2016. október 31., hétfő

Fehér lasagna leves

Ennek a levesnek a megihletője a Pinteresten jött szembe velem, aztán megfőztem a saját ízlésünk szerint. Hát valami isteni finom. Csak ajánlani tudom.


Hozzávalók (5 - 6 személy részére): 50 dkg darált hús (sertés és marha vegyesen), 1 hagyma, 1 paprika, 10 dkg spenót, 20 dkg lasagne tészta, 2 dl tejföl, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 4 teáskanál szárított bazsalikom, 2 teáskanál szárított majoránna, 2 teáskanál szerecsendió, só, bors, csorrintásnyi olaj.
Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a kicsumázott, kockára vágott paprikát, pár percig együtt dinszteljük, hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerekkel, felöntjük kb 2, 5 liter vízzel, felforraljuk, fedő alatt puhára főzzük. Amikor a hús megpuhult hozzáadjuk a spenótot, a darabokra tördelt lasagne tésztát, együtt puhára főzzük. Amikor a tészta megpuhult hőkiegyenlítéssel hozzákeverjük a tejfölt, majd beleszórjuk a sajtot, ha szükséges még fűszerezzük.

2016. október 30., vasárnap

Baglyocskák

Igaz, hogy nem recept, de tudjátok, hogy szeretek alkotni, kézműveskedni is, mikor elkap az ihlet. Most drága barátnőm, Éva ihletett meg, akinek nagy kedvencei a baglyocskák, neki nézelődtem a neten, mikor megláttam ezt az ötletet, annyira aranyosak voltak, hogy elhatároztam, el is készítem őket. Szerintem jól sikerültek, az egész családot elbűvölték, mindenki mosolygott mikor meglátta :


Hozzávalók (4 bagolyhoz): 4 wc - papír guriga, 12 színes muffin papír, egy nagyobb darab nem egészen vastag karton papír (pl füzet borítója), 1 darab fehér papír, átlátszó ragasztószalag, papírragasztó, olló, fekete filctoll vagy marker.

Elkészítése: a papír guriga tetejét két oldalról behajlítjuk, úgy, hogy a két szélén fülecske keletkezzen, az átlátszó ragasztószalaggal rögzítjük. Egy muffin papírt kettőbe hajtunk, elvágjuk színes felével előre a guriga hátsó részére ragasztjuk, ez lesz a bagoly szárnya. Két muffin papírt szintén kettőbe vágunk, mind a négy darabot háromszögűre behajtjuk, a tetejét kissé visszatürjük, szoknyaszerűen a guriga elejére ragasztjuk. A kartonból köröket vágunk a szemnek, a fehér papírból kisebb köröket a szemgolyónak, feketével megrajzoljuk a pupillát, a bagoly törzsére ragasztjuk. Piros vagy színes papírból pici háromszöget vágunk, ez lesz a bagoly szeme. És kész is van.






2016. október 29., szombat

Rántottás lecsó

A Párom családjában készítik így a lecsót, tojásosan, így most én is így készítettem neki. Nagyon finom így is :)


Hozzávalók (4 személy részére): 4 nagyobb hagyma, 4 paprika, 5 - 6 nagyobb paradicsom, 5 tojás, csorrintásnyi olaj, só, bors.
Elkészítése: A finomra aprított hagymát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a kicsumázott kockára vágott paprikát, együtt dinszteljük pár percig, majd hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 1 dl vízzel, puhára pároljuk míg a levét majdnem elfövi. A tojásokat feltörjük, sózzuk, borsozzuk, villával habosra verjük, az elkészült zöldségekre öntjük, összekavarjuk, míg a tojás megszilárdul.

