2014. február 19., szerda

Vörösboros nyúlpaprikás

Tudom még egy picit messze van, de már a húsvét jegyében készült nálam ez a finom nyúlpaprikás, állíthatom , hogy az egyik legfinomabb az általam eddig készített nyulas ételek közül. A bor és a füstölt szalonna valami mennyei ízt ad hozzá a nyúlhús ízéhez. Ezért nem is készítettem mellé köretként egyebet csak natúr főtt krumplit, kis szárított petrezselyemmel megszórva, hogy ne nyomja el a különleges ízeket. Próbáljátok ki ha tehetitek, tényleg nagyon, de nagyon finom :)


Hozzávalók (4 személyre): Kb. 1 kg nyúlhús ( 1 nagyobb nyúl mellső és hátsó combjai, gerince), 15 dkg házilag füstölt húsos szalonna, 3 hagyma, 0, 5 dl vörösbor, 3 dl tejföl, kevés olaj, só, bors, pirospaprika. A körethez: Kb. 1 kg krumpli, só, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A húsos szalonna bőrét lehúzzuk, apró kockákra vágjuk, megpirítjuk. A hagymát finomra aprítjuk, a szalonna kiolvadott zsírjában (ha szükséges még kevés olajjal pótoljuk) megdinszteljük, megszórjuk a pirospaprikával, majd beletesszük a megmosott nyúlhúst, sózzuk, borsozzuk, többször átforgatva fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük 2 - 3 dl forró vízzel (ha szükséges közben még pótoljuk), alacsony hőfokon, lefödve puhára pároljuk. Amikor a hús megpuhult, a levét majdnem elfőtte hozzáadjuk a bort, összeforraljuk, majd hozzákeverjük a tejfölt és azzal is újraforraljuk.
A körethez a meghámozott krumplit nagy hasábokra vágjuk, enyhén sós vízben puhára főzzük (vigyázva, hogy ne főjön szét) friss vagy szárított petrezselyemzölddel megszórjuk.
A nyúlpaprikást ezzel a natúr főtt krumplival tálaljuk.

5 megjegyzés:

Katalin írta...

Finom lehet!

Hankka írta...

Nagyon guszta, szívesen megkóstolnám, kipróbálnám! :) Gyerekkoromban tartottunk nyulakat, akkor gyakran került asztalra nyúlhús, manapság viszont csak nagyon ritkán jutok hozzá! :) Kár, mert nagyon finom ételeket lehet belőle készíteni! :)

Monika írta...

Már most megenném!!!!:)Szuper vagy!!!!Elraktározom a receptet!Köszönöm!

Fernel írta...

No, ezt én is ki fogom próbálni, a Zuram feszt valami újat akar enni nyúlból. Alapanyag bőven van :D
ja, mikuláskor a télapót fogod megfőzni? :D :D, bocs, csak nagyon magas volt ez a labda :D :D

Kati írta...

Az bizony:) Köszi:)

Hankka, szerencsére itt felénk még hozzá lehet jutni a nyúlhúshoz, nagybátyám neveli őket jelenleg:)
Köszi:)

Mammka, mi is most ettük:) Igaz én csak keveset, és szalonna nélkül:)
Köszike:)

Fernel, igen, én is mindig próbálok vmi újat kihozni a nyúlból, ha hozzájutok:)
Ja, a télapót is megfőzöm, ha valaki megnyúzza előbb:) :) Na ez kissé morbidra sikerült:)