2014. június 3., kedd

Áfonyás fagylalt

Igaz az időjárás nem éppen fagyizáshoz illő, legalábbis nálunk, június harmadikán még el lehetett viselni a tavaszi kabátot, azért ilyenre sem emlékszem, hogy történt volna még. Máskor június elején már rég túl voltunk az első barnuláson, most sehol, semmi :)
De azért leírom a fagyi receptjét, mert nagyon finomra sikeredett, picit másabb, mint az eddigi receptjeim, a tejszíntől sokkal krémesebb. A színe pedig csodaszép :)


Hozzávalók (5 személyre): 4 dl házi tej, 5 evőkanál cukor, 3 tojássárgája, 1, 5 dl habtejszín, 15 dkg áfonya.
Elkészítése: Az áfonyát megszórjuk 2 evőkanál cukorral, hozzáöntünk fél dl vizet, s összerotyogtatjuk, míg a víz elpárolog alóla. A tejhez hozzáadunk 3 evőkanál cukrot, együtt felforraljuk, levesszük a lángról. A tojássárgákat villával habosra verjük, felhígítjuk 5 – 6 evőkanál forró tejjel, majd vékony sugárban a tejhez kavarjuk. Ekkor visszatesszük a tűzre, s folyamatos kavargatás mellett puding sűrűségűre főzzük, majd hideg vízben gyorsan kihűtjük. A habtejszínt felverjük, óvatosan hozzákeverjük a tejes alaphoz, végül hozzáadjuk az áfonyát is. Egy műanyag dobozban a fagyasztóba tesszük, félóránként, óránként megkavarva megfagyasztjuk. Ha nincs időnk kavargatni, egy éjszaka alatt nyugodtan fagyasszuk le, reggel vegyük ki, 10 - 15 percet hagyjuk kiengedni, utána kavarjuk át, így is tökéletes lesz az állaga.

9 megjegyzés:

Hankka írta...

Gyönyörű a színe, és a hozzávalókat elnézve nagyon finom is lehet! :) Nálunk sincs most túl jó idő, de talán hétvégén már meleg lesz! :)

Dina írta...

Micsoda szín! :) Én is meglepődtem, amikor szederből készítettem főzött fagyit, milyen intenzív lett. :) Szeretem az áfonyát, ki fogom próbálni, csudajól néz ki! :)

María írta...

Gyönyörű lett, és biztos isteni is :)!

Chef Viki írta...

Atyaég, micsoda szín!!! Varázslatos!

Névtelen írta...

Gyönyörű színe van és biztos nagyon finom is.

Van kedved játszani?
http://habverofakanal.blogspot.hu/2014/06/keszitsunk-hazilag-jatek-2.html

teller-cake írta...

Gyönyörűséges lett Kati, nagyon csábító! A júniusi hidegről annyit, hogy 9 éve, az esküvőmet megelőző napon olyan hideg lett, hogy apukám bekapcsolta a fűtést - június 10.-én! Másnapra szerencsére csodaszép idő lett... :))

marisz57 írta...

Ez tényleg szép is, jó is! Majd meghozza a nyarat! :)

Unknown írta...

Gratulálok,Biztos nagyon finom volt, én is elkészítem a gyerekeknek :)

Elisabeth írta...

Kati, fantasztikus, es mesebeli szep szine ennek az afonyas fagylaltnak. Mennyei finom is lehet!