2016. október 28., péntek

London fog (Londoni köd)

A London fog  vagyis Londoni köd nevű forró ital igazából Vancouverből ered, ahol 1996 decemberében egy kávézóban egy kávét mellőzni kívánó állapotos nő kérésére készítették Earl Grey teából és tejből. Egy másik változatát Washingtonból származtatják ahol mentateából készült. 2004 - től a Starbucks kávézólánc is árulja. Mi nagyon, de nagyon szeretjük :)


Hozzávalók (2 személy részére): 2 filter fekete tea (Earl Grey eredetileg), 3 dl tej, 1 vaníliarúd, 4 evőkanál cukor (vagy ízlés szerinti cukor).
Elkészítése: A teafiltereket leforrázzuk 2 dl vízzel, 7 - 8 percig állni hagyjuk, majd a filtereket eltávolítjuk. A tejhez hozzáadjuk a vaníliarúd kivájt magjait és a rúdat is, fölmelegítjük, de nem forraljuk,  4 - 5 percig kavargatva gyöngyöztetjük, majd hozzáadjuk a teát, a cukrot, 2 - 3 percig együtt melegítjük, majd leszűrjük. Forrón kínáljuk.

2016. október 27., csütörtök

Fehér csokoládés, gránátalmás torta

Ezt a csodaszép tortát még a lánytesóm sütötte tavaly, nem tudom, hogy is nem tettem fel eddig :)


Hozzávalók a tortalaphoz: 8 tojás, 34 dkg cukor, 4 evőkanál víz, 28 dkg liszt, 2 evőkanál kakaópor, 1 tasak sütőpor.  A krémhez: 2 dl tejszín, 15 dkg fehér csokoládé, 25 dkg mascarpone, 2 tábla tortabevonó csokoládé. A Raffaello – golyókhoz:15 dkg cukor, fél dl víz, 12 dkg margarin, 10  dkg kókuszreszelék, 20 dkg tejpor, 10 dkg mazsola, dió vagy mogyoró. A diszítéshez: 1 érett gránátalma.
A Raffaello golyók elkészítése:
A cukrot a vízzel felteszük főni. Egy tálban összekeverjük a tejport a kókuszreszelékkel. Mikor a víz fő beletesszük a margarint és olvadásig kevergetjük. Miután langyosra hül hozzáadjuk a kókuszreszelékes tejport és csomómentesre keverjük. A masszát 1-2 órára a hűtőbe tesszük, majd miután kihűlt kis golyókat formálunk belőle. A közepébe tehetünk diót, mogyorót vagy mazsolát. Végül a golyókat kókuszreszelékbe forgatjuk.
Tortalap elkészítése:
A tortalaphoz a tojást szétválasztjuk,a sárgáját habosra keverjük 32 dkg cukorral és 4 evőkanál vízzel. A lisztet elkeverjük a kakaóval és a sütőporral, majd hozzászitáljuk és beledolgozzuk a sárga masszába. 2 dkg cukorral felverjük a tojások fehérjét, és óvatosan azt is hozzáforgatjuk. Kivajazott, kilisztezett kb. 20-22 cm átmérőjű kerek tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Míg a tortalap kihűl, elkészítjük a krémet.
Krém elkészítése:
A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk. A tejszínből és a mascarponéból puha krémet készítünk egy mixer segítségével, majd ebbe a krémbe belekeverjük a megolvadt fehércsokit.
Összeállítás:
A tortalapot kettévágjuk, a krém felét a tortalapra simítjuk, megszórjuk gránátalma magokkal. A krém másik felével bevonjuk a tortát, majd a tetejét körkörösen Raffaello golyókkal kirakjuk szintén  megszórjuk gránátalma magokkal. Díszítésként a tortát is körberakhatjuk Raffaello -  golyókkal.

2016. október 26., szerda

Fűszeres lazac birsalmaszósszal

Különleges, finom, ünnepi fogás :)


Hozzávalók (2 személy részére): 2 szelet lazacfilé (kb 50 dkg), 5 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál szárított petrezselyemzöld, bors, fokhagymás só, 2 evőkanál citromlé, kevés olaj. A szószhoz: 1 üveg házi birsalmabefőtt, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, 1 csillagánizs, 1 kardamom mag, 2 evőkanál citromlé.
Elkészítése:  Az olívaolajat elkeverjük a sóval, fokhagymás borssal, a lemorzsolt szárított petrezselyemzölddel, a citromlével, a lazacszeleteket alaposan megforgatjuk benne, jól záródó dobozban 2 -3 órát a hűtőben érleljük. A birsalmabefőtt levét leszűrjük, simára kavarjuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot, a csillagánizst, a kardamomot, felforraljuk, ha szükséges egy kevés vízzel hígitjuk,  beletesszük a birsalmát is, 2 – 3 percig eggyütt forraljuk, végül a citromlével ízesítjük. A lazacszeleteket a felforrósított olajban  3 – 4 perc alatt mindkét oldalukon megsütjük.

