2013. augusztus 27., kedd

Szilvás csirkecomb

Egy enyhe kis keleties ízbeütéssel készült ez a finom kis csirkesült, amely nálam egy újabb gyümölcs - hús páros, ami nagyon, de nagyon ízlett. Semmi bonyolult nincs az elkészítésében, mégis, akár ünnepi fogás is lehetne szerintem. Gyümölcs - hús párost kedvelőknek melegen ajánlom:)
A képen látható tányért Vilma nagymamámtól kaptam, már csak ez az egy darab volt meg belőle, egyik kedvenc tányérom lett:)


Hozzávalók (2 személyre): 2 felső csirkecomb, 1 zúza, 10 szilva, 2 nagyobb cikk fokhagyma, 1 dl fehérbor, só, bors, szárított majoránna, kis csokor petzrezselyemzöld,1 csillagánizs, kevés olaj. A körethez: 17 dkg rizs, 1 szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, 1 kardamom mag, csipetnyi köménymag, kevés olaj, só.
Elkészítése: A combokat, a kettőbe vágott  zúzát átmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. A felforrósított olajon kissé megpirítjuk a forgácsokra vágott fokhagymát, vigyázva, hogy ne égjen meg, majd a húsokat fehéredésig pirítjuk a fokhagymás olajban. Ezután a húsokat egy hőálló edénybe helyezzük, ráöntjük a fokhagymás olajat, hozzáadjuk a kimagozott, felezett szilvát, megszórjuk a majoránnával, beletesszük a csillagánizst, kissé még megsózzuk, felöntjük a borral, és lefödve, előmelegített sütőben, 20 - 25 perc alatt puhára pároljuk. Miután megpuhult kifödjük, zsírjára sütjük.
A körethez: A rizset átmossuk, fél órára beáztatjuk. Kevés forró olajon megpirítunk egy szegfűszeget, egy kardamom magot, 1 lisebb fahéj darabot, egy csipet köményt, amíg illatozni kezdenek. Hozzáadjuk a rizset, sózzuk, feltöltjük kétszer annyi vízzel, lefödve puhára pároljuk.

12 megjegyzés:

Tálaló írta...

Nekem a szilvás raguba is kell egy csipet fahéj,mert bolondulok az ízéért.
Szerintem nagyon pikáns a gyümölcs és a hús kettőse,ez pedig különösen kedvemrevaló.Megfő(ű)zött,vittem:))

Szép a tányér,és múltja is van,úgyhogy vigyázz rá,mert ez igazi kincs:)

Katalin írta...

Hű de finomat készítettél ismét! Ez nekem is ízlene, biztosan :)
Nagyon szépen tálaltad, és tányérod is szép, régi darab :)

Böbe írta...

Nagyon finomat alkottál! Mi is rajongunk a gyümölcs + hús párosért:)) Szép a tányérod is nagyon!

Seffer Lilla írta...

Nagyon jól néz ki, rizs nélkül jöhet...:)

Kati írta...

Tálaló, ahogy most mondod, én is tehettem volna egy kis fahéjat bele, szilvával nagyon talál, na de legközelebb:) Remélem ízleni fog nektek is:)
Vigyázok is a tányéromra, mert kincs nagymamámtól, most már ők is tudják, hogy az ilyesmik nekem fotózáshoz is nagyon jól jönnek:) Köszi:)

Katalin, igyekszem kihasználni az idénygyümölcsöket, nem csak sütiben:) Van már jó darab gyümölcs - hús receptem, ez most új:) Köszi:)
A tányér a jelzés szerint a kolozsvári híres Irisz porcelángyárban készült, lehet te hallottál róla, nem tudom, hogy most már működik-e.

Böbe, tudom, hogy ti is szeretitek:) Köszi:)

Lilla Seffer, neked rizs nélkül kínálom:) Köszi:)

Elisabeth írta...

Aranyos Katika, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat a blogomon. Nem azért szomorkodok a kis bör rák mütét végett...inkább a jövő hónapi miatt, ami a fejem tetején van, az kissé komolyabb, de azon is tul leszek.

Én is szeretem a kutyusokat, a lányoméknál van a kettő aranyoskák akiket nagyon szeretem és ők is engem. A cicust már régóta fogadtam hozzám, és annyira ragaszkodó kis állatka!

Legelőször is szeretnék gratulálni a sikeres fogyásra, fantasztikusan nézel ki, és meg is látszik a nagy diferencia. Hát csak igy tovább, bizony nehez fenn tartani a diétát, én is vissza hiztam legalább 5 kilót olaszországi vakáción.

Nagyon guszta, és finom a szilvás csirkéd...szép a tálalás is. Én is szoktam gyümölcsösen késziteni, de már régen! Meg néztem az el mulasztott posztjaidat is, mind igazán finom és sikeres! Puszillak

HajniZoli írta...

Jól néz ki! Én szeretem ezt a párosítást:-)

Okki írta...

Még nem próbáltam, de nagyon finom lehet ez a párosítás! :)

Kati írta...

Elisabeth, imádkozom érted, hogy minden rendben legyen, a szavaidból úgy gondolom, te egy erős nő vagy, túlleszel ezen is.
A tesómnak van egy magyar vizslája, Lüszinek hívják, annyira okos és szeretni való, semmiért se adnánk.
A cicákat is szeretem, mikor kicsik:)
Köszi, az ilyen gyümölcsös párosokat nagyon szeretem:)

HajniZoli, köszi, én mindenféle gyümölcsöst:)

Okki, próbáld ki, nagyon fini:) Köszi:)

Hankka írta...

Kati, ez nagyon-nagyon guszta lett, szuper jól néz ki! :) És valóban nagyon szép a tányérod, vigyázz rá! :)

csipike írta...

Pikáns, finom, ízletes! Nekem most a körtés szőlős párosítás lesz a következő.

Kati írta...

Hankka, köszi szépen, igyekszem, hogy finom és szép is legyen:)

csipike, szőlővel terveyek én is:) Köszi:)