2016. július 12., kedd

Aszalt fügés fagylalt

Ismét készítettem egy nagyon, de nagyon finom és különleges fagyit. Az ötletet egy barátnőm adta, aki Rómában kóstolt egy rikottás- fügés fagylaltot, s érdeklődött tőlem, hogy hogyan készíthetné el otthon. Ő végül mascarponéval készítette, és azt mondta nagyon finom lett. Én is elkészítettem a saját változatomat tejszínesen, és bízonyíthatom, hogy mennyei finom, egy másik barátnőm és az édesapja is kóstolták, meg az én szüleim is, percek alatt elfogyott :) Különleges, ahogy ropognak benne a kis füge magjai :) Azt hiszem ennél több bizonyíték nem is kell :)


Hozzávalók (5 - 6 személy részére): 20 dkg kevésbé száraz aszalt füge, 5 dl tej, 1 dl növényi tejszín, 3 tojásssárgája, 2 evőkanál nyírfacukor.
Elkészítése: A füge szárait eltávolítjuk, kockára vágjuk, késes aprítóban 1 dl tejjel eggyüt pürésítjük. A 4 dl tejet a nyírfacukorral felforraljuk, levesszük a tűzről. A tojássárgákat egy másik edényben jól elhabarjuk, és vékony sugárban hozzákeverjük a forró tejet. Ekkor visszatesszük a tűzre, s folyamatos kavargatás mellett, alacsony hőfokon tejföl sűrűségűre főzzük. Hideg vízzel teli edénybe állítva kihűtjük. A kihűlt fagyialaphoz hozzáadjuk tejszínt, a pürésített aszalt fügét, alaposan összekavarjuk. Egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként villával vagy botmixerrel átkavarva megfagyasztjuk. Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.
Megjegyzés: Ha az aszalt füge túl száraz lenne, akkor 7 - 8 percig főzzük az 1 dl tejben és utána pürésítjük.

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Ez tényleg finom és különleges lehet :-)

Kati írta...

Katalin, bizony :)