2016. október 25., kedd

Tepsis sütőtökös csirke

Ismét egy finomság sütőtökből, almával megspékelve, és csak be kell tolni a sütőbe.


Hozzávalók (3 – 4 személy részére): egy csirke java (alsó – és felső combok, szárnyak, mellehúsa), kb 1 kg sütőtök, 6 alma, 5 dkg zöldfűszeres telemea, 1 paprika, só, bors, szárított petrezselyemzöld, 1 kis darabka gyömbér, olaj.
Elkészítése:
1.       Előkészítjük a hozzávalókat: a húst, a sütőtököt, az almát, a paprikát, a gyömbért, a telemeat.
2.       A húst sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a lereszelt gyömbérrel, összeforgatjuk az olajjal, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, 2- 3 dl vizet öntünk rá, alufóliával lefödjük, előmelegített sütőben, közepes hőfokon puhára pároljuk.
3.       Amikor a hús majdnem megpuhult hozzáadjuk a kockára vágott sütőtököt, a kicsumázott, szintén kockára vágott almát, visszafödjük, együtt puhára pároljuk, majd kifödve megpirítjuk.
4.       Tálaláskor rászórjuk a kockára vágott telemeat.

2016. október 24., hétfő

Panda maci szelet

Ez egy nagyon mutatós és fini kókuszos sütemény :) Anyummal ketten készítettük :)


Hozzávalók (34* 23 cm - es tepsihez ) :a kakaós tésztához: 6 tojássárgája, 25 dkg finomliszt, 15 dkg cukor, 3 dl tejföl, 2 evőkanál kakaó, 1 tasak sütőpor. A kókuszos tésztához: 6 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 10 dkg kókuszreszelék.  A krémhez: 6 tojássárgája, 3 evőkanál finomliszt, 6 evőkanál porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 5 dl tej, 25 dkg margarin. A mázhoz: 10 dkg keserűcsokoládé, 5 dkg margarin.

Elkészítése: A kakaós tésztához a cukrot habosra kavarjuk a tojássárgával, hozzákeverjük a tejfölt, majd hozzáadjuk a sütőporral és a kakaóval elkevert lisztet. A kókuszos tésztához a tojásfehérjét a cukorral kemény habá verjük, óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket. A kakaós massza  felét a sütőpapírral bélelt tepsi aljába öntjük, a kókuszos masszából evőkanállal nagyobb pöttyöket szaggatunk rá, majd befedjük a megmaradt kakaós masszával, úgy, hogy a pöttyök között is befedje. Előmelegített sütőben, 10 percig magas, majd közepes hőfokon tűpróbáig sütjük, hagyjuk kihűlni. Amikor a tészta kihűlt egy éles késsel keresztben kettőbe vágjuk.  A krémhez a tojássárgáját, a lisztet, a porcukrot, a vaníliás cukrot simára kavarjuk, hozzáadjuk a tejet, gőz fölött sűrűre főzzük. Amikor kihűlt hozzákavarjuk a szobahőmérsékletű margarint is. A krém háromnegyedét a két tésztalap közé simítjuk, a megmaradt krémmel pedig megkenjük a sütemény tetejét.  A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, hozzákeverjük a margarint, még melegen a sütemény tetejére simítjuk, hagyjuk megdermedni, utána szeleteljük.

