2013. május 26., vasárnap

Csirkecomb tárkonyos mártással és tárkonyos újkrumplival

A tavaly nyáron ettem Kolozsváron egy étteremben tárkonyos mártással tálalt csirkét, ami nagyon ízlett, azóta is készülök reprodukálni a receptet. Ma végre elérkezett az ideje, mert anyum kapott ajándékba friss tárkonyt, nagyrészét eltettük sóban - ecetben télire, de egy kis csokrot elhoztam, azzal készítettem ezt a finom mártást. Nem szeretném, hogy nagyképűen hangozzon, de az én mártásom sokkal finomabb lett, mint amit Kolozsváron ettem, vagyis sokkal jobban érzett rajta a tárkony karakteres íze. Csak ajánlani tudom, próbáljátok ki, nekem nagyon, de nagyon ízlik, pedig egy nagyon egyszerű recept alapján készítettem.



Hozzávalók (2 személyre): 4 csirke felsőcomb, 1 hagyma vagy zöldhagyma, fél dl pezsgő, só, fehérbors, kis csokor friss tárkony, 2 evőkanál liszt, 3 - 4 dl tej, kevés olaj, kis kocka vaj.
A krumplihoz: 25 dkg újkrumpli, só, kevés vaj, kis csokor friss tárkony.
Elkészítés: A combokat átmossuk, leszárítjuk. Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a combokat, mindkét felüket fehéredésig sütjük, majd sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb. 1, 5 dl vízzel és a pezsgővel, hozzáadjuk a kettőbe hasított hagymát. Fedő alatt puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. A combokat és a hagymát kivesszük az olajból, beletesszük az apróra vágott tárkonyt, éppen egyet kavarunk rajta és hozzá is adjuk a lisztet, amit kissé rózsaszínre pirítunk, majd felöntjük a tejjel, folyamatos kavargatás mellett felforraljuk, sózzuk, borsozzuk, visszatesszük a combokat, néhány percig együtt rotyogtatjuk, belekavarjuk a vajkockát is.
Az újkrumpli héját lekaparjuk, alaposan átmossuk, majd sós vízben puhára főzzük, vigyázva, hogy ne főjjenek túl. A tárkonyt apróra vágjuk, a felforrósított vajon megfuttatjuk, majd lyukaskanál segítségével a krumplikat kivesszük a levéből, és megforgatjuk a tárkonyos vajban.

14 megjegyzés:

sedith írta...

Hát, tudd meg, hogy én is nagyot néztem, amikor tárkonyos ízesítésű mártásról olvastam, de amikor kipróbáltam, nem voltak szavaim a leírására. Ugyanígy voltam a tárkonyos gombapaprikással is...
Úgy látszik, mindketten tárkonyos kedvünkben voltunk (ha ezt ma készítetted), mert én meg a karalábélevest ízesítettem ma friss tárkonnyal, és isteni lett. :) Már csak ez a tárkonyos csirkemártás hiányzott mellőle.Bár csaptuk volna össze az ebédjeinket. :)

Névtelen írta...

Én nagyon szeretem a tárkonyt, így ezt is ki fogom próbálni! :)

Kati írta...

sedith, akkor gondolatban összebeszéltünk, bizony jó lett volna összecsapni, mert az idén én még nem ettem karalábélevest, s már a piacon megkívántam, s most tőled:) Veszek is szerdán, s főzök egy kis zsenge karalábélevest.
Nekem is nagyon, de nagyon ízlik a tárkonyos mártás, egyik kedvenc lett, kár, hogy a kertünkben minden évben kifagy a tárkony, így nincs mindig friss tárkonyunk, s az eltett tárkonnal már nem olyan.

Patrícia, köszönöm, hoigy mindig látogatsz, olyan jól esik, őszintén mondom:) S örvendek, hogy találsz kedvedre való recepteket nálam. Ez nagyon fog ízleni szerintem nektek is.

Elena írta...

A tàrkony hiànyzol a kertünkből...sajna, pedig mennyi finomsàg kèszìthető belőle!!! Az az aprò kèk pettyes tàlka.....<3
Milyen fotòmasinàra vàltottàl!?? :))

Kati írta...

mozzarelli, sajnos nálunk is kifagy minden évben a tárkony, ezt is ajándékba kapzuk, amiből készítettem:) Azt a kis pöttyöst én is nagyon szeretem, bolhapiacon turiztam:)
Hát ez sem egy tekjesen profi gép, de a régihez képest fényévekkel jobb. A Párom gépje igazán, csak itthon hagyta nekem, amikor kiutazott Londonba, egy Fujifilm FinePixS 5800-as.

Éva írta...

Nagyon guszta , tárkonyt nem sűrűn használok pedig nagyon aromás fűszer! Biztos nagyon finom volt így a szósz, krumpli és a hús!

Gerdi írta...

Jól hangzok, tárkonyos ízesítésű mártás... Lecsaptam a receptre:-)

HajniZoli írta...

Van is friss tárkony a kertecskémben! Ritkán szoktam készíteni, mert a gyerekek nem nagyon szeretik, de én nagyon:-)

Blogkonyha írta...

Van egy nagy bokor tárkonyom, pompás recept hozzá! Nagyon guszta étek!

trollanyu írta...

Nagyon szép és milyen finom lehet:) A tálalásod is csodás. Vetettem tárkonyt, nem tudom lesz-e belőle valami, ha lesz, ezt elkészítem:)

Zsófi írta...

Nagyon szeretem a tárkonyt, eddig csal levesbe raktam de biztosan nagyon finom mártásban is!

Noryta írta...

Hmmm, én is csak levesben próbáltam eddig (csirke ragu leves). :)

Kati írta...

Éva, eddig én is csak a rántottás levesbe használtam, de az idén kipróbáltam pácolt tojáshoz is, meg most ehhez a mártáshoz is, és mara a repertoáron. Nálunk sokan használják paszulyleves, krumplileves ízesítésére is.

Gerdi, biztos ízleni fog nektek:) Én még a fazekat is kimártottam:)

HajniZoli, nálunk apum nincs oda az illatáért, de a rántottás levesben megeszi:)

Illéskrisz, köszi, hidd el nagyon finom, nem is gondoltam volna amíg nem kóstóltam:)

trollanyu, köszi:) Nálunk sem akar megmaradni a tárkony, pedig minden évben ültetünk. De mindig kapunk eltenni télire ajándékba:)
Zsófi, finom bizony, megkockáztatom, hogy a mártásban talán finomabb is, legalábbis a friss tárkony:)

Noryta, pedig hidd el, mártásban is finom, ezt most már tapasztalatból mondom.

Okki írta...

Adtál egy nagyon jó ötletet a holnapi ebédhez. :) Szeretjük a tárkonyt, van is itthon, már alig várom, hogy megkóstoljam . Köszi szépen. :)