2013. július 29., hétfő

Csokoládés kuglóftorta

Nem vagyok én valami nagy tortasütő, de azért a lánytesómat, Kingát, meg szerettem volna lepni valamilyen saját készítésű tortával, mert most volt a születésnapja, 23. - án. Tesó, Isten éltessen sokáig:)
 Mostanában már kétszer sütöttem kuglófot, s úgy gondoltam, hogy a kuglóf egyrészt már maga torta formájú, másrészt jól lehet diszíteni, ezért végül egyfajta kuglóftorta sikeredett belőle. Nem igazi torta, nem is tökéletes a kinézete, de szeretettel készítettem a Tesómnak, s ízlett is mindenkinek, aki megkóstólta.
A krém ötletét Marisz57 blogjáról hoztam, ő meggyel készítette én barackdzsemmel, kicsit megijedtem, mert valószínű a vaj miatt (elég vizesek itt nálunk a vajak) összefutott a krémem, de édesanyám, olyan ügyes, tudta mivel kell helyrehozni, egy kis citromlevet adott hozzá, és kisimult. Nagy kő esett le a vállamról:) Marisz, köszi az ötletet:) A marcipán rózsa nem saját készítésű.


Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 20 dkg porcukor (ha édesebben szeretjük tehetünk picivel többet is), 15 dkg csokoládé lereszelve, 3 evőkanál kakaó, 1 marék ribizli, 1 marék áfonya,1 dl házi készítésű natúr joghurt, 1, 3 dl olaj, 4 tojássárgája, 4 tojásfehérje, 1 tasak sütőpor,  pici só. A krémhez: 20 dkg mascarpone, 25 dkg vaj, fél befőttesüveg barackdzsem, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál étkezési zselatin, pár csepp citromlé.
Elkészítése: A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük, hozzákavarjuk a habverővel a porcukrot, majd a tojássárgákat. Alaposan átkeverjük, majd hozzáadjuk a joghurtot, az olajat, a sütőporral, a csokoládéval, a kakaóval elkevert lisztet. A massza felét kivajazott kuglófformába öntjük, beleszórjuk a gyümölcsöket, majd ráöntjük a massza többi részét is. Előmelegített sütőben, amíg felnő erős tűznél, majd mérsékelt tüznél kb. 45 percig sütjük. Süteménytűvel ellenőrizzük, hogy kész van-e.
A krémhez a szobahőmérsékletű vajat elkeverjük a cukorral, a mascarponéval, a dzsemmel, és néhány csepp citromlével. A zselatint kb. 1 dl vízben feloldjuk, forrásig hevítjük, majd néhány evőkanállal a krémhez adunk belőle, alaposan átkeverjük vele, fél órát pihentetjük.
A kihült kuglófot lapjában három karikára vágjuk, megtöltjük a krémmel, majd kívül is diszítjük.

19 megjegyzés:

Böbe írta...

Isten éltesse a Tesókádat! A tortád pedig igen guszta lett:)

Farci írta...

Jól néz ki a torta!
Boldogságos minden jót kívánok! :)

Kinguci írta...

Köszönöm a jókívánságokat és Kati Neked mégegyszer a fincsi tortát:*

Márti írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Olyan ez a torta,mint egy ékszer:)

Éva írta...

Isten éltesse Kingucit nagyon sokáig! Látom a fotón nagyon hasonlítotok egymásra! Ez a kuglóf torta nagyon jó ötlet és nagyon jól néz ki , az íze pedig biztos nagyon finom volt!

Bokor Boglárka írta...

Nagyon helyes kis torta lett!!!

Hankka írta...

Szép is, finom is, nagyon boldog szülinapot az ünnepeltnek! :)

Katalin írta...

Isten éltesse az ünnepeltet! Nagyon szép tortát sütöttél neki, nem is csoda, hogy nagy sikere volt :)

marisz57 írta...

Nagyon helyes tortát készítettél a lánytesódnak, akivel egyébként formáztok egymásra.
Örülök, hogy jól sikerült a krémed a kis affér ellenére is.
Kingának sok boldog szülinapot, és sok, a tesója által sütött finom szülinapi tortát kívánok!

trollanyu írta...

Nagyon szép lett a torta, jó ötlet volt a kuglóf forma:) Kingának boldog szülinapot kívánok:)

Blogkonyha írta...

Kuglóftorta... de jó! Ilyet sem hallottam még, de nagyon jó ötlet. Jó csokis ahogy látom... Guszta!

Unknown írta...

Isten éltesse a tesókádat!!
A torta/kuglóf nagyon ötletes, és jól néz ki, ami kakaós is. Nem csodálom, hogy ízlett mindenkinek!

HajniZoli írta...

Jó volt az ötleted a kuglóftortára. A krém is nagyon jó, sajnos a vajakat sosem lehet kiszámítani. Már én is jártam meg.
Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :-)

Elisabeth írta...

Micsoda szép a tortád, és a kuglóf forma nagyon ötletes. Finom csokis ize lehet, és a krém szépen mutat rajta!

Tiffanylda írta...

Igazán csodás ez a kuglóftorta, az ízét csak elképzelni tudom, sajnos:) Utólag is boldog szülinapot Kingának!!!

Viki írta...

Szia!
Azt szeretném megkérdezni, hogy esetleg lenne-e kedved szerepelni a Kifőztükben vendégként?
Ha érdekel, írj egy e-mailt a csilliviri@gmail.com címre!
Köszönöm szépen!

Névtelen írta...

Nagyon szép lett! Boldog szülinapot Kingának!:)

sedith írta...

Isten éltesse sokáig a testvéredet, és vele együtt téged is, hogy még sok finom tortát süthess neki. :)
Sok minden miatt futhatott össze a krém. Nekem pl. furcsa, hogy vajat keverünk el mascarponéval, a kettőnek teljesen más az állaga, nem valószínű, hoyg jól elegyednek. A lekvár is plusz nedvességet ad hozzá. Szóval bármi lehetett. De jó, hoyg megvolt rá a megoldás, ezt jó lenne nekem is észben tartani, hogy alkalomadtán bevethessem. :)

Kati írta...

Böbe, köszi, az ő nevében is:)

Farci, köszi:)

Tesó, nincs mit, szivesen, neked bármikor:)

Márti, köszönöm:)

Éva, igen nagyon hasonlítunk kinézetre, mindenki azt mondja, csak ő egy kicsit csinosabb nálam:) Köszi:)

margaretta, köszi:)

Hankka, köszi:)

Katalin, köszi:)

marisz57, köszi itt is mégegyszer a krém receptjét, nagyon finom lett:)Igen, hasonlítunk egymásra, s mindketten édesanyámra:)

trollanyu, köszi:)

Illéskrisz, köszi, igen, jó csokis volt, jó sötét lett a színe, de így is akartam, hogy mutasson rajta a világos krém:) Köszi:)

Erika, köszi:)

HajniZoli, én margarinnal jártam meg, nem gondoltam, hogy a vajjal is előfordulhat, de hála Istennek megoldódott. Köszi:)

Elisabeth, köszi, finom volt bizony:)

Tiffanylda, köszi, az ő nevében is:)

Viki, hát nem tudom, még gondolkodom.

Flóra, köszönöm:)

sedith, köszi:)Marisz57 mondta, hogy nála ez bevált krém, már a dzsem hozzáadása előtt összefutott, margarinnal jártam már meg, azt hittem a vajak jobbak, de á dehogy:) Anyumnak szerencsére volt mentő ötlete:)