2016. október 23., vasárnap

Mezei csiperkés krumplifasírt

A szüleim nagyon sok mezei csiperkét szedtek az utóbbi napokban, mindenféle készült belőle, rántotta, mártás, leves, pite, sőt édesanyám szárított meg üvegbe is tett el télire belőle, most fasírtként készítettem el, hú annyira finom lett, mindenkinek nagyon ízlett :)


Hozzávalók (kb 30 db fasírthoz): 1 kg krumpli, 40 dkg lepárolt mezei csiperke, 2 tojás, 2 kis fej hagyma, só, bors, szárított petrezselyemzöld. Zsemlemorzsa a forgatáshoz, olaj a sütéshez.
Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni, meghámozzuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük. A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, kevés olajon, pici sóval, saját levében megpároljuk, majd zsírjára sütjük. A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét habbá verjük. A krumplihoz hozzáadjuk a gombát, a tojássárgákat, a felvert tojásfehérjét, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a petrzselyemzölddel, a tenyerünkkel gombócokat formálunk, zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban kisütjük.

2016. október 22., szombat

Mezei csiperkés leves

Isteni finom, csak annyit mondhatok :)



Hozzávalók (5 - 6 személy részére): 1 csirke csontos részei, 4 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 kis darab zeller, 2 krumpli, 1 kg mezei csiperke, 3 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése: A csirke csontos részeit kb 2, 5 liter vízben főni tesszük, amikor a hús már majdnem megpuhult hozzáadjuk a kockára vágott leveszöldséget, sózzuk, majd amikor a zöldségek is megpuhultak hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, a felszeletelt gombát, együtt puhára főzzük. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejföllel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük, végül megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel, a borssal.

2016. október 21., péntek

Sütőtökös mini kuglóf

Aranyos, finom :)


Hozzávalók (14 db - hoz): 15 dkg liszt, 1, 5 teáskanál sütőpor, 8 dkg margarin, 8 dkg cukor, 1 tojás, 1 dl tejföl, fél dl tej, 5 dkg kókuszreszelék, 5 evőkanál sütőtökpüré, 2 tasak vaníliás cukor, csipetnyi só, fél teáskanál fahéj, csipetnyi őrölt kardamom és szegfűszeg. Diszítéshez:  10 dkg sütötökpüré, porcukor.
Elkészítése:
1.       Előkészítjük a hozzávalókat: a lisztet, a cukrot, a margarint, a tojást, a sütőtökpürét, a kókuszreszeléket, a tejfölt, a tejet.
2.       A margarint felolvasztjuk, hagyjuk kihűlni.
3.       A tojást habosra kavarjuk a cukorral és a vaníliás cukorral.
4.       A masszához hozzáadjuk a felolvasztott margarint, a tejfölt, a tejet, simára kavarjuk.
5.       Hozzáadjuk a sütőtökpürét, szintén simára kavarjuk.
6.       A lisztet elkavarjuk a fűszerekkel és a sütőporral, szintén a masszához adjuk.
7.       A masszát a formákba adagoljuk, előmelegített sütőben 5 percig magasabb hőfokon, majd közepes hőfokon tűpróbáig sütjük.
Megjegyzés:  Tálaláskor a kuglófokat megtölthetjük sütőtökpürével, megszórhatjuk porcukorral.

2016. október 20., csütörtök

Tölteni való paprika paradicsomosan üvegben

Édesanyám tette el így télire a tölteni való paprikát, mert a fagyasztóban nem volt már hely neki.


Hozzávalók: Kb 2 kg tölteni való paprika, 2 liter házi paradicsomlé, késhegynyi szalicil.
Elkészítése: A paprikát alaposan megmossuk, kicsumázzuk, enyhén sós forró vízzel leöntjük, letakarjuk, hogy kissé meglágyuljanak, leszűrjük, egymásba nyomkodjuk őket, belehelyezzük a befőttesüvegbe, felöntjük a paradicsomlével, fakanál nyelével kissé megigazítjuk az üvegben, hogy mindenhol fedje, vizes dunsztban kidunsztoljuk.

