6 személy részére) : 30 dkg éjszakára beáztatott fehérbab(paszuly), 4 megsütött, fagyasztott padlizsán, 2 evőkanál olívaolaj, 1 – 2 karika csípőspaprika, 1 evőkanál apróra vágott friss bazsalikom, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld , 6 – 7 dl csirke- vagy zöldségalaplé, 6 evőkanál tejföl, só, bors.  A csirkealapléhez: 1 csirke csontos részei, de lehet egy egész csirkéből is készíteni, 5 - 6 közepes sárgarépa, 1 kisebb darab zeller, 2 hagyma, 1 zöld paprika,3 - 4 szál petrezselyemzöld , 3 – 4 lestyán levél, só, kb 20 szemesbors.  A tálaláshoz 1 szál grillkolbász, kevés olaj.
 Elkészítése:
1.       A paszulyt előző este beáztajuk, hogy megdegedjen.
2.       Előkészítjük a csirkealaplé hozzávalóit: a csirkehúst, a leveszöldségeket, a hagymát, a paprikát, a zöldfűszereket, a borsot.
3.       A megmosott csirkehúst a zöldségekkel, a kicsumázott, kettőbe vágott paprikával, az egészben hagyott hagymával, teatojásba tett szemesborssal, sóval együtt puhára főzzük.
4.       Előkészítjük a leves hozzávalóit: az alaplét, a megsütött padlizsánt, a beáztatott paszulyt, a zöldfűszereket, a tejfölt, a csípőspaprikát.
5.       A beáztatott babot kb 1, 5 liter vízzel puhára főzzük.
6.       Egy mélyebb fazékban az olívaolajon megfonnyasztjuk a finomra aprított fokhagymát, a chilipaprikát, a bazsalikomot és a petrezselymet, vigyázva, hogy ne égjenek meg.
7.       Erre rátesszük a kissé megvagdalt padlizsánt, a leszűrt paszulyt, felöntjük az alaplével, fűszerezzük, hagyjuk 15 percet így együtt főni.
8.       A kész levest botmixerrel pürésítjük, majd hozzákavarjuk a tejfölt.
9.       A kolbászt kis karikára vágjuk az olajon megpirítjuk.
Megjegyzés: A maradék alaplét is hasznosíthatjuk, benne hagyjuk a húst és a zöldségeket, kiegészítjük a paszuly levével, száraztésztát főzünk bele, s máris megvan a másnapi levesünk is.

2016. június 13., hétfő

Kókuszos, ananászos fagylalt

Azért is különleges ez a fagylalt, mert a kókusztejet is én készítettem hozzá, egyszerű elkészíteni és nagyon finom. Akár kakaós kávét is készíthetünk belőle :)


Hozzávalók: a kókusztejhez: 3 dl (10 dkg ) kókuszreszelék, 6 dl víz.
A fagylalthoz:  6 dl házi kókusztej, 1 ananász, 2 evőkanál kókuszreszelék ( ami megmaradt a kókusztej készítésénél), 2 evőkanál kókuszos puding, 3 evőkanál nyírfacukor, 4 tojássárgája.
Elkészítése: Először is elkészítjük a kókusztejet, minden dl kókuszreszelékhez 2 dl vizet számítunk, tehát a 6 dl vizet felforraljuk, ráöntjük a kókuszreszelékre, 5 percig kavargatva együtt forraljuk, majd a lángról levéve botmixerrel pürésítjük, 1 éjszakát, de legalább 3 - 4 órát állni hagyjuk, leszűrjük. A 2 evőkanál kókuszreszeléket félretesszük.
A kókusztejet fél dl kivételével felforraljuk, hozzáadjuk a nyírfacukrot, és a fél dl megmaradt tejben feloldott pudingot, besűrítjük. A tojássárgákat hőkiegyenlítéssel a krémes alaphoz kavarjuk, hideg vízbe állítva az egészet kihűtjük. Az ananászt meghámozzuk, felszeleteljük, késes aprítóban pürésítjük. A kihűlt krémes alaphoz hozzáadjuk a pürésített ananászt, a félretett kókuszreszeléket, alaposan összekavarjuk, óránként, félóránként átkavarva megfagyasztjuk.

2016. június 12., vasárnap

Caponata, vagyis olasz padlizsán ragu

A caponata egy olasz étel, hasonló a mi lecsónkhoz, alap hozzávalói a padlizsán, a zeller, a paradicsom, tengeri gyümölcsökkel készült változata is ismert. Számomra a csokoládé, a mazsola, a fehérborecet adta a különlegességét, és nagyon megszerettem, ilyet biztos fogok még készíteni.


