2013. július 13., szombat

Levendulás kajszibarack dzsem

A meggy után most beindult a kajszibarack szezonja nálunk. A Párom nagyszüleitől kaptunk egy nagy vödör kajszibarackot a kertjükből, rengeteget megettünk belőle, de még így is maradt kimagolva 10 kg. Ebből a tíz kg - ból mind dzsemet főztünk anyummal, s én kb. két kg-ból készítettem egy számomra újabb különlegességet, a levendulás kajszibarack dzsemet. Tudom, sokatok számára ez már nem újdonság, számomra viszont igen. A levendula az EK - s főnököm, Karcsi kertjéből, valamint kolleganőm Zsozsó kertjéből származik, itt is köszönet érte:) A barackért pedig nagy köszönet Margit néninek, Gyula bácsinak, és Párom édesanyjának, aki leszedte nekem:)
Így elkészült a harmadik különleges dzsemem a Bodzavirágos eperdzsem és a Keserű csokis meggydzsem mellé.


Hozzávalók (kb. 3 kisebb befőttesüveghez): 2 kg kimagozott kajszibarack, 60 dkg cukor, pici citromsó (citromsav), 4 - 5 szál levendula lemorzsolt virágai, késhegynyi szalicil.
Elkészítése: A barackot alaposan átmossuk, kimagozzuk, az esetleges hibás részeket eltávolítjuk, egy hibátlan zománcú edényben összeforgatjuk a cukorral és a citromsóval, egy éjszakát hideg helyen állni hagyjuk. Másnap erős tüzön felforraljuk, majd mérsékeljük alatta a tüzet, és folytonos kavargatás mellett sűrűre főzzük. Akkor van kész, ha egy tányérra kiveszünk belőle, és kihülve megdermed. A főzés befejezése előtt 10 percell hozzászórjuk a levendulát. A tűzről levéve hozzákavarjuk a szalicilt, tiszta befőttesüvegekbe töltjük, s a biztonság kedvéért 15 percet gőzöljük.

8 megjegyzés:

Annamari írta...

Nna igen... :) rendes házibarackból rendes barackdzsem.

Böbe írta...

Én is ma reggel ezzel indítottam a napot, 10 kg sárgabarack befőzésével! Holnap folyt, köv, levendulás, és vaníliamagos:))

Edó írta...

Mi is szeretjük,nagyon finom levendulával:)

Kati írta...

Annamari, csakis:)

Böbe, mi is ma ismét eltettünk 20 kg-ot:) Akkor neked is volt munka mára:)

Edó, nekem is ízlik, família azt mondja ők maradnak a hagyományosnál:))

Gerdi írta...

Most már valami hasonló következhet nálunk is! Idén kimarad a sárgabaracklekvár főzése, inkább sok szilvalekvárt szeretnék főzni. Majd egy részébe csempészek levendulát:-)

HajniZoli írta...

A tavaly tettem néhány üveggel én is levendulával, sütikbe használtam, finom!

Rózsa Pachné Szévald írta...

Ezt én is kipróbálom :o)
Kösz az ötletet!

Kati írta...

Gerdi, a szilvával is finom lesz szerintem:) Köszi:)

HajniZolii, én is abba fogom használni:) Mert csak három üveggel lett:)

Rózsa, ízleni fog, meglátod:)