2013. május 22., szerda

Jamaican Jerk fűszeres csirkecomb kapros újkrumplival

Egy újabb fűszerkeverék került sorra azok közül, amelyeket a Páromtól kaptam karácsonyra. Ennek a neve Jamaican Jerk, és a következő fűszereket tartalmazza: só, őrölt szegfűbors, chilipor, kömény, oregánó, fokhagyma, kakkukkfű, fekete bors, pirospaprika, cayenne bors, kurkuma, babérlevél, napraforgó olaj.
Nagyon egyszerűen használtam fel a fűszerkeveréket, eddig talán a legfinomabb az összes közül, amit kaptam. Mivel ma a piacon szép újkrumplit találtam, összeházasítottam a jamaikai ízeket az erdélyi ízekkel. Anyumék kertjében rengeteg a kapor, már sok mindenbe használtam (saláták, kaporszósz, rántotta), most a krumplit fűszereztem vele. Azt kell mondanom tökéletes az újkrumplival. Próbáljátok ki, bármilyen fűszerezésű csirkével finom, biztos vagyok benne.
Egyszer talán kipróbálom az igazi Jamaican Jerk csirkét is, csak most nem volt annyi hozzávalóm, meg grillezni sem volt hol. De így, ezzel a fűszerkeverékkel is nagyon finom.

 


Hozzávalók: 2 nagyobb csirke felsőcomb, 1, 5 kávéskanál Jamaican Jerk fűszerkeverék, 0, 5 dl olaj, pici só, 40 dkg kisebb újkrumpli, nagy csokor friss kapor, kevés vaj, pici só.
Elkészítése: a csirkecombokat átmossuk, megszárítjuk, hústűvel kissé megszúrkáljuk. A Jamaican Jerk fűszerkeveréket elkeverjük az olajjal, a csirkecombokat beletesszük, alaposan átforgatjuk benne, és 1 éjszakára, de legalább 2 órára a hűtőbe tesszük pácolódni.
Egy serpenyőt felforrósítunk, belehelyezzük a csirkecombokat a páccal együtt, megforgatva addig pirítjuk, amíg kifehéredik. Ekkor kevés vizet töltve alája puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük, megpirítjuk.
Az újkrumplik héját lekaparjuk, alaposan átmossuk, majd sós vízben puhára főzzük, vigyázva, hogy ne főjjenek túl. A kaprot apróra vágjuk, a felforrósított vajon megfuttatjuk, majd lyukaskanál segítségével a krumplikat kivesszük a levéből, és megforgatjuk a kapros vajban.
A húst a kapros újkrumplival tálaljuk. Friss salátát is adhatunk hozzá.

10 megjegyzés:

Éva írta...

Guszta nagyon! Finom lehet ez a fűszerkeveréked jó aromás fűszereket tartalmaz és ahogy látom még csípős is van benne. Nagyon finom lehetett!

Névtelen írta...

Kapros újkrumpli? Nem lehet rossz.Végülis a kapormártás mellé is krumplit eszünk.Ki fogom próbálni.

horimarika írta...

Jajj, ez nagyon szép étel!!! Gondolom, isteni íze is volt.

teller-cake írta...

Guszta, nagyon megfogott a kapros újkrumpli! A hús fűszerezése pedig csodás lehet. :)

Zsófi írta...

Hmmmm, de jól néz ki! Szívesen megkóstolnám! :-)

trollanyu írta...

Nagyon jó párosítás:) Szoktam jerk csirkét készíteni, de még sehol nem láttam kész keveréket, jó ajándékokat kaptál a párodtól:)

Kati írta...

Éva, igen, egy kissé csípős, de csak egy leheletnyit, nekem ez tetszik eddig a legjobban a Párom által hozott fűszerek közül:)

Patrícia, hogy nem lehet rossz?:) Garantálom neked, hogy különlegesen finom, nekem még a petrezselymes újkruplinál is jobban ízlett:) Amúgy nagyon szeretem a kaprot, azt hiszem egy román veszett el bennemn, mert náluk gyakori kedvelt fűszer a kapor:)

horimarika, köszi:) Bizony nagyon finom volt, s hogy jöttél eszembe jutott, hogy a tőled kapott könyvből kipróbáltam a tavaly egy salit, az is kapros, most el kell készítsem újra, mert rengeteg a kaprunk, ki kell használni az alkalmat:)

teller - cake, olyan finom volt a kaporral, komolyan mondom, próbáld ki, meglátod, ízleni fog:)

Zsófi, én szívesen megkínálnálak:) Köszi:)

trollanyu, én is kinéztem Jamie jerk csirkéjét, csak nem volt hozzá itthon minden hozzávaló, de egyszer kipróbálom:) A Párom mindig tudja, mi az amivel meglephet engem, s minden kívánságomat teljesíti:)

HajniZoli írta...

Nagyon jól néz ki, szép piros az a husi. Kár, hogy az ízét így nem érezhessük!:-)

Unknown írta...

De fincsi lehet! :)
Imádom az újkrumplit. Még magában is megeszem, csak legyen rajta valami fűszer. :)

Kati írta...

HajniZoli, igen, sajnos ííz ízeket így nem lehet átadni:) Köszi:)

Erika, hát az újkrumplit én is szeretem nagyon, s így kaporral isteni, én is megeszem magára is:)