2016. október 10., hétfő

Bécsi szelet csirke felsőcombból szalmasütőtökkel

Lehet, hogy nem annyira egészséges fogás de különlegesen finom, mi jobban szeretjük a csirke felsőcombot kicsontozva kirántani, mint a mellet. A szalmasütőtök (nem találtam ráillőbb nevet neki :)) pedig isteni finom köret,édes, kivül ropogós, belül puha.


Hozzávalók (6 személy részére): 6 nagyobb csirke felsőcomb, 5 tojás, 3 – 4 cikk fokhagyma, 4 – 5 evőkanál liszt, só, bors, pirospaprika, 3 – 4 evőkanál tej, fél dl víz, olaj a sütéshez, liszt a forgatáshoz. A körethez: kb 1, 5 kg sütőtök, olaj a sütéshez.
Elkészítése: A csirkecombok bőrét eltávolítjuk, éles késsel bemetéljük a csont mellett mindkét oldalon, így könnyen eltávolíthatjuk a csontot. Miután kicsontoztuk, a combok bőrös felét éles késsel kissé bevagdossuk, majd a combokat alaposan kipotyoljuk.  Az előkészített szeleteket megkenjük az áttört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, 4 – 5 órára a hűtőbe tesszük. A tojásokat alaposan felverjük, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, majd csomómentesre kavarjuk a liszttel, a tejjel és a vízzel palacsintatészta állagúra higítjuk.  A szeleteket először lisztbe mártjuk, majd a tojásos masszába, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük.
A sütőtököt meghámozzuk, nagyobb szeletekre majd hasábokra vágjuk, forró olajban pirosra sütjük.

Megjegyzés: Tálaláskor sajtot is reszelhetünk rá.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

De nagyon guszta és különleges a körettel! Nagyon finom lehetett, igazi őszi ebéd :-)

csipike írta...

Nagyon ötletes a köret!