2014. április 2., szerda

Spenótos töltött tojás

Én úgy vagyok a spenóttal, hogy szinte minden nap meg tudnám enni, és még mindig az egyik legelérhetőbb zöld színű levélzöldségünk. Már sok mindenbe belecsempésztem, most a töltött tojás került sorra, és olyan, de olyan finom lett, és szerintem mutatós is, bár a család férfi tagjai nem értékelték a zöldet :)



Hozzávalók(5 személy részére): 10 tojás, 25 dkg spenót, 10 dkg vaj, 5 dkg tömlős natúr krémsajt, só. A majonézhez: 1 tojássárgája, 1 teáskanál mustár, 1, 5 – 2 dl olaj, 4 – 5 evőkanál tejföl.
Elkészítése: A spenótot 5 dkg vajon, kissé megsózva megpároljuk, amíg összeesik, de nem főzzük túl. A tojásokat keményre főzzük, kihűtjük, meghámozzuk, hosszában kettőbe vágjuk, a sárgáját óvatosan kivesszük. A kihűlt spenótot késsel apróra vágjuk, hozzáadjuk a tojássárgát, a sajtot, 5 dkg vajat, sózzuk, villával krémesre dolgozzuk, egy teáskanál segítségével visszatöltjük a tojásfehérjékbe.
A tojássárgát elkavarjuk a mustárral, majd cseppenként adagolva hozzá az olajat, kemény, fényes majonézt kavarunk, a tejföllel lazítjuk. A majonézt egy tál aljába simítjuk, ráhelyezzük a tojásokat, salátalevelekkel, petrezselyemzölddel díszítjük.

12 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Én imádom a spenótot, úgyhogy ha netán nem fogyna el csak nyugodtan küld át nekem:))

María írta...

Ezt én is imádnám, és Középsőm is! Tegnap épp spenótot kért, igaz még a hagyományos változatot, bundás kenyérrel - de szerintem nálunk is lecsúszna egy tál ilyen gyönyörűség is :).

teller-cake írta...

Fantasztikusan néz ki ez a tál!!! Jöhet a spenót nekem is minden mennyiségben... :-P

Katalin írta...

Igazán guszták, nem is értem, hogy a férfiaknak miért nem ízlett :-) Pedig finom lehet!

Okki írta...

Én medvehagymával csináltam töltött tojást, és nagyon finomra sikerült. Spenóttal is igen finom lehet. :)

Blogkonyha írta...

Ezzel nagyon megfogtál, annyira guszta. Imádom a spenótot, ezt lehet megcsinálom Húsvétkor... Pirítóssal most is jöhetne...

Kati írta...

Mónika, oké:) Anyummal elfogyasztottuk:) Nekünk nem kellett kétszer mondani:) Köszi:)

Mária, te meg a bundáskenyérrel fogtál meg engem, nagyon megkívántam, sajnos a diétám miatt ritkán ehetek kenyeret :) Köszi:)

Teller - cake, ugye? Köszi:)

Katalin, pedig másként megeszik a spenótot, nem tudom... Köszi:)

Illéskrisz, nagyon finom, ha több spenótot teszel még zöldebb lesz:) Köszi :)

HajniZoli írta...

Kati, a férfiak nálam sem értékelik az ilyen zöldes, új dolgokat. Kevesebbet szoktam készíteni, ha nem eszik megtudjam enni egyedül is:)
Jól néz ki a tojás, biztos finom is volt.

Hankka írta...

Olyan szép üde zöld a színe, nagyon guszta! :)

marisz57 írta...

Ez nagyon szuper!

Vicuska írta...

Nagyon jól mutat a spenóttal töltött tojás, és bár nem vagyok spenót-fan, de ezt szívesen megenném, annyira csábító! :)

Kati írta...

HajniZoli, az volt bizony:) Köszi:)

Hankka,marisz57,Vicuska köszi:)