2016. szeptember 9., péntek

Hájas sütemény

Egy hagyományos, nagyon - nagyon finom sütemény, amelynek édesanyám a mestere :)


Hozzávalók: a tésztához: 70 dkg liszt, 2 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, kb 2 dl fehér bor, 1 teáskanál só, langyos víz szükség szerint. A hájhoz: 50 dkg sertésháj, 3 evőkanál szilvapálinka. A tálaláshoz: porcukor.
Elkészítése: A hájat ledaráljuk, majd összegyúrjuk a 3 evőkanál szilvapálinkával, míg kenhető állagú lesz, majd 8 egyenlő részre osztjuk.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, szükség esetén kevés langyos vizet adunk hozzá, hogy nyújtható tészta állaga legyen.  A tésztát két részre osztjuk, előbb az egyiket kinyújtjuk, megkenjük a hájjal, összehajtjuk és fél órát állni hagyjuk.  A hajtogatás sorrendje mindeggy, csak mindig ugyanúgy hajtogassuk (pl balról jobbra, jobbról balra, fentről lefele, lentről felfele). Amíg a tészta egyik fele pihen  ugyanígy elkészítjük a másik felét is.  Ezután újra nyújtjuk, kenjük, pihentetjük, mindkét adag tésztát összesen négyszer. Miután az utolsó pihentetés is megtörtént a tésztát ismét kinyújtjuk, felforrósított késsel kb 5 cm – es kockákra vágjuk, majd kettőbe hajtjuk. Előmelegített sütőben , magas hőfokon megsütjük, miután kihűltek porcukorba forgatjuk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hűűű, vagy 25 éve, hogy utoljára ilyet ettem,még a nagyom idejében... A Nagymamám is nagyon értett hozzá. Ő nem tett bele alkoholt és mindig szilvalekvárral töltötte meg :)

Kati írta...

Patrícia, mi sem szoktuk mindig alkohollal készíteni, van egy másik recept is, csak ezt szerettük volna kipróbálni.