2014. május 10., szombat

Újkrumplis egytál kacsahússal

Ezt a receptet is Jamie Oliver ihlette, igaz magyarosítottam, vagyis a mi ízlésünkhöz igazítottam fűszerezésileg. Ennél jobb dolog nem is történhet az újkrumplival, mint hogy a különleges ízű kacsahús mellé kerül, és friss kaporba forgatódik. Próbáljátok ki, nagyon, de nagyon finom, legújabb kedvencem lett az újkrumplis ételek között. Mennyei :)


Hozzávalók (3 személyre): 2 kicsontozott alsó és felső kacsacomb bőröstől, 1 kicsontozott kacsamell, 80 dkg újkrumpli, 3 közepes paradicsom, 1 nagy csokor friss kapor, só, bors, kevés olaj.
Elkészítése:
  1. Előkészítjük a hozzávalókat: a kacsahúst, az újkrumplit, a paradicsomot, a kaprot.
  2. A kacsahúst kicsontozzuk, csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, alaposan összeforgatjuk.
  3. Egy nagyobb tapadásmentes serpenyőben kevés olajat forrósítunk, rádobjuk a fűszerezett kacsahúst, addig kavargatjuk, míg megpirul és zsírjára sül, ezután felöntjük 1 – 2 dl meleg vízzel (közben, ha szükséges pótoljuk), fedő alatt puhára pároljuk, és ismét zsírjára sütjük.
  4. Az újkrumpli héját lekaparjuk, megmossuk, enyhén sós vízben puhára főzzük.
  5. A paradicsomokat egy süteménytűvel megszurkáljuk, majd néhány percre forró vízbe helyezzük, majd a forró vízből kivéve meghámozzuk, szeletekre vágjuk. A kaprot finomra aprítjuk, elkeverjük 2 – 3 evőkanál olajjal.
  6. A megpuhult újkrumplit a kezünkkel kissé megroppantjuk, egy hőálló tálba helyezzük.
  7. A krumplihoz hozzáadjuk a megsütött kacsahúst, a paradicsomot, a kaprot, alaposan összeforgatjuk, előmelegített sütőben, közepes hőfokon 10 – 12 percet sütjük, hogy az ízek összeérjenek, majd az utolsó 2 – 3 percben grill fokozaton megpirítjuk.

Megjegyzés: Kacsahús híján csirkehúsból is elkészíthetjük, picit másabb lesz az íze. Ha nem kedveljük a kaprot petrezselyemzölddel is helyettesíthetjük, paradicsom helyett koktélparadicsomot is használhatunk hozzá.

6 megjegyzés:

Hankka írta...

Már a fotó és a hozzávaló láttán is biztos vagyok benne, hogy nagyon finom! :)

trollanyu írta...

Nagyon jól néz ki, sajnos kacsahúshoz ritkán jutok, de csirkével is nagyon el tudom képzelni:)

Katalin írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz :-) Nagyon, de nagyon guszta! És a kacsahúst én nagyon szeretem, úgyhogy biztosan ízlene nekem is :-)

Seffer Lilla írta...

Eszméletlen jól néz ki, jöhetne nekem most vacsira ;)

Farci írta...

Mutatós!

Kati írta...

Hankka, nekem nagyon, de nagyon ízlett:) Köszi:)

Trollanyu, csirkével is finom lesz szerintem is:) Köszi:)

Katalin, nekem is egyik kedvencem a kacsa, köszi:)

Lilla, ugye? Köszi:)