2013. október 19., szombat

Lila krumpli saláta

Nem, nem készülök még a karácsonyra, az idén nem is lesz nekem karácsonyom... De viszont készülünk az Erdélyi Konyha adventi különszámára, amely hamarosan megjelenik, abba készítettem ezt a színében és ízvilágában is különleges salátát. A lila krumpli saját termés, amelyet itt is szeretnék megköszönni Rózának, hisz tőle kaptam a tavaly a vetőmagot. A 4 - 5 db krumpliból körülbelül egy fél kg lila krumplim lett, amelyből egy keveset meghagytam ismét vetőmagnak, de muszáj volt kipróbálnom valamilyen receptben is:) Ha esetleg hozzájuttok ilyen krumplihoz, próbáljátok ki, egyszerűen már a színe meghozza az ember kedvét. De ha nincs lila krumplitok, egyszerű krumplival is finom  és különleges lesz ez a saláta.


Hozzávalók(2 személyre): 30 dkg lila krumpli, 10 dkg füstölt lazac, 10 dkg kéksajt, só, bors, 1 dl tejföl, 1 kávéskanál magos mustár,1 cikk fokhagyma, fél kávéskanál friss vagy sóban eltett kapor, pár szál petrezselyemzöld.
Elkészítése: a lila krumplit, sós vízben, héjában puhára főzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A lazacot vékony csíkokra, a kéksajtot kis kockákra vágjuk. A tejfölt elkeverjük a mustárral, a kaporral, az áttört fokhagymával, pici sóval és borssal. A fűszeres tejföl felét egy tálkába vagy egy tányérra öntjük, ráhalmozzuk a lila krumplit, kissé sózzuk, borsozzuk,  rászórjuk a lazacot valamint a kéksajtot, petrezselyemzölddel diszítjük. A megmaradt tejfölt szószos tálkában kínáljuk a krumplisaláta mellé.

20 megjegyzés:

sedith írta...

Csodás, köszönöm. :)

Én úgy szoktam fotózni oylankor, ha még nagyon nincs ott az ideje valaminek (pl. ünnepek), hogy kattintok egy-két képet az ünnepi dekoráció nélkül is. Persze, így a szép, dekorációval. Meg aztán mi, ha még nem jön a karácsony? :)

És tessék kérem szépen elhessegetni az ilyen borús gondolatokat. Talán nem lesz túl jó, meghitt stb. de azért karácsonyod így is, úgy is lesz. Egyedül leszel?

Roza írta...

Kati, nagyon mutatós lett a salátád!:)
Nekem sem lett túlságosan sok lila burgonyám, én is karácsonyra tartogatom, hasonló célból:)
De majd jövőre!:)

Monika írta...

Az Erdélyi konyhában te főszereplő vagy????? Hogyhogy nem esett le nekem ez eddig????Hű,de büszke vagyok rád!

Kati írta...

Sedith, jó ötletet mondtál, ezután én is úgy csinálom:)
sedith, még nem tudom, de valószínű, hogy örökre egyedül leszek:((

Roza, nekem már karácsonyra nem maradt, de ennek is örvendek, köszönöm itt is Neked:)

Mammka, hát azt nem mondanám, hogy főszereplője, de egyik munkatársa, receptírója vagyok, már júliusban múlt egy éve:) Köszönöm:)

Katalin írta...

Még nem ettem lila krumplit, nem is tudom milyen íze lehet?
Nagyon guszta lett a tálad, szép színes, ünnepi :)
Miért nem lesz karácsonyod?

Tiffanylda írta...

Sosem láttam lila krumplit, majd ha sok lesz, küldj két szemet, légy szíves! ;) Az íze olyan, mint az rendes krumplié?
Nagyon gusztusos a tálad, méltó hozzád!:)
Szomorú, hogy nem lesz meghitt karácsonyod..., de tudod, az élet olykor furcsa és... ne hagyd magad legyőzni!;)Puszi!

Kati írta...

Katalin, köszönöm szépen:)Az íze ugyanolyan, legalábbis én úgy éreztem, mint a hagyományos krumplié, de ez nem fő szét, jól lehet szeletelni.
A karácsony pedig magánéleti problémák miatt nem lesz:((

Kati írta...

Tiffanylda, fogok is küldeni Neked, már terveztem is:) Én is most ettem életemben először, de már saját termés:) Rozának köszönhetem:)
Tudod, hinni akarok, szeretnék a csodákban... Sokan mondták, amit te is, remélem, hogy igazatok lesz, de nagyon nehéz...

