2014. június 18., szerda

Faepres fagylalt

A kapunk előtt van egy hatalmas fehér faeperfa, amelyet nagymamámék kertjéből telepített édesapám évekkel ezelőtt. Szinte minden évben rengeteg termést hoz, a szomszéd gyerekek szoktak csemegézni róla, no meg én, mert nagyon, de nagyon szeretem.
Az idén gondoltam kipróbálom fagylaltban is, hiszen szeretem a különleges fagylaltokat. Ez is nagyon finom lett, annak ellenére, hogy van benne néhány kis fekete szösz, bár átmostam az epret, de azok a kis feketék, nem mind jöttek le róla :)


Hozzávalók (5 személyre):0, 5 liter házi tej, 20 dkg cukor, 1,5 evőkanál tejszín ízű pudingpor, 4 tojássárgája, 2, 5 dl habtejszín, 15 dkg fehér faeper.
Elkészítése: A tejet 1 dl híján a cukorral felforraljuk. A megmaradt 1 dl tejben feloldjuk a pudingport, hozzákavarjuk a felforralt tejhez, levesszük a tűzről. A tojássárgákat egy másik edényben jól elhabarjuk, és vékony sugárban hozzákeverjük a forró pudingos tejet. Ekkor visszatesszük a tűzre, s folyamatos kavargatás mellett puding sűrűségűre főzzük, hideg vízzel teli edénybe állítva kihűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük és az alaphoz kavarjuk, egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk. A második átkavarás után hozzáadjuk a száritól megszabadított, megmosott faepret.Ha nincs időnk kavargatni egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 - 15 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.
Megjegyzés: Ha intenzívebb ízt szeretnénk az epret turmixoljuk össze, úgy adjuk a fagyialaphoz. Én most egészben tettem bele, hogy jobban érezzenek az eperdarabok.

8 megjegyzés:

sedith írta...

Jaj, imádom a faepret! Fehér vagy fekete nekem aztán mindegy!:) Isteni és különleges lehet ez a fagyi belőle. :)

Anazar írta...

De szeretem én az epret!

Elisabeth írta...

El sem tudom kepzelni hogy mi is az a fa eper, de sejtem hogy nagyon finom lehet, plane fagylaltban keszitve. Nagyon erdekesnek talalom! Puszillak

Katalin írta...

Jaj Kati, ez nagyon finom lehet :-)

teller-cake írta...

Nagyon kreatív voltál ismét és az a tálalás.... jópofák a kis tálkáid. Nekem fekete szöszösen is jöhet, imádnám! :)

Seffer Lilla írta...

Nálunk is volt egy fa, de kivágtuk, mert én nagyon nem szeretem :( A fagyot viszont megkóstolnám, mert abból még olyat nem nagyon tudtak mondani ami nem ízlene :)

Seffer Lilla írta...

Nálunk is volt egy fa, de kivágtuk, mert én nagyon nem szeretem :( A fagyot viszont megkóstolnám, mert abból még olyat nem nagyon tudtak mondani ami nem ízlene :)

Farci írta...

Fagyiként még nem ettem! Amúgy meg szeretem! :)