2013. május 7., kedd

Báránypaprikás

Csirkepaprikást vagyis csirkemártást ahogy nálunk nevezik gyakran készítünk, de bárányból eddig még soha. Most viszont édesanyám félretett nekem kb. fél kg szép bárányhúst, hogy készítsek valamit belőle, tudja, hogy mindig szeretek valami újat kipróbálni. Így készült ez a paprikás és mondhatom, hogy vetekedik a csirkével, sokkal karakteresebb íze van, természetesen ez azoknak tetszhet, akik szeretik is a bárányhúst.
Én bármikor meg tudnám enni az biztos, és nem is tudom megérteni azokat, akik meg sem kóstólják:) Nem tudják, miről maradnak le:)


 Hozzávalók: 50 dkg bárányhús, 1 hagyma, kevés olaj, pirospaprika, só, 1 evőkanál liszt, kb 2 dl tejföl, fél dl tej, kis csokor petrezselyemzöld.
Elkészítése: A bárányhúst feldaraboljuk. Az apróra vágott hagymát a forró olajban üvegesre pároljuk, vigyázva, hogy ne piruljon meg. A tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, majd visszatesszük és beletesszük a húst. Megsózzuk, kevés vizet töltve alája puhára pároljuk. Egyszerre kevés vizet töltsünk alája, mert a bárányhús hamar megfő, ha nem lenne mégsem elég, közben pótolhatjuk. Amikor a hús elkészült, zsírjára sütjük. A húst kivesszük a lábasból, az olajba belekeverjük a lisztet, felengedjük kevés vízzel, és belekerjük a tejfölt és a tejet, hagyjuk újraforrni. Legvégül belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet.
Tálalhatjuk tésztával, galuskával, puliszkával.

10 megjegyzés:

Böbe írta...

juj én nagyon szeretem, megyek hozzád ebédre:))

María írta...

Ezt a finom báránypaprikást is szeretném :)!

Hankka írta...

Sajnos nagyon ritkán jutunk bárányhúshoz, pedig finom! :) Nekem nincs is semmi bajom vele, a te paprikásodat is szívesen megkóstolnám, nagyon guszta! :)

Kati írta...

Lányok, örvendek, hogy azért még van aki szereti a bárányhúst:)

Böbe, szívesen láttalak volna:)

Maria, tudom, hogy te szeretnéd:)

Hankka, hát úgy néz ki, mi is már csak a következő húsvétban fogunk enni, mert már mind elfogyott:)

marisz57 írta...

Az a baj, hohgy nemigen jutunk bárányhúshoz. Birkát vettünk most is, de hát az nem ugyanaz, mint a gyenge bárány.
Biztos finom volt a paprikásod!

Jámborné Budai Mónika írta...

Mi is szeretjük, bár ritkán tudok venni:))
Jó is lenne a holnapi ebédünknek, nagyon guszta:)

Kati írta...

marisz57, mi is úgy jutunk hozzá, hogy a szóleim tartanak juhokat, de az idén nálunk ez az utolsó:) Hát igen, a birka az már más, de abból is lehet finomat főzni, csak ki kell áztatni, stb, de isteni gulyás lesz belőle.

Mónika, el is hiszem, városon itt sem lehet nagyon hozzájutni, vagy csak nagyon drágán. Köszi:)

Gerdi írta...

Mi is mártásnak hívtuk a paprikást:-)
Én éppen megeszem a bárányhúst, de nem a kedvencem. De így, jó tejfölösen, mártásosan biztos nagyon szeretném!

HajniZoli írta...

A tányéron nagyon jól néz ki! Mindent megszoktam kóstolni, a bárány az amit nem szívesen, de kóstoltam már:-) nálunk csak a párom szereti, ezért nem készítek. Anyukám szokta Őt meglepni néha egy szelet sülttel:-)

Katalin írta...

Finomat főztél, és nagyon gusztán tálaltad! A bárányt mi is szeretjük, már többször készítettem belőle ezt-azt :). Szerintem nagyon finom!!!