2016. október 19., szerda

Kókuszhabos almás sütemény

Annyira, de annyira finom lett ez az újított almás sütemény, hogy mindenki, aki kóstolta megnyalta mind a 10 ujját utána :) A kókusz ad neki egy kis különleges zamatot, nem nyomja el az alma ízét, csak kiegészíti :) Igazából két süteményt ötvöztünk össze, s lett egy nagyon finom harmadik :)


Hozzávalók: (34* 23 cm - es tepsihez ): a tésztához: 40 dkg liszt, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor, 5 tojássárgája,1 dl tej, 3 - 4 evőkanál alma- vagy szilvalekvár, 1 tasak sütőpor. A töltelékhez: 2 kg alma, 3 - 4 evőkanál fahéj, 4 - 5 evőkanál cukor, 3 - 4 evőkanál búzadara. A habhoz: 5 tojásfehérje, 20 dkg kristálycukor, 10 dkg kókuszreszelék. 
Elkészítése: Az almát meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, összekeverjük a fahéjjal és a cukorral, fél órát állni hagyjuk, majd alaposan kiszorítjuk. A lisztet elmorzsoljuk a cukorral, a margarinnal, a tojássárgákkal, a sütőporral, hozzáadjuk a tejet, nyújtható tésztává gyúrjuk. A tésztát két részre osztjuk, mindkettőt kb 1 cm vastagra nyújtjuk. Az egyik lapot a tepsi aljára helyezzük, megszórjuk kevés búzadarával, ráhalmozzuk a kiszorított almát, ismét megszórjuk kevés búzadarával, befödjük a második lappal. Előmelegített sütőben, közepes hőfokon tűpróbáig sütjük. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk a kókuszreszeléket is. Az kész tészta tetejét megkenjük az alma - vagy szilvalekvárral, rásimítjuk a kókuszos habot, közepes hőfokon rózsaszínre sütjük. Amikor kihűlt kockára szeleteljük.

2016. október 14., péntek

Sült karaj datolyaszósszal

Egy egyszerű, de mégis különleges fogás, amelynek ünnepi jellegét a datolyaszósz adja.


Hozzávalók (4 személy részére): 4 szelet bőrös fehérkaraj csonttal együtt, só, bors, kevés olaj. A szószhoz: 25 dkg szárított datolya, 4 dl meggyszörp, 1 citrom leve, 1 csillagánizs, 2 kardamommag.
Elkészítése: A hússzeletek mindkét oldalát alaposan sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, felöntjük annyi vízzel ami ellepi, lefödve puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.
A meggyszörpöt felforraljuk a csillagánizzsal és a kardamommal, hozzáadjuk a kimagozott, kettőbe vágott datolyát, alacsony hőfokon, folyamatosan kavargatva addig főzzük, míg besűrűsödik, végül ízlés szerint a citromlével fűszerezzük.
A húst a szósszal és krumplipürével tálaljuk.

2016. október 13., csütörtök

Sütőtökös rizottó mezei csiperkével

Még mindig sütőtök, még mindig mezei csiperke :) Isteni finom együtt :)


Hozzávalók (2 személy részére): 25 dkg szép gömbölyded szemű rizs (vagy rizottónak való rizs), 20 dkg sütőtök, 1 hagyma, fél dl minőségi fehérbor, fél liter zöldségleves ,1 evőkanál citromlé, 10 dkg reszelt juhsajt, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld, kevés olaj, 30 dkg gomba.
Elkészítése: A sütőtököt  puhára főzzük, amikor kihűlt evőkanállal kivájjuk a héjából, villával pürésítjük. A  finomra aprított hagymát kevés felforrósított olajon üvegesre dinszteljük, vigyázva, hogy ne égjen meg, hozzáadjuk a rizst, picit átforgatjuk az olajon amíg fehéredni kezd, sózzuk, hozzáöntjük a fehérbort, addig kavargatjuk, míg az alkohol elpárolog, a bort felissza a rizs, ezután fokozatosan adjuk hozzá a zöldséglevest, egyszerre csak annyit, amennyit 5 - 6 perc alatt beszív a rizs, a citromlét. Amikor a rizs megpuhult, de nem szétfőtt hozzákavarjuk a sütőtököt, a szintén lereszelt sajtot és a finomra aprított petrezselyemzöldet. A gombát felszeleteljük, kevés olajon megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel.  A rizottót a gombával tálaljuk.
Megjegyzés: Ha hússal szeretnénk tálalni kacsa – vagy csirkemájat süssünk hozzá.