Hozzávalók (4 – 5 személy részére): 1 nagy padlizsán, 2 kisebb hagyma, 2 kisebb darab zeller, 45 dkg konzerv paradicsom, 15 zöld olajbogyó, 1 paradicsom, 1 paprika, 1 evőkanál kapribogyó, 1 marék mazsola, 1 dkg reszelt étcsokoládé, 2 evőkanál fehérborecet, 1 evőkanál nyírfacukor, kb 1 dl olívaolaj, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld, marék pörkölt dió.
Elkészítése:
1.       Előkészítjük a ragu hozzávalóit: a padlizsánt, a hagymát, a zellert, a paradicsomkonzervet, az olajbogyót, a paradicsomot, a paprikát, a kapribogyót, a mazsolát, a csokoládét, a petrezselyemzöldet, a diót.
2.       A padlizsánt kockákra vágjuk, 3 – 4 részletben az olívaolajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, félretesszük.
3.       Ugyanabban a serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk a finomra aprított hagymát, kockára vágott zellert és paprikát.
4.       A hagymás paprikás alaphoz hozzáadjuk a meghámozott és kockára vágott paradicsomot, 10 percig együtt pároljuk.
5.       Ezután hozzáadjuk a konzerv paradicsomot, 10 percig főzzük, míg sűrűsödni kezd.
6.       Hozzáadjuk az olajbogyót, mazsolát, kapribogyót, belereszeljük a csokoládét, sózzuk, borsozzuk, pár percig együtt főzzük.
7.       Végül beletesszük a padlizsánt, ízesítjük a fehérborecettel, a cukorral, öszeforraljuk, megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel.
8.       A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, tálaláskor a ragu tetejére szórjuk.

Megjegyzés:  A kész ragut kenyérszeletekre kanalazva, a petrezselyemzölddel és a dióval megszórva tálaljuk.

2016. június 11., szombat

Avokádós uborkasaláta (ázsiai módra)

Ez az uborkasaláta kicsit különbözik a mi megszokott uborkasalátánktól, de viszont nagyon, de nagyon finom és különleges.


Hozzávalók (2 személy részére): 5 közepes uborka, 1 érett avokádó, 4 cikk fokhagyma, 1 kis darab gyömbér, néhány karika csípőspaprika, 1 teáskanál nyírfacukor, 2 - 3 evőkanál citromlé, 3 evőkanál olívaolaj (eredetileg szezzámmag olaj), só, néhány bazsalikom és zeller levél.
Elkészítése: Az uborkát meghámozzuk, uborkagyalun legyaluljuk, hozzáadjuk a finomra aprított fokhagymát, a lereszelt gyömbért, a cukrot, a sót, a citromlevet, az olajat, összeforgatjuk, 1 órát a hűtőben pihentetjük, majd a hűtőből kivéve hozzákavarjuk a finomra aprított bazsalikom és zeller leveleket. Az avokádót meghámozzuk, kimagozzuk, vékony szeletekre vágjuk, elhelyezzük egy tányéron, rákanalazzuk az uborkasalátát, azonnal tálaljuk.

2016. június 10., péntek

Humusz

Londonban kóstoltam először humuszt, nagyon megszerettem. Ott az eredeti, alap változaton kívül mindenféle ízesítésben találni, mindenik finom. Most sikerült itthon is elkészíteni, meg kell mondanom, hogy sokkal finomabb, mint amit Londonban ettem :) Kicsit sok edényt kell az elkészítése után elmosni, de az íze kárpótol mindenért, hisz egy jellegzetes ízű, egészséges kence lesz az eredmény.


Hozzávalók: kb 20 - 25 dkg száraz csicseriborsó, 4 evőkanál tahini, 4 - 5 evőkanál olívaolaj, 5 - 6 evőkanál citromlé, 4 - 5 cikk fokhagyma, só, a csicseriborsó főzőleve. A tálaláshoz: olívaolaj, pirospaprika, egész csicseriborsó, friss kapor vagy petrezselyemzöld. A tahinihez: 10 dkg szezámmag, fél dl olaj.
Elkészítése: először elkészítjük a tahinit.
  1. Előkészítjük a tahini hozzávalóit: a szezámmagot, az olajat.
  2. A szezámmagot száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, vigyázva, hogy ne égjen meg.
  3. A kihűlt szezámmaghoz hozzáadjuk az olajat, késes aprítóban pürésítjük.
  4. A csicseriborsót egy éjszakára beáztatjuk, átmossuk, új vízben, kevés sóval puhára főzzük, kihűtjük, leszűrjük, a levét félretesszük, mert szükség lesz rá.
  5. Előkészítjük a humusz hozzávalóit: a megfőtt csicseriborsót, a tahinit, a citromlét, a fokhagymát, az olívaolajat.
  6. A csicsriborsót egy magas falú edénybe helyezzük, hozzáadjuk a tahinit, a frissen facsart citromlevet, a fokhagymát, az olívaolajat, kb 1- 1, 5 dl - et a csicseriborsó főzőlevéből, a sót, botmixer segítségével pürésítjük. (Vagy késes aprítóban pürésítjük)
Megjegyzés: tálaláskor megöntözzük kevés olívaolajjal, megszórjuk pirospaprikával, aprított kaporzölddel, egész csicseriborsóval, pitával vagy kenyérrel tálaljuk.