2013. november 14., csütörtök

Earl Grey muffin Kati módra

Egyik kedvenc teám az Earl Grey, már rég foglalkoztatott a gondoltat, hogy muffinban is kipróbáljam, most jött el az ideje. Csakis kiváló minőségű teából készítsük, nagyon különleges süteményt kapunk a keserű csokival párosítva, akár az ünnepi asztal dísze is lehet. Erre a fotóra nagyon készültem, mindent elterveztem, s úgy érzem sikerült is, legalábbis nekem nagyon tetszik:)



Hozzávalók (12 darabhoz): 22 dkg liszt, másfél kávéskanál sütőpor, 10 dkg barna cukor, 2 tojás, 7 dkg olvasztott vaj, 2 dl tej, 10 dkg keserű csokoládé, 4 Earl Grey teafilter. 
Elkészítése: A csokoládét apróra vágjuk, egy teafiltert kibontunk, tartalmát kiborítjuk. Egy kisebb tálban a lisztet elkeverjük a sütőporral, a csokoládéval, a kibontott teafilter tartalmával. A vajat megolvasztjuk, hűlni hagyjuk. A tejet felforrósítjuk, ráöntjük a megmaradt három teafilterre, öt percig lefödjük, majd lehűtjük. Egy másik edényben elkeverjük a tojást a cukorral, a teás tejjel, az olvasztott vajjal. A lisztes és a folyékony részt vigyázva összeforgatjuk, amíg a liszt teljesen átnedvesedik.
A vajjal kikent, muffin sütőpapírral bélelt formákat háromnegyedéig töltjük a masszával. Előmelegített sütőben, közepes lángon, 25 perc alatt megsütjük.

17 megjegyzés:

Erika írta...

De guszták, és biztos finom is!!
Nagyon szép fotó készült róluk, nekem is tetszik!! :)

trollanyu írta...

Nagyon szépek, biztosan finom Earl grey teával is, én matcha teával sütöttem már, nekem nagyon bejött:) Szép a fotód, nagyon hangulatos:)

Böbe írta...

Szép lett a fotód, aranyos az angyal párod nagyon! A muffin pedig isteni lehet, még nem sütöttem teával, de ki kell próbálnom:))

horimarika írta...

Ezt ki fogom próbálni! Én is imádom az Earl Greyt! Én bonbont terveztem vele :)
Köszönöm az ötletet és a hangulatot! :)

Katalin írta...

Nagyon kreatív vagy, ügyesen kigondoltad! Ez csakis finom lehet! Gratulálok hozzá :)

Éva írta...

Nekem is ez a kedvenc teám! Nagyon kigondoltam és szépen kivitelezted! Finom lehet nagyon!

teller-cake írta...

Valóban gyönyörű a kép és különleges a desszert is. Jöhet a mi ünnepi asztalunkra is! :)

csipike írta...

Szerintem is nagyon hangulatos lett a fotó! ;-)
Aranyos angyalkáid vannak! Igazi ünnepi pillanat.

HajniZoli írta...

Jó lett a süti is, a fotó is csodás! Idő kell a jó munkához ugye? Na meg ráhangolódás:-)

Juci írta...

Olyan szépre sikerült ez a fotó, hogy meg kell dicsérjelek!! Brávó!
Gondolom a muffin is annyira finomra sikerült!!!

Blogkonyha írta...

Izgalmas recept. Még ilyen ízt nem ettem. Biztos fincsi...

Barbi konyhája írta...

Kati nagyon különleges kis süteményt készítettél, látszik, hogy finom! A fotóid is nagyon szépek lettek, és igaz, hogy egy kis plusz hogy feldobja a képet, csak ne lenne vele annyi macera! :)))

Roza írta...

Kati, megint nagyon kreatív voltál!
Nagyon finomak lehetnek a muffinok...

Hankka írta...

Nemcsak neked tetszenek a fotók, tényleg nagyon szépek lettek! :) A muffinok pedig nagyon finomak lehetnek, ki fogom próbálni! :)

Schnappy írta...

Tök cuki a tálalás, nagyon tetszik!:)

marisz57 írta...

Nagyon érdekes recept! El is viszem, mert teával még nem sütöttem muffint. látom az angyalkákról, hogy már karácsonyi hangulatba kerültél. :)

Kati írta...

Erika, köszönöm, finomak is voltak:)

trollanyu, matcha teát még nem sikerült beszereznem, de azzal is szeretném egyszer kipróbálni:) Köszi:)

Böbe, köszi, én már készítettem Roibos teával is, azzal is finom:) Az angyalkák nemezeléssel készültek, egy ismerősöm készítette őket:)

horimarika, tetszeni fog neked:) Bonbonban is jó lesz biztos:)Köszi:)

Katalin, köszike, igyekszem:)

Éva, ugye milyen finom és karakteres tea? köszi:)

teller - cake, ott is megállja a helyét:) Köszi:)

csipike, köszi:) Az angyalkék készítőjének nevében is:)

HaniZoli, igen, ráhangolódás kell a legtöbb, s idő:)

Juci, finom is volt, nem csak a fotó szép:) Köszi:)

Illéskrisz, finom és különleges, persze annak aki szereti az Earl Grey ízét. Köszi:)

Barbi, ahogy mondod, kellékek, ráhangolódás, minden kell hozzá, sajnos nem mindig van idő rá:) Köszi:)

Roza, igyekszem:) Köszi:)

Hankka, ízleni fog nektek:) Köszi:)

Schnappy, köszi, igyekszem:)

marisz, én már készítettem Roibos teával is, ez jobban ízlik:) Meglátod, nagyon különleges:) Hát a karácsonyra hangolódás, most valahogy nehezen megy, de csak elindult...Köszi:)