2013. május 12., vasárnap

Csirke biryani

Életem első indiai étele, ami rögtön szerelem lett. Fűszeres, csípős, isteni, egyre csak ettem volna. A Páromtól kapott fűszerek kipróbálása során most ez került sorra, egy Special Bombay Biryani nevű fűszerkeverék segítségével készítettem ezt a fogást, amelynek ezres, hogy lesz ismétlése. A receptet a fűszerkeverék hátoldalán találtam, teljesen követtem, csupán az adagot csökkentettem le két személyre, mert ott egy hatalmas adag szerepelt. A fűszerkeverék a dobozon lévő összetevők szerint a következő fűszereket tartalmazza: só, piros chili, aszalt szilva, görögszéna, kapor, kurkuma, fahéj, fekete bors, kömény, babérlevél, édeskömény, barna kardamom, gyömbér, fokhagyma, szegfűszeg, fekete kömény, szárított papaya por, repceolaj. A fűszerkeverék egy része por állagú, de az aszalt szilva, a kardamom, a szegfűszeg egészben van benne. A dobozon lévő recept után a tálaláshoz raitát ajánlanak, hát azt készítettem, kellett is hűsítőként a csípősség mellé. Kicsim, köszi ezt a fűszert is, igazán finom, kedvemre való étek lett belőle, neked is ízlene nagyon. És ebben a receptben a rizs is nagyon ízlik, pedig nem vagyok nagy rizses.
Az általam használt fűszerkeverék hiányában Garam masala fűszerkeverékkel is nyugodtan készíthetjük, megnéztem a fűszerek szinte azonosak, kevés a különbség, s a garam masalahoz már nálunk is hozzá lehet jutni (beszélek itt Erdélyről), több bevásárlóközpont fűszerpolcán láttam már.


Hozzávalók (2 személyre): 25 dkg kicsontozott csirkemell, 1 borospohár basmatti rizs (nálam csak normál rizs, mert basmattim nem volt), 2 hagyma, 2 paradicsom, 2 krumpli, 1 dl natúr joghurt, csipetnyi gyömbér, 4 - 5 cikk fokhagyma, 2 evőkanál Special Bombay Biryani fűszerkeverék, olaj. Továbbá: 1 szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, 1 kardamom mag, csipetnyi köménymag, 1 kávéskanál Special Bombay Biryani fűszerkeverék, kevés olaj.
Elkészítése: A csirkemellet kockára vágjuk. A fokhagymát áttörjük. A joghurtot összekeverjük a fokhagymával, a gyömbérporral, a Special Bombay Biryani fűszerkeverékkel, és összekeverjük a csirkemellel. 1 órára a hűtőbe tesszük pácolódni. A hagymát apróra vágjuk,  paradicsomot, krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk. A felforrósított olajon megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a paradicsomot, és addig főzzük amíg az olaj szétválik a paradicsomtól. Ekkor hozzáadjuk a fűszerekkel, a joghurttal összekevert csirkemellet, a krumplit, átforgatjuk, míg a csirkemell kifehéredik, majd hozzáadunk 1, 5 dl vizet, és puhára főzzük, egészen addig, míg a levét elfövi.
A rizset átmossuk, fél órára beáztatjuk. Kevés forró olajon megpirítunk egy szegfűszeget, egy kardamom magot, 1 lisebb fahéj darabot, egy csipet köményt, amíg illatozni kezdenek. Hozzáadjuk a rizset, feltöltjük kétszer annyi vízzel, sózzuk, lefödve puhára pároljuk.
Egy hőálló edénybe rétegezzük a fűszeres csirkehúst és a rizset: a csirkehússal kezdjük, rá a rizs, majd ismét csirkehús és rizs. A rizset meglocsoljuk egy kevés olajban elkevert Special Bombay Biryani fűszerkeverékkel. Előmelegített sütőbe toljuk, 15 perc alatt összesütjük. Uborkás, paradicsomos raitával tálaljuk.
A raita hozzávalói: 1 uborka, 1 paradicsom, 1 dl, joghurt, csipetnyi gyömbérpor, 1 kávéskanál mustármag, kevés örölt római kömény (a két utolsó nálam kimaradt, mert nem volt itthon), só, mentalevél.
Elkészítése: az uborkát és a paradicsomot megmossuk, kockára vágjuk. A mustármagot és a római köményt száraz serpenyőben picit megpirítjuk. A joghutrot összekeverjük a gyömbérporral, a pirított fűszerekkel, a sóval, és a zöldségekre öntjük. Mentalevéllel diszítjük.

6 megjegyzés:

HajniZoli írta...

Guszta étel! Hozzám jöhet, szeretem :-)

Katalin írta...

Nagyon guszta, finom lehet a fűszerektől. Amit tőled kaptam fűszerkeveréket, az üvegest, abból használtunk most a hétvégén tócsnihoz, nagyon ízlett vele, finom lett :) Mégegyszer köszi!

Blogkonyha írta...

Néha nagy ritkán én is kitekintek India ízvilágába. Nagyon egzotikus!

Márti írta...

Ezt én is szívesen megenném,régebben nem rajongtam az Indiai ízekért!

Elisabeth írta...

Kimondottan finom, én készitettem bárány hussal régen!

Kati írta...

HajniZoli, nekem is nagyon ízlett:)

Katalin, örvendek, hogy tudod használni:)Szívesen:)

Illéskrisz, én most először, mert most van hozzá fűszerem a Párom jóvoltából.

Márti, ez biztos vagyok benne ízlene neked.

Elisabeth, igen az indiaiak azzal készítik leginkább. Köszi:)