2016. október 12., szerda

Gazdag céklaleves

Mi szeretjük a céklát nem csak savanyúságban, hanem levesben, salátában,fagyiban,  akár süteményben is. Olyan szép színű és ízletes leves készül belőle, hogy csuda :)


Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 50 dkg csont nélküli sertéscomb, 1 nagy cékla (kb 60 dkg), 4 közepes sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, kis darab zeller, 10 kelbimbó, 2 krumpli, 5 evőkanál csemegekukorica, 1 hagyma, 1 paprika, 20 szemesbors, só, kis csokor petrezselyemzöld, 1 citrom leve.
Elkészítése: A falatnyi kockákra vágott húst a finomra aprított hagymával,a kicsumázott, kettőbe vágottpaprikával, kb 2, 5 liter vízben főni tesszük. Amikor a hús majdnem megpuhult hozzáadjuk a kockára vágott leveszöldséget, céklát, a félbe vágott kelbimbót, teatojásban a szemesborsot, sózzuk, együtt puhára pároljuk. Amikor a zöldség is megpuhult hozzáadjuk a krumplit, a csemegekukoricát, 7 - 8 percig még főzzük, végül megszórjuk a finomra aprított petrezselyemzölddel, ízlés szerint a citromlével savanyítjuk.

Megjegyzés: Tejföllel, csípőspaprikával tálaljuk.

2016. október 11., kedd

Bigos avagy a székelykáposzta lengyel testvére

A Párom kóstolt először ilyen bigost Londonban, akkor lettem kíváncsi rá, el is határoztam, hogy egyszer kipróbálom, most került sor rá, nagyon, de nagyon finom lett.
A bigos egy hagyományos étel a lengyel és litván konyhában, Nagyon hasonlít a mi székelykáposztánkra, csak a káposztán és a húson kívül paradicsomot és gombát is tartalmaz. Lengyelországban a bigos a december 26. - i menü részét képezi. A bigos téli jelentősége abban áll, hogy nagy mennyiséget főznek belőle, amit a kinti fagyban tárolnak. Minél többször kerül felmelegítésre a fagyott bigos, annál jobb, összeérettebb az íze. 
Mivel eredetileg a vadászok eledele volt gyakran kerül bele őz - vagy szervashús, de készítik sertés - vagy borjúhúsból is, valamint kolbász, szalonna, sonka, gomba is kerülhet bele. 



Hozzávalók ( 4 - 5 személy részére): 1 kg savanyúkáposzta, 50 dkg sertéscomb, 5 dkg füstölt szalonna, 20 dkg pikáns kolbász, 60 dkg mezei csiperke (vagy termesztett gomba), 1 hagyma, 3 közepes paradicsom, só, 20 szemesbors, 1 teáskanál köménymag, 3 babérlevél, pirospaprika, ízlés szerinti csípőspaprika, kevés olaj.

Elkészítése: A savanyúkáposztát felöntjük annyi vizzel ami majdnem ellepi, hozzáadjuk a finomra aprított hagymát, teatojásban a szemesborsot és a köménymagot, a babérlevelet, lassú tüzön puhára pároljuk, amikor a káposzta kezd puhulni hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott paradicsomot.
A sertéshúst falatnyi kockára vágjuk, sózzuk, borsozzuk, az olajon fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük vízzel, puhára pároljuk.
A gombát felszeleteljük, saját levében puhára pároljuk. A szalonnát kockára vágjuk, megpirítjuk, a zsírjában megpirítjuk a karikára vágott kolbászt is, a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával.
Amikor a káposzta megpuhult hozzáadjuk a puhára párolt húst, a megpirított szalonnát és kolbászt, a megpárolt gombát, ízlés szerint a csípőspaprikát, együtt készre főzzük, hogy az ízek összeérjenek. 

