2015. február 13., péntek

Töltött hagyma

Eddig kicsit tartottam tőle, most meg bánom, hogy most készítettem először. Hú, nagyon finom az édes sült hagyma. :)


Hozzávalók (2 személy részére): 6 közepes vöröshagyma, 1 tojás, 25 dkg csirkemell, 10 dkg kecskesajt, só, bors, szárított petrezselyemzöld, kevés olaj.
Elkészítése:
1.       Előkészítjük a hozzávalókat: a hagymát, a csirkemellet, a tojást, a sajtot.
2.       A csirkemellet apró kockákra vágjuk.
3.       A felkockázott csirkemellet sózzuk, borsozzuk, megszórjuk perezselyemzölddel, a felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, majd saját levében puhára pároljuk, zsírjára sütjük.
4.       A hagymákat meghámozzuk, enyhén gyöngyöző fővő vízben, kb 15 perc alatt kissé előfőzzük.
5.       Az előfőzött hagymák tetejét levágjuk, egy teáskanál segítségével a belső részét kivájjuk, hogy csak a három külső héj maradjon.
6.       A tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a megsült csirkemellet, a sajt felét elmorzsolva, jól összekavarjuk.

7.       A kivájt hagymákat megtöltjük a masszával, egy kiolajozott tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben, közepes hőfokon pirosra sütjük, mikor már majdnem elkészült kivesszük, mindenik tetejére egy darabka sajtot helyezünk, 5 percre visszatesszük, míg a sajt megpirul.

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Egyszer ettünk hasonlót Boszniában, az jó volt. A tiéd biztosan nagyon finom :-)

Gerdi írta...

Eddig még nem jutott eszembe hagymát tölteni, de szeretem a sült hagymát, biztosan ízlene!

Nea írta...

Bitang jól néz ki! Na és az íze ... az mennyei lehet!

Blogkonyha írta...

Már csak ránézésre is nagyon finom! Imádom a sült hagyma ízét, szerintem megsütöm én is. Köszi.