2013. augusztus 9., péntek

Többszínű paradicsomsaláta

A tavaly vagy az idén tavaszon? Már nem is tudom, de a lényeg, hogy Ferneltől, akivel kiderítettük, hogy ő is szeredai származású, kaptam többféle paradicsommagot, feketét, cirmosat, sárgát, pirosat, amelyeket édesanyám elvettet a melegágyba, majd kipikérozta, ültette őket, én csak a kötözésbe segítettem igazán:)
Na ezek a paradicsomok most kezdenek éregetni, a kísérleti állomáson, ahogy én nevezem, mert külön vannak ültetve, hogy ne porozzanak össze. Na és így adódott a lehetőség, hogy ilyen szép színes paradicsomsalátát készíthettem, amilyet Jamienél is láttam egyszer, persze, csak ízlésből, hasra csapva készült, ahogy én szeretem. A napokban olyan hőség volt nálunk, hogy ilyen salátákon, gyümölcsökön kívül, meg vizen nem is kívántam semmit, ez a mai ebédem volt:) Fernel, itt is köszönöm a magokat, hamarosan készítek fényképet egyben is a termésekről:)


Hozzávalók: kb. 25 dkg több féle színű paradicsom, 5 dkg kéksajt,1 kávéskanál bazsalikomos tokaji borecet, 3 - 4 evőkanál olívaolaj, 3 cikk fokhagyma, néhány friss bazsalikom levél, tengerisó.
Elkészítése: a paradicsomokat megmossuk, tetszés szerinti darabokra vágjuk, egy tésztaszűrőbe helyezve alaposan megszórjuk a sóval, s egy edény fölé helyezve hagyjuk lecsöpögni, így a só kivonja a vizet, kissé erőteljesebb paradicsomízt kapunk. Ezután áttöltjük egy tálba, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, az ecetet, az olajat, a finomra aprított bazsalikomot, összeforgatjuk, rászórjuk a kockákra vágott sajtot, s máris tálalhatjuk.

15 megjegyzés:

sedith írta...

Csodás színek, isteni saláta! :)

Böbe írta...

Csodás! Nagyon szeretjük mi is a mindent bele salátákat.:))

HajniZoli írta...

Jó lenne meg is ízlelgetni ezeket a sokszínű paradicsomokat:-) Finom saláta!

Katalin írta...

Guszta, finom lehet! Én is a napokban kaptam fekete paradicsomot, előtte még csak nem is hallottam róla :)

Tálaló írta...

Nekem is nagyon tetszik salátába ha többszínű a paradicsom.Ezért ugyan csak sárgához jutok,de évek óta ültetek én is.Viszont a piros ízével nem vetekedhet.
Amiért mégis nevelgetek sárgát az azért van,mert szeretem,ha a szemem is jóllakik egy étellel:)

trollanyu írta...

Gyönyörű saláta, én is nagyon szeretem a sokszínű paradicsomot. Már a látványtól is jó kedve lesz az embernek:)

Mammka írta...

Aszta!!!!!!Tényleg!Van sárga paradicsom is.....Jövőre én is vetek melegágyba.

Mammka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mammka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mammka írta...

Bocs!először nem akarta megjeleníteni a gépem a hsz-t,utána meg 3x.azért töröltem.:)

csipike írta...

A termésekről is kérek szépen fotókat ;-), meg hogy melyik milyen ízű, majd írd le hozzá légyszi.
Nálunk is 40 fok volt, én már teljesen kiborultam, vizes ruháztuk magunkat, bent a munkahelyemen 35 fok volt, ilyen még sosem volt, tavaly 33 volt a legtöbb, tiszta üvegkalitka, úgy megszívja a napot hogy ihaj :-(

Lilla Seffer írta...

Szuper!

Kati írta...

sedith, köszi:)

Böbe, köszi, én is:)

HajniZoli, hidd el szívesen megkóstóltatnám, csak nem tudom hogyan. Köszi:)

Katalin, a tavalyig én sem:) Köszi:)

Tálaló, nekem az egyik fajta apró sárga paradicsom íze nagyon tetszik, olyan édes, mint a méz, és nem olyan savasok, mint a piros. De hát embere válogatja, én mindeniket szeretem, és én is azt szeretem, ha a szemem is jóllakik:) Köszi:)

trollanyu, az biztos:) Köszi:)

Mammka, van biza:) S méghozzá nem olyan savas, mint a piros:) Köszi:)

Csipike, készítek külön is fotót róluk, s leírom milyen ízűek:) Kicsit múlott a meleg felénk:) Köszi:)

Lilla seffer, köszi:)

Elisabeth Foodandthrift írta...

Imádom a paradicsom salátát, nekünk is több fajta terem most...igazán finom és szép a tálalás.

Az őszi barack poszodra is kommentáltam. Fantasztikus!

Kati írta...

Elisabeth, akor te is készíthetsz színes salátát:) Köszi:)