Megjegyzés: Tejföllel, csípőspaprikával tálaljuk. 



2016. október 10., hétfő

Bécsi szelet csirke felsőcombból szalmasütőtökkel

Lehet, hogy nem annyira egészséges fogás de különlegesen finom, mi jobban szeretjük a csirke felsőcombot kicsontozva kirántani, mint a mellet. A szalmasütőtök (nem találtam ráillőbb nevet neki :)) pedig isteni finom köret,édes, kivül ropogós, belül puha.


Hozzávalók (6 személy részére): 6 nagyobb csirke felsőcomb, 5 tojás, 3 – 4 cikk fokhagyma, 4 – 5 evőkanál liszt, só, bors, pirospaprika, 3 – 4 evőkanál tej, fél dl víz, olaj a sütéshez, liszt a forgatáshoz. A körethez: kb 1, 5 kg sütőtök, olaj a sütéshez.
Elkészítése: A csirkecombok bőrét eltávolítjuk, éles késsel bemetéljük a csont mellett mindkét oldalon, így könnyen eltávolíthatjuk a csontot. Miután kicsontoztuk, a combok bőrös felét éles késsel kissé bevagdossuk, majd a combokat alaposan kipotyoljuk.  Az előkészített szeleteket megkenjük az áttört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, 4 – 5 órára a hűtőbe tesszük. A tojásokat alaposan felverjük, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk, majd csomómentesre kavarjuk a liszttel, a tejjel és a vízzel palacsintatészta állagúra higítjuk.  A szeleteket először lisztbe mártjuk, majd a tojásos masszába, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük.
A sütőtököt meghámozzuk, nagyobb szeletekre majd hasábokra vágjuk, forró olajban pirosra sütjük.

Megjegyzés: Tálaláskor sajtot is reszelhetünk rá.

2016. október 9., vasárnap

Teréza szelet

Édesanyám készítette el ezt az egyszerű, de annál finomabb süteményt, a kókuszos hab fenomenálisan finom a tetején :) Imádtam :)


Hozzávalók (34* 23 cm - es tepsihez ): a tésztához: 40 dkg liszt, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor, 5 tojássárgája,1 dl tej, 1 kis befőttes üveg szilvalekvár, 1 tasak sütőpor, A habhoz: 5 tojásfehérje, 20 dkg kristálycukor, 10 dkg kókuszreszelék.
Elkészítése: A lisztet elmorzsoljuk a cukorral, a margarinnal, a tojássárgákkal, a sütőporral, hozzáadjuk a tejet, nyújtható tésztává gyúrjuk. A tésztát kb 1 cm vastagra nyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben, közepes hőfokon elősütjük. 
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk a kókuszreszeléket is. Az elősütött tészta tetejét megkenjük a szilvalekvárral, rásimítjuk a kókuszos habot, közepes hőfokon rózsaszínre sütjük. Amikor kihűlt kockára szeleteljük.

2016. október 8., szombat

Mezei csiperkés pitécskék

Édesapám szedte a réten ezt a finom mezei csiperkét, pároláskor kissé megbarnul, de nem kell félni tőle, az íze isteni, nem is lehet hasonlítani a bolti csiperkékhez.


