2013. július 22., hétfő

Göngyölt nyúlhús brokkolimártással

Ez a göngyölt nyúlhús nagyon finomra sikeredett, a brokkolimártás pedig  méltó kiegészítője volt, annál is inkább, mert minden hozzávaló a nyúlhústól elkezdve a brokkoliig a háztájról került ki. A brokkoli palántákat egy barátnőm édesanyja, Magdi néni, adta nekünk, anyum el is ültette a veteményesben, óriási növényekké cseperedtek, de sajnos mégsem lettek tökéletesek, mert egyrészük alig kezdte hozni a termését, még tenyérnyi sem volt, máris kivirágzott. De azért lett belőle egíy mártásra való nekem:) S még a színe is olyan szép lett:)
A nyúlhús pedig az utolsó adag volt a fagyasztóban, ez a hús tulajdonképpen azt hiszem a nyúl hasfala, olyan vékony, hosszú darab húsok, amit fel lehet göngyölni:) Tudományosabban nem tudom elmagyarázni, inkább megmutatom miről van szó fotón:)


Hozzávalók (2 személyre): 4 szelet nyúlhús (a nyúl hasfala, a két oldalt levő hosszú, vékony hús, nálam két nyúltól származik), 1 nyúlmáj, 4 hosszú szelet papírvékonyságúra vágott szalonna, 1 kisebb zsenge cukkini, 5 dkg juhsajt, só, bors, kevés olaj; a brokkolimártáshoz: 1 közepes vagy 2 - 3 kisebb brokkoli, 3 - 4 cikk fokhagyma, 2 - 3 dl tej, 1 evőkanál liszt, kevés olívaolaj, só, bors.
Elkészítése: a göngyölni való húsokat sózzuk, borsozzuk. A sajtot és a májat négy szeletre vágjuk. A cukkinit hosszúkás csíkokra szeleteljük.
Előkészítünk négy nagyobb téglalap alakú alufóliát, megolajazzuk, ráfektetjük a szalonnát, erre a fűszerezett nyúlhúst, a nyúlhús keskenyebbik felére halmozzuk keresztben a cukkinit, a májat, a sajtot, kissé megsózzuk, majd a fóliával felgöngyöljük. Az így előkészített göngyölegeket egy tűzálló tálba tesszük, előmelegített sütőben, kb 1 óra alatt puhára pároljuk. Ekkor óvatosan kiszedjük a fóliából, visszahelyezzük a tűzálló tálba, meglocsoljuk olajjal, és grill fokozaton kissé megpirítjuk, amíg színt kap.
A mártáshoz a brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk, lobogó sós vízben néhány perc alatt megfőzzük, leszűrjük. Kevés olívaolajat forrósítunk, megpirítjuk benne a finomra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a lisztet, felöntjük a tejjel, fűszerezzük, kavargatva sűríteni kezdjük, ekkor hozzáadjuk a brokkolit is, ha szükséges még tejet öntünk hozzá, fűszerezzük, besűrítjük.
A göngyölt nyúlhúst a mártással tálaljuk.


A hús amiből a göngyölt készült.

11 megjegyzés:

Okki írta...

A nyúlhússal nem vagyunk nagy barátságban, de a brokkoli mártást szívesen megkóstolnám. :)

Erika írta...

Nekem jöhet, imádom mindkettőt!:)

Éva írta...

Nagyon guszta így együtt a tányéron , sőt szívesen megkóstolnám mert biztos nagyon finom! Konyhámban viszont még nyúlhús eddig nem volt!

Zsófi írta...

Biztos nagyon finom, még soha nem ettem nyulat. :-)

Márti írta...

Imádom a nyuszit, sajnos, a fiúk nem,így csak magamnak nem készítek :(

teller-cake írta...

Nagyon különleges!! Nem nagyon szeretem a nyulat, de ezt szívesen megkóstolnám!

HajniZoli írta...

Az este kaptunk egy nyuszit, persze már főzésre kész állapotban. Ritkán jutunk hozzá. Valami finomságot remekelek majd belőle:-) tetszik ez a göngyölt husi is, finom lehetett!

Elisabeth Foodandthrift írta...

Aranyos Katikám, szivesen megkostolnám a nzuszi husodat...olyan guszta és finomnak néz ki, de sajnos én már gyerek korom óta nem eszek nyul hust...mióta a nagymamám kivégezte a szegény nyuszikámat...kirántotta, és csirke combnak ajánlotta amit nekem is kinált. Sajnos azóta távozok a nyul husokrol:((( Sajnos ez egy TRUE STORY! Puszillak

María írta...

Kati, ez nagyon finom lehet. Szívesen kóstolnám én is!!

Kati írta...

Okki, akkor téged csakis a mártással kínállak:) Köszi:)

Erika, oké, én is:) Köszi:)

Éva, hátha egyszer sikerül nyúlhúshoz jutnod, meglátod milyen finom, még a csirkénél is finomabb:) Köszi:)

Zsófi, pedig ki kell próbálni, nagyon finom:) Köszi:)

Márti, hát nálunk apum és a lánytesóm nincs oda érte, a többiek mind szeretjük, így több marad nekünk:) Köszi:)

teller - cake, egy próbát megér:) Köszi:)

HajniZoli, kíváncsian várom mit készítesz belőle:) Biztos finom lesz, bármi is legyen.) Köszi:)

Elisabeth, sokan vannak pont így mint te, ilyen történettel, akik nem eszik meg a nyúlhúst. Sajnálom. Köszi:)

Maria, bizony finom, gyere cseréljük el, én adom a nyúlhúst, te a halat:) Köszi:)

Hankka írta...

Azt, hogy finomra sikeredett, elhiszem neked, és mondhatom, hogy nagyon guszta is lett, gyönyörűek lettek a tekercsek! :) És nagyon finom lehetett a brokkolimártásod is! :)