Kati írta...

Tiffanylda, és köszönöm:) Nagy ölelés:)

Hankka írta...

Lila krumplit még nem ettem, de a salátád annyira guszta, hogy ha hozzájutok, biztosan elkészítem! :) Azért remélem, lesz karácsonyod és szép karácsonyod lesz, hiszen szerető család vesz körül! :)

Kati írta...

Hankka, nálatok fele szerintem már üzletekben is kapható, de hagyományos krumplival is különleges lesz a lazactól és a kéksajttól.
Köszönöm, ebben tökéletesen igazad van, nem is tudom mi lenne velem a családom nélkül.

trollanyu írta...

Nagyon egyszerű és mégis különleges saláta. Soha nem ettem még lila krumplit, itt nem árulják még, vagyis az édesburgonyának van lila változata, azt ettem már. Sajnálom, hogy problémáid vannak, de ne keseredj el, a családod mindig ott lesz neked és karácsonyig még sok jó dolog történhet:) Remélem így lesz és visszatér a jó kedved is:)

csipike írta...

Még én sem ettem lilát, de nagyon szép lett vele a salátád. Gratula az újságíráshoz is ;-)
A karácsonyt meg olvastam az előző válaszaidban, sajnálom ( egy nagy ölelés ). Az okokat nem tudom, néha vannak hullámvölgyek minden kapcsolatban. Erre mondják, hogy sok víz lefolyik még a Dunán karácsonyig ;-)

Roza írta...

Kati, nagyon sajnálom, de átsiklottam azon a mondatodon, hogy "örökre egyedül leszek":( Katám, bármi történt veled és köztetek, te egy nagyon vonzó, kedves teremtés van. Tovább kell lépni. Hidd el, ha elszakadt valami, nem érdemes összekötni... A csomó ott marad.
Szeretettel ölellek!!

Böbe írta...

Nagyszerű kis salátát rittyentettél össze, finom lehet nagyon! Lila krumplit még nem ettem, de nézni fogom hátha kapok:))

Chef Viki írta...

Nem tudom a hátterét a magánéletednek, de nagyon szíven ütött, mikor azt írtad, hogy örökre egyedül maradsz :-(

A múlt heti Nők Lapjában olvastam ezt az idézetet: "A győztesek azok a vesztesek, akik felálltak, és megpróbálták még egyszer."

Ki tudja, mi lesz még karácsonyig :-)

És a saláta pazar!

Okki írta...

Nagyon sajnálom Kati. :( Légy erős, és próbálj pozitívan gondolkodni! Hosszú még az idő Karácsonyig, rengeteg dolog történhet addig még. :) Most nehéz, de meglátod idővel minden megoldódik! :) :)

A saláta pedig nagyon szép, szeretem az ilyen színes ételeket!

HajniZoli írta...

Szuper a salátád! Lilla krumplival még én sem találkoztam.
Megdöbbentett a kijelentésed, nagyon sajnálom. Szorítok neked!

Elisabeth írta...

Aranyos Katika, nem tudom a körülményeket a te életedben, de borzasztóan meg renditett amit olvastam hogy "örökre egyedül leszek"...?

A lila krumpli nálunk bőven kapható egész évben, pláne ebben az őszi szezonban és még a lila krumpl csipsz az is nagyon finom, de főleg a krumpli saláta amit készitettél, hát az nagyon jól jönne mindenféle hus mellé...guszta, és finom!

itt az e-mail cimem...irjál egy pár sort ha kedved van, nem várom hogy személyesen irjál a blogomon, de ahogy neked jó. Puszillak

elisaprega@aol.com

Kati írta...

trollanyu, köszi, én is most ettem először ilyen lila krumplit.
Hát remélem, hogy történik vmi jó is még karácsonyig...

csipike, köszi:) Hát ez elég nagy hullámvölgy nálunk...

Roza, köszi:) Lehet, hogy igazad van, de én azért mégiscsak szeretném azt a csomót...

Böbe, köszi:)

Chef Viki, köszönöm, az idézetet is, próbálkozom, de elég nehéz felállni az a baj...

Okki, köszönöm, én is abban reménykedem, csak sajnos, semmi pozitív jel nem mutat arra,hogy vmi változás lesz Karácsonyig.

HajniZoli, köszi, hidd el rám is fér...

Elisabeth, köszönöm a kedvességedet, az együttérzésedet, ne haragudj, hogy még nem írtam Neked, de egyelőre nem tudok beszélni sem róla.