Hozzávalók(8 pitécskéhez): a tésztához: 20 dkg liszt, 15 dkg vaj, 1 tojássárgája, 2 evőkanál hideg víz, csipetnyi só.
A töltelékhez: 1 hagyma, 1 piros paprika, 1 kg mezei csiperke, só, bors, kevés olaj, 2 tojás, 15 dkg juhsajt, kis csokor petrezselyemzöld. Kevés vaj a formák kikenéséhez.
Elkészítése: A finomra aprított hagymát és a kis kockára vágott paprikát üvegesre dinszteljük az olajon, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, saját levében puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal és a tojássárgával, sózzuk, hozzáadjuk a vizet, nyújtható tésztává gyúrjuk, fél órát a hűtőben pihentetjük, majd kinyújtjuk, a kis piteformákkal köröket szúrunk ki, a formákat kivajazzuk, belesimítjuk a tésztát, forró sütőben elősütjük. A két tojást sózzuk, borsozzuk, hozzádjuk a finomra aprított petrezselyemzöldet, villával habosra verjük. A sajtot lereszeljük.
Az elősütött pitéket megtöltjük a tojásos masszával,a  sajttal, majd a gombás raguval, tetejükre ismét sajtot szórunk. Előmelegített sütőben addig sütjük míg a tojás megkészül, a sajt ráolvad.

2016. október 4., kedd

Szőlősaláta

A  szőlő nem csak önmagában fogyasztva, hanem salátában is igen finom :) Én csak salátaként fogyasztottam, de könnyű, friss köretként is tálalhatjuk sült vagy grillezett húsok mellé.


Hozzávalók (2 személy részére): 2 gerezd kék szőlő, 2 gerezd fehér szőlő, 2 maréknyi vegyes saláta, 5 dkg füstölt sonka, 5 dkg zöldfűszeres telemea sajt, 4 friss dió, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál balzsamecet.
Elkészítése: A szőlőt megmossuk, leszemeljük, a sonkát csíkokra, a telemea sajtot kis kockákra vágjuk, a diót megtörjük, a gerezdek héját lehúzzuk. Mindezt egy tálban összeforgatjuk a salátával. Az olívaolajat összekavarjuk a balzsamecettel, tálaláskor a salátára csurgatjuk.

2016. október 3., hétfő

Lecsó télire

Eddig még sosem készítettünk lecsót télire, most is édesanyám tette el, mert így télen is élvezhetjük a nyár ízeit :)


Hozzávalók : 4 kg paprika, 2 kg paradicsom, 1 evőkanál só, 1 teáskanál szalicil.
Elkészítése: A paradicsomokat pár percig forró vízbe dobjuk, a héját lehúzzuk, kockára vágjuk. A paprikát kicsumázzuk, szintén kockára vágjuk. A paradicsomot főni tesszük, amikor levet enged hozzáadjuk a paprikát is, sózzuk, kb 10 - 15 percig együtt főzzük, végül hozzákavarjuk a szalicilt, üvegekbe töltjük, lezárjuk, szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

2016. október 2., vasárnap

Sütőtökleves

Egy igen szép őszies szín - és ízvilágú levest főztem ma, csak ajánlani tudom mindenkinek :)


Hozzávalók (4 - 5 személy részére): 60 dkg kicsontozott felső csirkecomb, kb 60 dkg sütőtök, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, kis darab zeller, 25 dkg szárazpaszuly, 1 hagyma, 1 paprika, 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 20 szemesbors, 2 teáskanál szárított bazsalikom.
Elkészítése:

  1. A szárazpaszulyt előző este beáztatjuk, másnap enyhén sós vízben puhára főzzük.
  2. A csirkecombról a bőrt eltávolítjuk, kockára vágjuk, enzhén sós vízben puhára főzzük.
  3. Amikor a hús már majdnem megpuhult, hozzáadjuk a kockára vágott levélzöldséget, a finomra aprított hagymát, a kicsumázott, kettőbe vágott paprikát, teatojásban a szemesborsot.
  4. Amikor a zöldség megfőtt hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott sütőtököt, együtt puhára főzzük.
  5. Amikor a sütőtök is megpuhult hozzáadjuk a leszűrt paszuly felét, merítőkanállal veszünk ki kevés zöldséget és sütőtököt a levesből, a megmaradt paszullyal együtt pürésítjük, visszatöltjük a levesbe, ha szükséges sózzuk.
  6. A tejfölt simára kavarjuk a liszttel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, végül beleszórjuk a szárított bazsalikomot, besűrítjük.
Megjegyzés: Tejfölt, csípőspaprikát kínálunk mellé.